Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Varga Dávid: Eltűnt - kezében bottal, virággal

Magyar Rádió (Kossuth adó) Vezetőségének: Köröztetés kérése „Édesapám 83 éves, agyérelmeszesedésben szenved. Időnként útnak indult gyalog, autóbuszon vagy vonaton. Több esetben ismerősök hozták vissza, vagy egyedül is vissza­jött. Jelenleg szept. 16-án (vasárnap) ismét elment. Vékony ruhába volt öltözve. Az eltűnését követő napokon hétfőtől péntekig itt-ott látták az ismerősök. Legutoljára ezt a sz.-i vasútállomásról jelezték... Ki vagyunk téve annak, hogy vonatra ült. Mivel nincs pénze, sem igazolványa, ugyancsak a nevét és lakhelyét se mindig tudja megmonda­ni, lehet hogy egy távoli vasútállomáson leszállították a vonatról, nem ismeri ki magát és eltévedt... Úgy érzem, az Önök segítségére lenne szükségünk ..., hogy a fagy beállta előtt még élve megtalálhassuk édesapámat...” A rádióbemondásra ajánlott személyleírásból: a keresett néha összefüggéstelenül beszél, nevét és lakhelyét időnként — esetleg szándékosan — nem mondja meg; alacsony, ősz hajú, borotválkozatlan, de korát meghazudtoló fürge mozgású, néha virágot vagy botot visz kezében. Öltözete: barna zakó, szürke, kopott nyári nadrág, magas szárú tornacipő, szürke siltes »apka, világos, kopott, vékony ing. „Előre is nagyon köszönöm a fáradozásu­kat, és egyben kérem, postafordultával küldjenek egy befizetési csekket, amelyen a felme­rült költséget befizethetjük az Önök számlájára. Aláírás: Vincze József, (lakcím). 1979. november 22-én, egyik országos napilapunk tv-ből is ismert rovatvezetőjének: „Mellékelten küldöm okt. 7-én, a bátyámmal közösen megírt, a Kossuth Rádiónak küldött levél másolatát, amiből világosan látni fogja, milyen az édesapám személyleírása, és mi volt a kérésünk. Hamarosan a Rádió közölte velünk, hogy az ügyet átadták a BM-nek ... Kb. okt. 10-én a pécsi rádiót kerestük fel a férjemmel ugyanezzel a kéréssel. Felvilágosítottak, hogy csak Rendőrségi engedéllyel mondhatják be a kérésünket. Ennek alapján szintén a Rendőrkapitánysághoz fordultunk, ahol azt a választ kaptuk, hogy sem Rádión, sem sajtón keresztül nincs lehetőség a kérésünk közlésére, mert ilyen kis ügyek miatt a »bűnözők« körözése jelentőségét veszítené ... Sajnos, nem tudok megnyugodni, nyugtalanságom betegséggé fajult. Elkeserítő és elgondolkoztató, hogy ezek után nem érdemes becsületesen élni és úgy megöregedni, mert azok ügyét nem képviselik a Közbiztonsági szervek. A mi családunkból se öregek, se gyerekeink még nem okoztak gondot a Rendőrségnek, csak most, és ez is betegségből ered ... Igaz, édesapám nem lopott soha (ezért nem is gazdagodott meg), és nem is ölt. Szerintem az, ha valaki becsületes, nem lehet ok arra, hogy ne tegyenek meg érte legalább annyit, mint másokért... Édesapám eltűnése óta több mint 9 hét telt el. Szinte elviselhe­tetlen ez a bizonytalanság, soha nem hittem volna, hogy ne lehessen találni egy embert, aki akar segítem, főleg annak, aki mindenkin segített. Nagyon kérem, ne hagyjanak lelkileg összetörni bennünket, legyenek segítségünkre a lehető legmesszebbmenőkig. Nagyon szeretnénk élve megtalálni...” Aláírás: B. J.-né (az összes többi levelet ő írja), Sz., Bocskai u. 15. Válasz 1979. dec. 12-én: „Tisztelt Asszonyom! Teljesen megértem Önt, ám évente 6—7 ezer eltűnéses esetet jelentenek a rendőrségnek és képtelenség lenne ezek közül egyet- kettőt kiemelni. A többiek hozzátartozói joggal kérdeznék: Miért nem az ő hozzátartozóju­kat körözzük nyilvánosan. Sajnálom, nem tehetünk mást.” Dátum, aláirás. Az eltűnt emberről december elején személyleírást és fényképet közölt a Dunántúli Napló (a köröztetés engedélyezésében a rendőrség mégsem volt annyira szigorú), de mivel ez sem járt eredménnyel, újabb levelek következnek, mindenekelőtt az Egészségügyi, illetőleg a Belügyminisztériumnak. Az előbbiből: „Rettenetes helyzetben vagyunk. Nem értem, miért nem engedélyezte a Rendőrség még az első hetekben, hogy a saját költségünkön köröztessük. Azóta a Kossuth Rádióhoz, a Pécsi Rádióhoz, a TV-hez, majd a Vöröskereszthez fordultunk segítségért, de mindenki a Rendőrkapitánysághoz küld vissza minket engedélyért, akitől azért nem kapunk enge­délyt, mert ilyen »kis ügyet« nem tehernek közzé, mert ezek miatt a »komoly bűnügyek« közlése jelentőségét vesztené. Ezzel én nem értek egyet, mert ha a Rendőrségnek nincs 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom