Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Takács Imre: Megmaradásom története: válaszok Bakonyi István kérdéseire
laktam itt Székesfehérváron. Kora reggel becsönget Kosa Feri, hogy nem mennék-e vele helyszínt keresni Majk-pusztára ...? Oroszlányhoz van közel Majk-puszta. És hát mentem. Kosa túrataxival — így könnyű volt. Útbaesett Zámoly, és Kosa akarata szerint bementünk Csoóri Sanyi szüleihez. Sándor bácsi kint lehetett a mezőn — bár nem tudok visszaemlékezni, hogy koraősz volt-e vagy késő tavasz, tehát hogy mit kellhetett a mezőn dolgozni akkor —, Juliska néni volt csak otthon. A lány-Juliska férjhez ment akkor már, ott voltunk a lakodalmában, bár talán éppen Kosa nem volt még akkor a társaságban. Juliska nénit ismerte, akarta fényképezni, hiszen több gépet hozott, hozzájuk fekete zsákot a filmek cseréjéhez. Csakhogy Juliska néni hétköznapiasan nem akart a fényképezőgép elé állni. Szabódott, hogy piszkos a csizma, a szoknya, a kötény. Kopottasak voltak csak inkább, nem piszkosak. Zavaromban én azt mondtam, hogy cigarettát kell vennem. — Merre van a bolt? — Mire visszamentem, Juliska néni átöltözött, Kosa pedig így vezényelte: Juliska néni, most újra tessék visszamenni a kantorába, és onnan kijőve hozni a szakajtót. Hát én ámultam-bámultam. Szeretem Kosa Ferit, de tőlem — akkor még különösképpen — idegen volt az emberek ilyetén való mozgatása. Például a keresztanyámmal csinálhattam volna én hasonlót, ha merszem lett volna hozzá. Majk-pusztán találkoztunk Margit nénivel, aki (meghalt azóta) Esterházy Péter nagymamája volt. Kiváló nagymamája. Apai, és majdnemhogy fiúsított. Akkor az egyik remetelakban lakott a húgával, aki útkaparóként dolgozott is. Munkaviszonyban volt. A témák, amiket elmondhatnék itt, elágazók. Először: Éppen nagymosást csinált Margit néni. A kis lak elé volt kitéve a mosógép, ott égett a tűz az üst alatt, a földön hevert a hosszabbító. Margit néni nyakabőre mint egy madáré, valószínűleg két ín tartotta a nyaki bőrt. A szeme gyönyörű barna, mint amilyen anyámé lehetett volna, ha ő is úgy meri kinyitani, mint egy grófnő és grófné egyben. Másodszor: Nincs benne semmi sértődöttség, nincs benne tüske. Én vagyok a hitelezője itt a sok elesettnek, a sok lumpnak. Harmadszor: A tehenünk nemrég üzekedett, nem bírt magával, elment. A húgom kereste a faluban. Másnap reggel kiszóltak neki egyik házból: Nem a tehenet keresi? Itt van. Vezesse el! Negyedszer: a kutyával is történt valami, talán tüzelt, de ezt most csak kitalálva tudnám előadni. Ötödször: megnéztük a parki fákat, az afféle elhanyagolt arborétumban, és Margit néni minden fának a nevét latinul mondta nekünk, próbálgatva magyarul is a latin név megfelelőjét. Kosa, ugye! —: Milyen szorgalmas kislány lehetett Margit néni, hogy latinul tudja a fák nevét is! — Én szorgalmas, ne gondolja azt! Azért tanultam meg latinul, hogy ne kelljen tudni angolul, németül, franciául, magyarul. Nem voltam én szorgalmas, inkább lusta voltam. Hatodszor: A gyerekek, vagyis az unokák, elsősorban — bár nem tudom, voltak-e más ágú unokák is — a Péter-unokák, egyik (akkor még nem tudtuk) az író-csemetécske. — A fiam — mondta elbeszélő stílusban Margit néni — bejár az Akadémiára fordítani. Nemcsak angolból fordít, de tud magyarból angolra is. Ha bemennek vele az unokáim, mindig kapnak ott színes ceruzákat. (Az Esterházy Péterség itt kezdődhetett!) — Margit néni folytatja: Rajzolnak, írnak, okosak! A menyéről, Mányoky Liliről nem emlékszem hogy beszélt volna, de hogy rosszban sem emlegette, az biztos. Hetedszer: Megnéztük a közös helyiségeket. Latinul nem tudom őket fölsorolni! — az ebédlőt, a könyvtárat, a templomot magát. A többire nem emlékszem. Elég romos volt minden. Margit néni elmagyarázta a rendet is, amelyiké a kolostor volt. Kosa Feri — talán egy évtized múlva — Margit nénit szerette volna a Hószakadásban szerepeltetni, de Margit néni akkorára vagy már beteg volt, vagy már meghalt. Hát igen! Kár volt! Az pedig jó, hogy egy zsellér-ivadék ilyen találkozást élhetett át egy grófnővel, aki természetessége révén meg tudta nyerni a tetszését. 47
