Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 10. szám - Somogyi György: Adalékok a kecskeméti művésztelep történetéhez: bevezető Mágócsy Eta emlékezéséhez

lepre. Glatter festőművész igen szép ajánlólevelet adott: „Minden művésziskola becsületére válik”. Ez kötelezett is.

Révész Imre festőművész tanár erre a levélre azonnal felvett.

Ott maradtam. Csak a festődolgaim voltak velem és egy kosárnyi ruhaféleség.

Ez egy hétfői napon volt, 11 óra tájban. Ahogy odaértem, felmentem az emeletre Révészékhez. Emma néni, Révész tanár úr felesége volt az intézkedő.

Steller Gizivel, a másik festőnövendékkel egy szobában kaptam ágyat, csak matrac és pokróc volt rajta, semmi más. Délben már a menzán ebédeltem. A hosszú, közös asztalfőn Emma néni és Révész tanár úr ültek, jobbról Gizi és mellette én. Csak mi ketten voltunk lányok, a többi fiú. Fele fiatal, 20 év körüliek, a másik fele akadémiát végzett festőművészek, rajztanárok voltak. A hosszú asztal két oldalán a padokon végig ültek fiúk. Már az utolsó fogást ettük, amikor a hátunk mögött nyílt az ajtó, és nagy irammal még egy férfi robogott be, megkenilve az asztalt, az utolsó helyre, a fal mellé lépett. Leült, a levesébe mártotta a kanalát. Összenéztünk. Gizi közelhajolt hozzám, és halkan mondta:

— Az a Csillag, keveset fest, sokat jár a városba. Majd még mondok róla valamit...

Én még egyszer ránéztem Csillagra, csak úgy a tányérom felett, és tovább ettem, ami

előttem volt, talán éppen babfőzelék.

Este, már a közös műteremben aktot rajzoltam a többiekkel. Azért jöttem ide. Másnap, kint a kertben egy öregember ült modellt. Festettem róla egy fejet, és figyeltem a többieket, hogy ki mit tud. De engem is figyeltek a fiúk.

— Hm, tud a kislány — mondta a festésemre az egyik fiú elég hangosan.

Borzasztóan hiú voltam, és még „szemtelenebbül” festettem. Jött a Szivecském, a tanár

úr, — így hívták őt a fiúk maguk között. Oldalt léptem a képemtől, hogy lássa. A tanár úr bólogatott:

— Jó, csak fejlessze.

— Köszönöm. — Be is fejeztem nemsokára, de azért másnap megint kijöttem a képpel.

Egy hét múlva tudták rólam, hogy nagyon tehetséges vagyok, de „beképzelt” is. A társalgóban, ami ebédlő is volt, kirajzszögeztem pár rajzomat, festésemet a falra, ettől igen respektáltak. Igen, én már láthatóvá tudom tenni a tudásomat, tehetségemet. A fiúk nagyokat köszöntek, egy-két szót is szóltak hozzám a rajzolásoknál, festéseknél, de én utána bementem a szobámba. írtam, olvastam, a másnapi munkához készültem, a ruhámat előkészítettem. Már két hete voltam a művésztelepen, és még mindig nem volt vánkosom, ágyneműm. A kazettámat tettem a fejem alá, és egy összehajtogatott törülközőt rá, arra a fejemet. A nagyon vásott pokróccal takaróztam, és még a kabátomat vetettem rá, de még így is fáztam.

Szeptember vége volt, Gizi nógatott, hogy a hét végén menjek haza ágyneműért, mert megfázom.

Mikor Révész Imrét leküldték a kecskeméti művésztelepre, ő a Főiskoláról Csillag Józsefet küldte le helycsinálónak mint tanársegédét. így aztán ő volt akkor az első, aki a telepre lement, és ott egy kis rendet teremtett. Révészéknek egy hétre a Beretvásban szobát bérelt. Házmestert, szakácsnőt, modellt szerzett. A művésztelepet kitakaríttatta, így egy hét múlva jöhettek a tanárék, Révészék és a növendékek is.

Az első közös menzaebédnél Révész megköszönte Csillagnak a sok és eredményes munkáját. Csillag ezután is Pestre járt, az Akadémiára, minisztériumba. Modellügyeket intézett, szenet szerzett a művésztelepnek. Módosabb emberektől lisztet, babot kapott a menza. így elég jó koszt is volt kevés térítésért.

Én megjártam Pestet, nagy csomaggal jöttem vissza konflissal az állomásról. Hoztam vánkost, pihedunyhát, teafőzőt. Ennivalópótlékot.

Most, november elején is igen szép napos idők voltak, különösen a déli órákban. Ebéd után kiültem a rétre az olajfák elé egy pokrócra, és ott olvastam.

83