Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Henkey Gyula: A magyarság kontinuitása magyarországi népességek antropológiai vizsgálata alapján

összeolvadt karanténok embertani jellegei egyaránt jellemzők. Bár a nyelvileg elszlávosodott karanténok mai utódaira, a szlovénekre — mint általában a nyugat-balkáni őslakosokra — elsősorban a dinári típus a jellemző, viszont e típus a kőröshegyi magyaroknál a törökös jellegegyüttesek 10% -át sem éri el, a gracilis mediterrán, az atlanto mediterrán, az északi és a cromagnoid nem mutathatók ki a keltáknál és a hazai svábnak nevezett németeknél gyakori alápi típus előfordulása pedig a 2,5%-os magyar átlaggal szemben csak 3,4%. Vas megyének az embertani vizsgálatok szempontjából azért van igen nagy jelentősége, mert nem volt török megszállás alatt, így az ottani magyar népességek a legnagyobb mértékben folyamatosnak tekinthetők. Őriszentpétert a többi őrségi településsel együtt a honfoglaló magyar gyepüőrök utódai lakják. Az Őrséget a törökök nem szállták meg, említésre méltó keveredésről sem tudunk, így az őriszentpéteriek jól megőrizhették a honfoglalók embertani jellegeit. Vizsgálataim szerint az őriszentpéteri őslakosok azon magyar népességek közé tartoznak, melyeknél a legnagyobb mértékben maradtak fenn a honfoglalók törökös rétegével kapcsolatba hozható típusok (67,8%-ban), a finnugor jellegegyüttesekhez képest a túlsúly huszonötszörösnél is nagyobb, a turanid (41,2%) és a pamiri (24,3%) típus után a türkméneknél gyakori keleti mediterrán változat áll a harmadik helyen (7,4%), ezen felül még a dinári típus előfordulása említésre méltó (6,6%) és ugyancsak meghaladja a magyar átlagot. Kemenesmagasiban az 1828. évi öszeírásban nem találhatók sem szláv, sem német eredetű családnevek, az általam vizsgáltak között is csak a szomszédos községekkel való összeházasodás folytán észlelhető néhánv német, délszláv, és szlovák eredetű családnév apai vagy anyai ágon, a turanid (34,1%), pamiri (17,1%), dinári (7,6%) a leggyakoribb típusok előfordulási sorrendje, a törökös típusok együttes aránya 55,3%, a finnugor formáké 4,8%, az ősi szláv és germán jellegegyütteseké 1,5, illetve 0,3%. Az 1828. évi összeírásban Ostffyasszonyfán csak magyar eredetű családnevek fordultak elő, az általam vizsgáltak között 4,8%-ban német, 3,2%-ban horvát eredetű nevek mutathatók ki. A leggyakoribb típusok a turanid (34,4%), a pamiri (19,4%) és a dinári (10,8%). Az apai vagy anyai ágon német nevűekhez az átlagnál lényegesen nagyobb mértékben kapcsolódik az erősen kevert, meghatározatlan jellegegyüttes. A törökös típusok együttes aránya 59,2%, a finnugor formáké 4,4%, az ősi szláv és germán jellegegyütteseké 1,1%, illetve 0,0%. A három utóbbi népesség megoszlása azért látszik különösen fontosnak, mert Vas megye elkerülte a török megszállást, és a magyarság folyamatossága a vizsgált területek közül itt a legnagyobb mértékű.

Ha az eddigi dunántúli vizsgálatok eredményeit együttesen értékeljük, azt láthatjuk, hogy e népességek általában a magyar átlagnál jobban őrzik a törökös réteggel kapcsolatba hozható típusok együttes arányát, az egyetlen kivétel az újratelepült Cece, a finnugor formák aránya megközelíti a magyar átlagot, viszont meglepő, hogy az ősi szláv és germán jellegegyüttesek az átlagos előfordulást sem érik el. Igazoltnak látszik Bartucz álláspontja, hogy Somogy megyében a turanidok gyakorisága meghaladja az országos átlagot, általában a dinári típus előfordulása is emelkedik, de nem olyan mértékben, mint ahogy azt Bartucz becsülte. Jól látta meg Bartucz, hogy a mediterrán jellegek aránya nyugaton jelentősen, délen kisebb mértékben emelkedik, de megállapítható volt, hogy mind Vas, mind Somogy megyében a keleti mediterránok gyakorisága emelkedik, ezen belül elsősorban a türkméneknél gyakori változat, viszont a dél- és nyugat-európai eredetű gracilis és atlano-mediterrá- nok aránya alig éri el a magyar átlagot.

Vizsgálataim eredményei alapján az a következtetés vonható le, hogy a magyarság törökös elemeire jellemző típusok gyakorisága a falusi és mezővárosi lakosságnál a honfoglalókhoz képest alig csökkent, a vizsgált 97 helység közül a törökös típusok négyben, Kisújszálláson, Csongrádon, Őriszentpéteren és Kőröshegyen a 60%-ot is meghaladják, mind a négyben a keleti mediterránok előfordulása is jelentős, az utóbbiba soroltak között a türkméneknél gyakori változat volt mind a négy helységben a túlnyomó. Igazoltnak látszik tehát Bartucznak az a feltevése, hogy a honfoglalás után a Kárpátmedencébe beköltöző besenyők, kunok, jászok és más rokon elemek jelentős mértékben pótolták a magyarság közép-ázsiai eredetű rétegének vérveszteségeit. Az uráli típus igen jelentős csökkenése egyrészt annak tudható be, hogy a honfoglalás után nem tudunk újabb finnugor eredetű népcsoport beköltözéséről, másrészt a honfoglalók között túlnyomóan urálinak minősített koponyák Lipták vizsgálatai szerint a karosi 3-as kivételével mind csak kevert formák.

A mai magyarok között leggyakoribb öt típus főbb jellegeit is szükségesnek látszik vázolni a jó áttekintés érdekében.

A turanid típusnak hazánkban leggyakoribb változatára, az alföldire a nagyközepes vagy magas termet, széles—igen széles, enyhén hosszú fej, rövid fejjelző, széles—igen széles, középmagas arc, széles arcjelző, egyenes orrhát, barna-fekete haj és barna vagy zöldes szemszín a jellemző. Az eléggé gyakori erősen andronovói jellegű változat termete kifejezetten magas, a fej méretei fokozottabban nagyok, az arc pedig igen széles.

81