Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Bodolay Géza: A Petőfi-kutatás és -kultusz helyzete hazánkban
Bodolay Géza A Petőfi-kutatás és -kultusz helyzete hazánkban* U. .Arany János 1849 végén a „Névnapi gondolatokéban megtalálta már a Petőfire emjékező kései unokák számára is a tragikus sorsú barátjára illő, hozzá méltó szavakat: Kis mécsfényt neked is, korod büszkesége, Lángszellem! ki jövél s eltűntél... de hova? Mint üstökös, melyet élők nemzedéke Egyszer lát s azontúl nem lát többé soha! Bár élő személye valóban nagyon korán, tragikus hirtelenséggel tűnt el örökre, művein keresztül egyre többen láthatják ma is, nemcsak nálunk, hanem szerte a világon. Olyannak látják, amilyennek a hű barát látta, s különféle módokon mécsfényt gyújtanak az emlékezetére. Nemcsak a magyar irodalomtudomány, hanem olvasóinak, tisztelőinek széles tábora is azon fáradozott több mint egy évszázadon át, s fáradozik ma is, hogy minél jobban ismerjük meg, tudjuk értelmezni, értékelni a művet, amelyet itthagyott; minél pontosabban ismerjünk meg mindent, ami életével kapcsolatos; minél világosabban lássuk, hogy milyen volt az életművére felelő visszhang az egymást követő évtizedekben; hogy önámitás nélkül figyeljük, vajon visszazengik-e, és mikor mennyire zengik vissza „az időnek bércei, a századok” a dalaiban, költeményeiben, prózájában, egész életművében kifejezett eszméket, a „haza és szabadság”, „szabadság, szerelem” a „legyen elved, hited, s azt kimondd...”, a „békét, békét a világnak, de ne zsarnokkénytől” Petőfire oly jellemző eszméit. Visszazengik-e, mint ő óhajtotta utolsó év végi versében? Erre keressük ebben az áttekintésben a választ arra, hogy hol állunk ma a nagy életmű és a káprázatos életpálya felmérésében, hogyan hallható a „visszhang”, amely Petőfire válaszol. Bármennyire igaz is az, amit Fekete Sándor írt a százötvenéves évforduló kapcsán, hogy az utolsó negyedszázadban született, örvendetesen gazdag új „Petőfi-tudomány” háttérbe szorította mindazt, amit a korábbi Petőfi-kutatók, kommentátorok és rajongók köteteikben ránk hagytak; és hogy e régi írások között ma már csak néhány van, amelyet még ma is kézbe kell venniük a Petőfivel foglalkozóknak; az illendőség mégis úgy kívánja, hogy számvető összefoglalásom egyes részeit a régi Petőfi-kutatás eredményeire való utalásokkal kezdjem, azután térjek rá az új „Petőfi-tudomány” bemutatására. Felmérve a jelen helyzetet, a hiányokra is szeretnék rámutatni. Úgy látom, hogy a jubileumi esztendő után kissé megtorpant a Petőfi-kutatás is, és elhalkult versei „visszhangja” az olvasók, különösen az ifjúság körében. Nézzük meg tehát, mit tehetnénk annak érdekében, hogy ez a megtorpanás, ez az elhalkulás csak rövid ideig tartó átmeneti jelenség legyen. * Elhangzott 1983. október 28-án Kiskőrösön, a Petöfi-emlékhelyek képviselőinek találkozóján. Ennek nyomán jön létre a Petőfi Sándor Társaság, amely 1985. január 4-én tartotta alakuló közgyűlését. 81
