Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Takács Imre: Megmaradásom története: válaszok Bakonyi István kérdéseire
Takács Imre Megmaradásom története — Válaszok Bakonyi István kérdéseire — M -».fényes szelek nemzedékéhez tartozol, mégha késve, késleltetve indultál is azon a csapáson, amit Juhász Ferenc, Nagy László, Simon István vágott a csapat élén. 1986-ban, hatvanévesen hogyan látod nemzedéked jelentőségét, hajdani újdonságát? — Ennek a nemzedéknek a viszonyulása a valósághoz — jójával és rosszával együtt — egyetlen korábbi nemzedék viszonyulási rendszeréhez sem hasonlított. Irányultságok bőven voltak, de ezek között mégiscsak folyton dönteni kellett, és ezek a döntések egyre drámaibbak lettek — volt akinek már negyvenkilenc után, volt akinek ötven, ötvenegy után. Jómagam az ötvenkettes év aszályos nyarán jutottam el a kétkedésig. Egy olyasféle kétkedésig, ami aztán — és sajnos — életem és gondolkodásom vezérfonala azóta is. Ötvenhat májusában egy hónapra Bulgáriában voltam vendég. Bulgáriára Nagy László fordításai révén is kíváncsi lett az ember, bár én emlékeztem a magyarországi bulgárkerté- szetre is jól. Ezért említhettem az írószövetségben működő Fiatal írók Munkaközösségének egyik tanácskozásán, hogy megnézhetnénk például azt is, hogy miképpen csinálják a szövetkezetesítést a bolgárok. Jóval később mondta Erdős László, hogy engem ezért a fölszólalásomért küldtek a csereutazásra. Négy esztendeje se volt annak, hogy Pestre mentem a téeszcséből, a szófiai repülőtéren pedig nejlonba csomagolt tulipáncsokorral fogadtak. Akkoriban a népi demokráciák még sokat adtak arra, hogy a vendégfogadásokkal versengjenek. Ninó Nikolov, aki az első tíz napban a tolmácsom, kísérőm volt, verseket fordított tőlem, és megkért arra is, hogy egy kis tanulmányban vázoljam föl az akkori fiatal magyar költők törekvéseinek a lényegét. Szófiában nem jelent meg az írás, de magam megőriztem. Juhász Ferencről, Nagy Lászlóról, Simon Istvánról — és még Szécsi Margitról, Csoóriról úgy írtam, hogy azt a vázlatomat az irodalomtörténészek ma is elfogadnák. Magam tisztes távolból, nagy késéssel és elmaradással csatlakoztam az üstökösök gyanánt ívelőkhöz, de mint tanár-növendék az értésben együtt haladtam velük. A közülünk legkiválóbbak költészete tette belélegezhető- vé az ötvenes évek levegőjét, adott irányt már a negyvenes évek végén, mára pedig tudjuk, hogy ez a költészet lett az elmúlt negyven évben a meghatározó égi térképészet. A korszak legerősebb villám-artériáit Nagy László szikráztatta a felhők sötétjébe. — Nagy László halála után milyen esélyei vannak az őáltala létrehozott életműhöz kapcsolódó törekvéseknek? — Nagy László életműve már lezárt és szent. Az esély a követésére csak annyi lehet, mint életében. Ez nem több, mint „ott is álljon valaki”, meg „amott is”. Ahogyan ő, nem csinálhatja senki, mert nem tudná. Ami űrt ő maga után hagyott — de nem is hagyott ő űrt maga után ...! Az ő műve testmelegséggel éltet most is. Ugyanakkor a fejedelem még élő hercegei és hercegnői a legszívósabb magatartás megközelítésével tovább éltethetik az ő igényességét, igényét a költészet, az írás, a gondolkodás erkölcsi és esztétikai voltát illetően. 40
