Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - "Szeretethiányos kor ez ...": Varga Csaba válaszol Mezey László Miklós kérdéseire

a helyzetére jelentős költők, mint például Pilinszky, drámaian rádöbbenthették. Ha így van, márpedig így van, akkor az írónak aligha lehet fontosabb dolga, mint az ember alapvető viszonyával, a szeretettel és a szerelemmel foglalkozni. Mert nem csak az a gond, hogy nem tudjuk pontosan, milyen a mai magyar társadalom, még kevésbé tudjuk, milyen a szerelem. Érzelmi és gondolati töltése, megmentő ereje, egyáltalán a tartóssága. Ha az ember szerelem nélkül kénytelen élni, valószínűleg pusztulásra ítélt. Itt és most nem mondom el, mit tartok a szerelemről, hiszen azt részletesen megírtam nem kis vihart kavart antológiánkban, a Szerelemről komolyanban. Ám azt nem árt megismételni, hogy a szerelem nem azonos a szexualitással, ugyanakkor a szerelem nincs meg szexualitás nélkül. A nemiség ugyanolyan elemi része ember és ember — ez esetben férfi és nő — közötti viszonynak, mint a szeretet. Sajnos nem jutottunk még el olyan emberi magaslatra

— én sem jutottam el — hogy ellenségeinket is szeretni tudjuk. De hát ritkán szeretjük még feleségünket vagy felebarátainkat is. Szeretethiányos kor ez, ahol a nagy szerelem forradalmibb, mint bármilyen más társadalmi cselekvés. Szeretnék egyszer egy filozófiai művet írni a szerelemről és a barátságról. Lassan már eleget szenvedtem hozzá.

— Eddigi kérdéseimre adott válaszaidból egy teoretikussá „öregedett” ember néz vissza ránk. Mondanál valami személyeset magadról, családodról, életed folyásáról?

— Jelenlegi magamról annyit mondanék, hogy hosszan tartó gyávaság és gyöngeség után két évvel ezelőtt radikálisan újra kezdtem az életem. Elváltam és a törvények értelmében elveszítettem a normális értelmiségi léthez szükséges anyagi feltételeket. A válás totális anyagi csőd, ám gimnazista lányom mégis engem választón ... Most tizenöt évig kínlódhatnék, ha az emlegetett anyai nagyszülőktől rám maradt örökség részben ki nem húzna a bajból.

És ha ennyit beszéltem a reformról, szégyen lenne, ha nem tudnám valamennyire megreformálni a saját életem is. Először is két otthont építek magamnak, egy „nyári” és egy „téli” szállást. Pesten új feleségemmel egy tetőtér-lakást építünk, Balatonszabadiban

— immár jó messze a tóparttól — olyan házat, melyben élni és írni lehet áprilistól októberig. Másodszor a családi reform részem, hogy házi olvasótábort vezetek lányomnak és barátainak, hogy mindazokról a fontosabb kérdésekről legalább beszélgessünk, amelyekről a szellemiségüket vesztett gimnáziumok hallgatnak.

A figyelmes olvasó számára nyilván kiderült, hogy az emlegetett falukísérlet ugyanott van, ahol az év nagyobb részét tölteni szeretném. Ha jobban hangzik, legalább itt szeretnék egy másabb világot építeni — a magam számára is.

— Sok mindenről— talán túlságosan is sok mindenről — beszélgettünk.Szigorúan fogalmazott válaszaidból többnyire a gondok, a bajok — mondjam, hogy közügyi sérelmek? — hangsúlyozódtak ki. Most már hogyan látod a jövőt, további feladataidat?

— Olyan nemzedéknek vagyok a tagja, amelyet életkorához képest elképesztően sok sérülés ért. Olyan korszakban kezdtük pályánkat, amely nyugodtan nevezhető szintén a személyes és társadalmi sérülések korának. Ilyen helyzetben és ilyen állapotban nehezen lehet erkölcstelen reakciónak tartani, hogy egyes írók és csoportok kerülnek minden társadalmi, nemzeti kérdést. Legyen meg a joguk hozzá továbbra is. Ám nekünk is legyen meg a jogunk arra, hogy a világot olyannak írjuk le, amilyennek látjuk, hogy ne kendőzzük el az emberi és nemzeti problémákat.

Engem az utóbbi öt év végképp erőssé tett és ugyanakkor megértővé minden gyengeséggel szemben. Nem zavar, hogy egyes könyveimet fektetik, amint az sem, hogy nincs még, mondjuk, húsz megjelent kötetem. Most negyvenévesen jutottam el oda, hogy a feladat nem csak megtalált, hanem én is — remélem — felnövök a feladatokhoz. Nem akarok magam mögött olyan világot hagyni, amelyben nincsenek vállalható utak és nincsenek olyan demokratikus — és persze szocialista — közösségek, amelyekben sokaknak esélye lehet a minőségi életre. Ez természetesen nem csupán rajtam múlik, még csak nem is a mi nemzedékünkön.

58