Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - II. rész
tott, fixfizetéses alkalmazottja, nélkülözhetetlenje volt a falunak mint gyöpmester. Köznyelven: kutyasintér. Minden állati dögnek, halálraítélt, kivénhedt állatnak elparentálója. De amikor nem bírta már hivatalát, elbocsájtották. A Willim családnak volt ugyan egy fiúsarjadéka is, ahogy lány vagy három, s azok is majd mind a szegényház lakói. A fiúági leszármazott, bármennyire is természetes dolognak minősülhetett volna, hogy örökölje az apja mesterségét, nem örökölhette. Testi ereje, életkora volt hozzá, hanem a maga kormányzásához, a sintéri hivatal ellátásához nem örökölt elegendő észbéli tehetséget. Akármennyire is lenézett, megvetett, fenemód egy büdös és utolsó szakma és kenyérkereset a sintérség, azért annak műveléséhez bizonyos tanult és szerzett ismeretek szükségeltettek. Léteztek állategészségügyi szabályok. Azokat a gyöpmestemek ismernie kellett. Az értékesebb állatok bőrét se nyúzhatta, fertőtleníthette akárki. De léteztek állatbaráti illendőségek. Teszem azt egy kutyát valamelyik család halálra ítélte. Mert kivénült, kutyái bűnbe esett, tojásra kapott, elkóborolt, megveszett. A sintér kezére adták. Némelyik kutyát megsiratták a családok, a másokat leköpködték. De a sintértől elvárták a kíméletességet. Jani a gyöpmesterségre nem volt alkalmas ember, de ereje révén asszonyi kormányzás alatt megkeresi máig a kenyerét. Tuskót szed, hasít, a nagy erőt kívánó munkában ember. A lányokat sintéri szakmára a község nem fogadta volna be. így aztán lakták a szegényházat, amíg ki nem házasodtak belőle. Mind igen szép fehérszemélynek csöpörödött föl, tiszta eszű, öltözetű, házvitelű asszonyokká lettek. Ott lakott egy kamrafélében Mátyás Béla. Jámborul viselte sorsát. Ha valahol szánalomból löktek néki egy tányér levest, megette. Ha kenyeret adtak kezébe, egyálltó helyében befalta. A kocsmában nagyobb dáridók vagy lakodalmak után a poharakban maradt italmaradékokat, sört a borral, pálinkával összeöntögetve odaadták Kuka Bélának. Azt nem látták soha mosolyogni. Megitta, amit kapott, egyet nem böffentett róla. Téli estéken elüldögélt a kocsma legsötétebb zugaiban. Csillogó szemmel nézte a zsivajgó életet. Soha senkitől nem kért egy szál gyufát sem. Ha égő pipával kínálták, szívta. De nem kért. Mátyás néven alig ismertük, Kuka volt. Ha nyári időben kiült a szegényház előtt lefektetett faderékra, délig összefogdosott egy marék legyet. Megnyálazta valamelyik lábát, s behajlított, hatalmas tenyerével kapkodta őket. A gyerek szája mindig készen áll a csúfolódásra. Kuka Bélát is csúfoltuk. Nem tudom, mivel. Gyerekséggel. A felnőttek nem tűrték, ha rajtakaptak bennünket, hajunkat húzgál- ták, a fülünket cibálták miatta. Fenyegettek, hogy mi is megkukulunk, ha bántjuk azt a szerencsétlent. Rendes észjárású, aranykezű kovácslegényként élt évtizedekig, de valamiért egyszer csak elköltözött az esze otthonról. Fordítva akarta megpatkolni a lovat, ráfot húzott a hordóra. Közben özvegy édesanyját el-elnáspágolta. A fél falu összeszaladt a jajveszékelésre. Fenyegették, megállj, ha anyádat bántalmazod, megver a jó Isten! Az látja, mit csinálsz! Egyszer, hogy a jó Isten se lássa, Bála dunnával betömte egyszemű szobájuk ablakát. Úgy elverte anyját, hogy az a kórházban kötött ki. Ott is maradt, holtan. Bélát a törvény nem tudta ítélet alá vonni. S mintha ettől meg is jámborodon volna. Nem volt anyja, aki ellássa enni-, innivalóval, útra vezérlő tanácsokkal, hát Bélának kiesett a szerszám a kezéből. A község szegényei között sínylődött. Csupa Julis néni sem volt akármilyen lakója a falunak, a szegényháznak. A rendes nevét senki sem tudja. Ott született-e, mi vetette oda, arra nincs, aki válaszolni tudna. Öregasszonyos, fekete babos mosóruhában járt télen, nyáron. Életkorát sem lehetett megmondani. Nem ment fölötte az idő. Száraz, bőnyésen ráncos arcában kérő, könyörgő, savó színű szemek ültek. Tele volt mozgással. Karikalábait mindig futásában láttuk. Térnyerő szaladása volt, mint a jó lónak. Senkije, semmije, mégis mindig sietős az útja. Megbízása százféle. Ő egy köcsög aludttejért három tojást elvitt a kevermesi piacra, ha valaki megbízta vele. Pontosan 38
