Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - MŰHELY - Mezey László Miklós: Öt közös esztendő: Fábry Zoltán és Szántó György
MEZEY LÁSZLÓ MIKLÓS ÖT KÖZÖS ESZTENDŐ — Fábry Zoltán és Szántó György — Az 1919-ben „cserepeire törött” magyar szellemi élet, irodalom szinte azonnal és ösztönösen keresni kezdte önnön kapcsolatait a frissen vont országhatárok fölött. Ez a politika nehezítette egymás felé tájékozódás sok esetben az ellenforradalmi kurzus korszakát élő anyaország kikapcsolásával történt, magyarán: a nemzetrészek közvetlen kapcsolatfölvételeire is sor került. Annak a később bevallott igénynek a jegyében, amelyet Balogh Edgár visszatekintésében ekképp fogalmazott meg: „Részekben és részleteiben, négy országban igyekszik kifejezni magát a magyar szellemiség. Hiányzik azonban a közös gondolat, a magyar egyetemesség, amely új Petőfi, új Ady teljes magyarságával vállalhatná a kort. A négyországi magyarságnak ma nincs közös kifejezője, a magyarság nem ismeri mai önmagát.”1 A nehézkesen induló és a két világháború közötti időszakban kiteljesedni sosem tudó magyar kisebbségi együttműködés egyik értékes — és a jelen számára is tanulságokkal szolgáló —vonulata az erdélyi és a szlovákiai magyar irodalom közötti kapcsolatfölvétel. A Romániában élő magyar értelmiségnek — nemzeti és egzisztenciális gondjai ellenére — volt némi nyeresége is kisebbségi helyzetéből adódóan. Mindenekelőtt az, hogy kötetlenebbül képviselhette a maga eszményeit, mint az anyaország értelmisége. Az ellenforradalmi Magyarországgal szemben, legalábbis az első időkben, az erdélyi értelmiség nem volt kiszolgáltatva a reakciós magyar uralkodó osztályok hatalmi kultúrpolitikájának, a román uralkodó osztállyal pedig eleve szemben állt. De nem élte át a forradalmak és az ellenforradalom viharait sem. Nagyjából folyamatosan őrizhette meg a maga polgári liberális vagy radikális eszméit, elevenen tovább éltek a sajátos erdélyi demokratikus hagyományok, amelyek jó alapot adtak a kisebbségi körülmények között kibontakozó kulturális munkának. Sok szempontból hasonló volt a helyzet a Csehszlovák Köztársaság magyar értelmiségével is. Az itt kibontakozó — erősen politikai tagoltságé — magyar kultúrának ugyan nélkülöznie kellett a sajátosan felvidéki szellemi tradíciókat, viszont a csehszlovák alkotmány igazi polgári demokratikus alaptörvény volt, „amely több szabadságot biztosított a magyar lakosságnak, mint amennyit az ellenforradalmi Horthy-rendszer a magyar nép döntő többségének adott”.2 Ilyenformán az alkotó értelmiségnek — bár nemzeti szempontból elveszítette előnyös helyzetét — az egész magyar nyelvterületen a legtöbb lehetősége nyílott a szellemi progresszió megvalósítására. Az erdélyi és szlovákiai adottságok hasonlósága szinte sugallta a kapcsolatteremtést, illetve az együttműködést. A szlovákiai magyar szellemi élet munkásai a kezdetektől fogva nagy érdeklődéssel és némi irigységgel figyelték az erdélyi irodalom hamar „nevet” szerző alkotóinak munkásságát, Erdély izgalmasan színes szellemi életének kibontakozását. Szlovákiában „a hivatottak, a szellem választott népe állandóan figyelemmel kísérte az erdélyi szellemiség fejlődését, útját, kibontakozását. Ahogy mi figyeltük az erdélyi élet minden jelentősebb mozzanatát, úgy vigyázták éber szemmel az erdéiyiek a mi fontosabb életmegnyilvánulásainkat.”3 A kölcsönös figyelem nyomán kialakuló közvetlen kapcsolatok sorában fontos fejezet az aradi Szántó György és a stószi Fábry Zoltán együttműködésének ötesztendős története. Nemcsak azért lényeges részlet ez, mert példa 80
