Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Bodolay Géza: A Petőfi-kutatás és -kultusz helyzete hazánkban
Életrajza A jubileumi év másik nagy eseménye volt a kiadványok terén az új (három kötetre tervezett) Petőfi-életrajz első kötete Fekete Sándor tollából. Ennek is van több előzménye a régi Petőfi-irodalomban. A Petőfi-évet megelőzően pedig örvendetesen megszaporodtak az egyes életrajzi részleteket még alaposabban megvilágító, új adatokkal bővítő kisebb tanulmányok. Hadd soroljak fel néhányat a régiek közül is. Ha Gyulai már említett munkáját nem számítjuk, az első „Petőfi Sándor életrajza” címet viselő munka 1864-ben jelent meg. A fiatalon elhunyt kritikusnak, Zilahy Károlynak ez a munkája azért érdemel még ma is említést, mert tévedései és hiányai mellett is általában helyesen látta, mi hangsúlyozandó az életútból és az életműből. Hadd említsem meg a korai Petőfi-kutatók közül a kolozsvári professzor, Meltzl Hugó nevét, aki Petőfi rajongójaként nagyon sokat tett a költő kultuszának ébresztéséért és a helyes Petőfi-értékelésért. Tanítványai megindították Kolozsváron a Petőíi-Múzeum című folyóiratot, amely sok fontos adatot tárt fel az életrajz számára is. Megérdemli, hogy megemlítsük a nevét az első alaposabb Petőfi-életrajz szerzőjének, a budai születésű Fischer Sándornak, illetve Alexander Fischernek, aki németül írta és adta ki munkáját (jelentősen hozzájárulva Petőfi külföldi népszerűsítéséhez is). Csak később fordította le Tolnai Lajos, és adatta ki a Petőfi Társaság, elnökének, Jókainak az előszavával. A Petőfi Társaság megalakulásával (amely munkásságuk elismeréseként mind Meltzl Hugót, mind Alexander Fischert tagjai közé sorolta) az életrajz kutatása is fellendült, s általában a Petőfi-kultusz is nagy lendületet nyert. Mint mondtam, ezen a területen voltak a Társaságnak érdemei (különösen első korszakában, Jókai elnöksége idején). Nem tudtak azonban a szépirodalomban is úgy hasznossá válni, mint az alapításkor gondolták. Ebben egyre inkább retrográd irányt képviselt a Társaság, főleg Jókai halála után, amikor Her- czeg Ferenc lett az elnöke. így látta érdemüket egyébként a Társaság egyik alapítótagja, harminc éven át titkára, Szana Tamás is, amikor 1902-ben megírta a Társaság rövid történetét: „.. .a mi írásainkat is be fogja lepni a feledés mohája; de az az érdemünk akkor is megmarad, hogy Petőfi emlékének hű őrei voltunk, s az utánunk jövő nemzedéknek megszerezzük azt a nem közönséges szerencsét, hogy a kegyelet hiánya miatt nem kell pirulniok.” A felvirágzó Petőfi-kultusz és -kutatás láttán a barátját holtig gyászoló Arany János (akit a Társaság elsőként hívott meg tiszteleti tagnak) joggal írhatta „Harminc év múlva” című versének 2. és 3. versszakában az akkori (s remélhetőleg a mai) közfelfogást tükröző sorokat (az 1. és a 4. versszak a saját gyötrő bánatáról, gondolatairól szól, de a közbülső versszakokban többes első személyre váltott át): Volna hitünk, mint a római, a hellén, Már égne az oltár tova-tüntöd helyjén, Magad, istenűlve, örök istenek tárt Csarnokiban szívnád az üdítő nektárt. De így is, az évek haladó terhével, Mely minket elaggit, te gyarapulsz névvel, Amit adál, abból semmi sincs elveszve: Firól-fira szállsz te, mint egy közös eszme. Ezekben az években vásárolták meg és tették emlékhellyé a kiskőrösi szülőházat (1880. október 17.), állították fel a költő szobrát a fővárosban (1882. október 15.) országos érdeklődéstől kísérve. Bár mindkét vállalkozás túlnőtt természetesen egy negyven tagú írói társulás lehetőségeinek határain, a Petőfi Társaság mindkettőben vezető szerepet játszott, 84
