Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Lovas Dániel: A sakkirodalom kecskeméti mestere: Tóth László
A jóeszű, sakkért lelkesedő diákot természetesen versenyzői ambíciók is fűtötték. Bekapcsolódott a helyi versenyéletbe, s 1912—13-ban elindult a Magyar Sakkújság levelezési versenyén is. A háborús években nem tudott a sakkal törődni. Alkalomszerűen 1 922-től próbálkozott ismét a versenyzéssel. A legjobb éve 1923 volt, ekkor első lett a mezőkövesdi országos amatőrversenyen, a gyulai tornán pedig a középmezőnyben végzett. Eredményeivel nem tudott kiemelkedni. Az 1924-es debreceni torna után, melyen nyolcadik lett, a beszámolót író Grünfeld Ernő így jellemezte játékát: „Tóth tájékozott a megnyitásokban, körültekintő a játszmák felépítésében, néhány értékes játszmát produkált, de nincs kitartása s az egyhuzambani versenyjátékhoz nem volt kellő ereje.” (Magyar Sakkvilág, 1924/7.) Szenvedélyesen szeretett sakkozni. Amikor tehette, a tábla mellé ült, de nem volt versenyző alkat. A sakkjátszmát és a versenyt közösségi eseményként élte át. A húszas évek közepétől tornavezetőként vett részt a hazai sakkrendezvényeken. Első ilyen szereplése az 1924-es győri sakk-kongresszus nemzetközi versenye volt. A bírói teendők mellett féltucat hazai és külföldi újságot tudósított. A tornakönyv szerkesztője így örökítette meg a huszonkilenc éves tornavezető alakját: „Itt még csak Tóth László sugalmazó képességét akarom kiemelni, aki valósággal nevelte a sakkriportereket, a kényelmeskedőknek naponként cikkeket írt, közben számos más lapot és rovatot tudósított, játszmákat másolt, sőt még arra is maradt ideje, hogy haza, Kecskemétre, lapjának vezércikket faragjon . .. Mikor a mesterek legtöbbje pihent, nálam és közeli rokonaimnál, lányos házaknál fáradhatatlanul húzta a talp alávalót, szervezte és vezette az énekkarokat.” Versenyzői pályáját 1927-ben számolta fel végleg. Az utolsó lökést — nem sokkal a kecskeméti torna után — a miskolc-tapolcai mesterképző verseny adta, ahol kellemetlen zsűriügybe keveredett. Egyik versenyzőtársa személyes okokra hivatkozva megóvta részvételét a döntőben. A zsűri kedvező döntése ellenére lemondott a további szereplésről. Többször nem próbálkozott a sakkmesteri cím megszerzésével. Ekkor ötödik éve volt már a Magyar Sakkvilág szerkesztője. A szerkesztő Egy évtizeddel később így utalt visszavonulása okaira: „Előbb a gyakorlati játéktól kellett megválnom. A lap munkája és gondja egész embert kívánt, pihenőt nem engedett. A visszavonulás gondolatát érlelte az a meggyőződés is, hogy versenyzés nélkül a legteljesebb tárgyilagossággal szólhatok sakkéletünk minden tárgyi és személyi kérdéséről.” (Magyar Sakkvilág, 1936/12.) Amikor 1921-ben bekapcsolódott a magyar sakkszövetség újjáalakításába, s magára vállalta a szövetségi lap megindításának terhét, más lehetősége a szellemi életben való részvételre nem volt. Az újságírást tizenkilences cikkei és börtönbüntetése miatt nem folytathatta. A város gyorsan visszafogadta, állása is volt, de a tisztviselősködés nem elégítette ki. A politikától távol eső sakkmozgalom lehetőséget kínált a tisztes polgári munka mellett a cselekvésre. Elsőként a sakkban öltött testet a jellegzetes Tóth László-i magatartás, melyet Orosz László így jellemez: „Mindig talált a maga számára hasznos működési területet, alkotó értelmiségi embernek való munkát.” A Magyar Sakkvilágnak egyszerre volt szerkesztője és anyagi kockázatot vállaló kiadója. Szerkesztői elvei, a lap feladatáról vallott nézetei kezdettől kiforrottak. Érdemes röviden bemutatni a lap szerkezetét. Egyik fő törekvése a szövetségi gondolat terjesztése volt. Szándékát és helyzetértékelését jól megvilágítja néhány sor az 1924 szeptemberi számban megjelent nyílt leveléből: „Szeretet és áldozat nélkül való, hanyatló 54
