Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Szenti Tibor: Könyvismertetés ürügyén: gondolatok az erotikus folklór-kultúráról
egy-egy rövid szövegét, amely a nemi aktusról beszél. Nagy Olga Újabb paraszt dekamer onjüozrt a 108-as számú mese, az Öreg ember dolga címet viseli: „Két öreg összeházasodott. A vénassszony mind fogott neki öste a dolognak. A vénember leereszkedett az ágyba. Azt mondja a vénasszonynak: — Gyere, feküdjél le, nő! — Nem megyek, nó! — Hát miért? — Szégyellem magamat. — Gyere, feküdjél le, reggel is dolgozhatol. — Nem, me szégyellem magamat. — Há mér szégyelled? — Nincs szőr a pinámon. [így!] — Hadd el, me míg az enyim feláll, a tiéden is kinő a szőr.” A jártassabb olvasók fülében a „mind fogott neki öste a dolognak”, vagy a „reggel is dolgozhatol”- kifejezések a középkori „megdolgozta” szó egyértelműen közösülést jelentő fogalmát e szövegben kétértelművé teszi, mintegy felkészítve, felcsigázva a hallgatót, olvasót a sikamlós befejezésre, amely azután nem is az utolsó a mondatban, a tulajdonképpeni csattanóban csúcsosodik ki, amely csak levezeti, megmagyarázza a nemi húzódozás értelmét, hanem előtte, az öregasszony obszcén közlésében, hogy t. i. azért nem fekszik le az öregemberrel, mert „nincs szőr a pináján.” A történet mesélése úgy indul, mint a hagyományos népmesék általában, azután úgy végződik, akár egy kocsisvicc. Szalmaszál nyele van a nagykalapácsnak. Műfaji keveredéssel igyekszik hatásvadászatra, mert a mesélőknek és a történetnek nincs meg a belső ereje a feszültség kibontakoztatására azon a hőfokon, amelyen égni kezdett. A női nemi szerv durva népi alakjának kimondása az igazi csúcs, nem a szöveg tanulsága, az öregember nemi tehetetlensége. Dr. Burány Béla gyűjtésében a mesélők már nem is törekedtek arra, hogy az egykori népi mesekincs eredményeit fölhasználják az 58. számmal jelzett A tojástörés c. szövegben. Talán a párbeszédes elbeszélési mód, vagy a népies külsőség vallhat még a „népre”, ahol egy ilyen történetet el lehet mondani. Közismert mondóka ez, amelyet nagyon kényszeredetten neveznék trufának, bár Európa-szerte elterjedt, még kevésbé venném föl egy olyan gyűjteménybe, amelynek „népmesék” címet adok, ha ezt a műfajt tudományos értelemben, komolyan kellene jelölnöm. Nálunk, Hódmezővásárhelyen ilyen formában csak a legalacsonyabb népréteg , a lumpen „meséli”, mint viccet, de hát, hol van az ő kultúrájuk a paraszti gazdatársadalom évszázados kultúrértékei mögött, amelynek — nagy tömegük ellenére is — csupán egyik rétege volt a periférián, az a „szegény ember” és „szegény asszony”, akinek életét Kiss Lajos oly mesteri módon ábrázolta. Még az ő folklórjukban is ritka az ilyen szöveg! A szokásos történet azzal indul, hogy a serdülő szűz lány beleérvén a korba, kívánni kezdi a férfit, és sehogy sem bír magával. A falu tudós öregasszonya rájön a bajára és orvosságként a fiával hozza össze, hogy ez kielégítse. A történtek után a leány így beszél otthon az anyjának baja orvoslásáról: „— Hát tudja, édesanyám, asz mondta a János, hogy két tojás van bennem! — Te jó Isten? No oszt? — Oszt aszondta, hogy azokat össze kő tömi. — Oszt összetörtétek? — Össze ám! Elsőbb az egyiket, azután a másikat! Még most is fojik [így, „j”-vel, magnós gyűjtés után!] a fehérje a combomon!” Ez a gusztustalan vicc már csak a legalacsonyabb szellemi igényű hallgatóság között válthat ki osztatlan sikert. Hol van ennek a folklórértéke a „Szántottam gyöpöt [...]” népdalunkétól!? Lesüly- lyedt népi „értékről” van szó, amely a magas művészet és népművészet közötti örök körforgás során már lejjeb nem juthat, de soha följebb sem kerülhet. Nagy Olga gyűjteményében a folklorizált Boccaccio-novellák ismét csak más műfajhoz tartoznak. A szépirodalomból átvett népi termék nem süllyedt le, hanem átalakult székely folklórkinccsé, sajátságosán átlényegítve az irodalom mértéktartó, ugyanakkor roppant szellemes hangvételét. Hangsúlyozni kívánom: nem a gyűjtők és publikálok hibája az, hogy nem minden népi termékünk „tiszta forrás”. Csak örülhetünk annak, hogy többszáz éves eltemetettségük után ezeket a homokszemeket is megmutatják, hiszen létező dologról van szó, amely akkor is megvan, ha álszeméremből nem akarunk róla tudomást szerezni. Más kérdés az, hogy Nagy Olga és dr. Burány Béla említett köteteiben is szép számmal akadnak folklórértékű erotikus mesék, amelyek jobban megfelelnek a kötetek címében, előszavában beharangozott anyagnak. Itt megint az értékek elhelyezésével van baj, pontosabban azzal, hogy nem azonos érték közé kerültek az egyenlőségjelek. Mindig csodálatos és tiszteletre méltó az úttörő tevékenysége. Felfedez, átad népének, az emberiségnek valami olyat, amelyben benne van az ő küzdelmes munkája, amely új értéket teremtve, társait gazdagítja. Ilyen tiszteletreméltó munka dr. Burány Béla, Nagy Olga és mindazok erőfeszítése, akik elsőnek szálltak alá a tiszta forrás medrébe, hogy az erotikus folklór drágaköveit és homokszemeit a felszínre hozzák. Törekedni kell azonban arra, hogy a talált értékeket megfelelően tálaljuk, és a homok sohase kerüljön az ékkő foglalatába! 40
