Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Mezey László Miklós: A kisebbség küldetése: az "újarcú magyarok" messianizmusa
kisebbség szent kötelességévé teszi a fölismertetést, küldetéses életparancsát, a magyarság létének új értelmét fogalmazva meg: „Hogy az elnyomott kisebbségi magyarok haladó szellemű magyarok legyenek. És az anyaország határain túl került milliós tömeg ezt a szellemet példájával teremtse át az egész magyarságba. És majdan a magyarság is másult szellemével és példájával igézze meg Európa népeit.”15 Hogy a kisebbség gúzsában is lehet vállalni a más népek — nem utolsósorban az államalkotó többségi nemzet — gondjait. Mert a Kisebbségi Géniusz egyenlőséget akar az emberek között, demokratikus, népi egyezést a Duna medencéjében; olyan szemléletet képviselt, amely csakis ebben a perspektívában látja a magyarság fönnmaradásának biztosítékát. Egyfelől tehát kétségkívül nemzetmentő program, másfelől viszont kiindulópontja, eszmei forrása a Sarló-mozgalom későbbi dunai konföderációs tervének. De benne van a Kisebbségi Géniuszban Ady szlovákiai öröksége is. Mint tudjuk, Győry Dezső volt Ady szellemének ottani letéteményese; Ady volt a lobogója, örökölte tőle küldetéstudatát, vátesz-magatartását, legáradóbb lírai forrásként pedig magyarságélményét. A prófétikus hevület lázában, a küldetés elhivatottságában hitvallásának frazeológiája talán nem minden ponton a legkristálytisztább, de ott lobog az Adytól legoktalanabb, ám legigazabb szerelemnek nevezett magyarságszeretet. Az Adyra jellemző teljes ember hordozta magyarságtudat füti izzóvá a kiáltvány szövegét; az a fölismerés, hogy magyar öntudata emberségének lényegi eleme — ezért is lehetett a nemzedék egészének éveken át programja a Kisebbségi Géniusz. A csak magyarként lehetek ember, s csak emberül lehetek magyar dialektikájának megfogalmazása ez, amely Győry Dezső egész — „embermagyar tan”-nal jelölhető — életművét, de a Fábry Zoltánét is meghatározta. A Kisebbségi Géniusz nem magányos jelenség, nem egyedülálló dokumentuma az „újarcú magyarok” küldetéses szerepvállalásának. 1926/27 telén a Szent György Kör a legeredményesebb munkát végző falujáró cserkészeknek „regös” címet adományozott; a mozgalom számára buzdító írást kértek Móricz Zsigmondtól, aki A Mi Lapunknak meg is írta a márciusban megjelent Gyalogolni jót.Áprilisban azután személyesen érkezett Szlovákiába a nagy mester, s előadókörútján Ady és a maga igéit hirdette. A „helyi lírai áramfejlesztőnek” nevezett Győry pedig decemberben megjelentette a nemzedék névadó verseskötetét, az Újarcú magyarokat. „Ha a prágai Szent György Kör a regös címet adományozta nekünk, Győry Dezső újarcú magyarokká avatta a nemzedéket. És látásmódjába beiktatta az új jelzőt. Egyszerre minden új lett körülöttünk, amerre csak tekintettünk. S jó volt ez, mert az új kiemelt bennünket a régi áporodottságból és konzervativizmusból” — emlékezett az 1927-es esztendőre a nemzedék egyik jeles tagja, Jócsik Lajos.16 Győry Dezső költészetének az „újarcú” korszakot megelőző periódusában már föl- fölbukkantak küldetéses gondolatainak előképei. Új lelki tartalmat kívánt adni a kornak, hisz az ősi kúriákba visszahúzódott magyarok lelkében nincs erő a kisebbségi sors formálásához (Ősz a kúriákban), s bejelenti harcát a tisztább, becsületesebb magyar életért: „Az én életem nem a magam élete, Magasabb célok szolgája a dal” (Hitvallások hidján); a jövőt alakítani képes erőt a fiatalságban fedezi föl (Csatamód).Művei azonban még túlságosan az „ideológus” mozgalmi költőt mutatták, a direkt verselés a vezér jelentkezése volt, akit követei kellett, s aki nem csupán a ráfigyelő nemzedéket lendítette előre, de maga is energiát nyert táborától. Hogy a próféta mellett már érlelődött az igazi lírikus, az akkor derült ki, amikor napvilágot látott a korszak verstermését összegyűjtő negyedik kötete, az Újarcú magyarok. Ajánlása így szólt: „A magyar ifjúságnak, különösképpen pedig a kisebbségi magyar főiskolás diákságnak, akikben a reálisabb és életbízóbb embertípust várom.” A kötet elemzésére e helyütt nem vállaikozhatom, de mondandójának érzékeltetésére a címadó költemény utolsó szakaszának néhány sorát mindenképpen érdemes idézni: „Csodálatos csillagok, másult magyarok új Géniusz szent lelke erejével, mint lázadó jó szörnyű óriás marokra kaplak tibenneteket a magyar élet tépett peremén s új arcotok nagy missziós füzével 79
