Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám
társultak, milliónyi parasztfiatal menekült a földtől. Magának a „munkás-paraszt szövetség” jelszónak is olyan hangsúlyt adott a hibás politikai gyakorlat, mintha a parasztok, a mezőgazdaság munkásai csakis másodrendű állampolgárok lehetnének, minden esetben szigorúan az ipar, a közlekedés, az építőipar, a szolgáltatás munkásai mögé sorolva. Az okok ma már halványulnak, vagy végképp eltűntek, de a társadalomba bekérgesedett szemlélet csak lassan, nagyon lassan változik. 2. Móra Ferenc azt írja: „Mikor én a parasztregényem kéziratát letettem a kiadó elé, a kiadó, az üzletember, aki nem a maga szemével néz, hanem a közönségével, megcsóválta a fejét: — Kedves igazgató úr, hogy gondolta ezt? Kétkötetes regény a parasztról? — A Rey- mont regénye kétakkora. — Igen, a lengyel parasztról. Az más, kérem. A norvég paraszt, az orosz paraszt, a spanyol paraszt: az igen, az kell a magyar közönségnek. De kit érdekel Magyarországon a magyar paraszt?” Az Ön véleménye szerint miből adódott ez, miért nem akarta a magyar parasztot a magyar irodalom befogadni? — Azt nem mondanám, hogy a magyar parasztot a magyar irodalom nem akarta befogadni. Hiszen már Petőfi olyan szentegyházat épített a költészetében, „amelybe belépni mezítláb is szabad”. Katona Tiborca, Arany egész költői világa, Mikszáth palócai... Móricz paraszthőseiből pedig már kitelnék egy kisváros. Inkább arról van szó, hogy a könyv akkori vásárlóközönsége idegenkedett a magyar paraszttól. Pontosabban: az is csak a valóságos, a művészi realizmussal ábrázolt magyar paraszttól idegenkedett, hiszen a hazai egzotikumot ez a közönség is befogadta, a Falu rosszát, A betyár kendőjét, a népszínműveket, annyira amennyire még Mikszáth palócait, a fiatal Móricz Túri Daniját, Tömörkény parasztjait is, mert ezekben a különös paraszti hősökben is érzett némi egzotikumot. Az viszont igaz lehet, hogy a magyar valóságot sötét színeiben is híven idéző paraszttéma nálunk sokáig nem számíthatott kasszasikerre. Nincs ebben semmi különös. A hazai polgárság, értelmiség mindig is hajlamos volt sznobériára. Ha az orosz, a lengyel, a spanyol parasztról szívesebben olvasott, alig hiszem, hogy a téma vonzotta. Számítsuk be, hogy az úri társaságban egy külföldi regény, egy külföldi író ismerete jobb alkalmat adott a tündöklésre, mint egy akármennyivel tehetségesebb magyar író, magyar regény ismerete adott volna. A huszas években háromszáz Courths-Mahler regényt vásároltak meg addig a magyar könyvesboltokban, míg egyetlen Móricz-kötet gazdára talált. Tessék ezzel az adattal még összeverni azt a fordított arányt, amely Móricz és Courths-Mahler írói nagyságát jellemzi. Bartókról itthon ez a közönség csak akkor vett — akkor is fanyalogva — tudomást, mikor már külföldi, nagy visszhangot keltő hangversenyeken bizonyított. Kodály kórusműveit kifütyülte a győri közönség, de amikor a makacs karmester ugyancsak Kodály-kórusműveket Singenberger névvel jelölt a műsorban, ugyanaz a közönség tomboló lelkesedéssel ünnepelt. Mondjam tovább? Csontváry? .. . József Attila? .. . Szó sincs arról, hogy ez a sznobéria a múlté, s csupán a régi rendszer úri társaságait jellemzi. Ma is él, hat és virul, és fojtogatja a hazai irodalmat, művészetet, tudományt. Viszont hozzátartozik a teljes igazsághoz: Móra kiadója rossz látnoknak bizonyult. A magyar paraszt a harmincas évek közepétől nemcsak hogy színre lépett a magyar irodalomban, hanem főszerephez jutott. Minden műfajban hangsúlyosan megjelent, de leginkább az irodalmi szociográfiát hódította meg, s a műfaj eddigi szűk olvasóközönségét a legnépesebb olvasótáborrá szervezte. És nemcsak hősként vonult be a paraszt az irodalomba, hanem íróként is. Az úgynevezett népi írók mozgalma a két világháború közti Magyarországon a legjelentősebb szellemi mozgalommá nőtt, egy erősen lekurtított névsorral is jellemezhetem: Veres Péter, Szabó Pál, Sinka István, Tamási Áron, Illyés Gyula, Németh László, Kovács Imre, Erdei Ferenc, Nagy István, Darvas József... és a többiek. Diákokból, fiatal értelmiségiekből, de érdeklődő munkásokból, parasztokból is, új olvasótábort neveltek, s ez a szellemi áradat új kiadót teremtett, a Püski Sándorét, melyből évek alatt az ország legnépszerűbb kiadója lett, példányszámait a hajdani bestsellerek is megirigyelhették volna. 2
