Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Kovács Sándor: Egy ősi sportjáték nyomában: a népi birkózás

leg itt sajátították el az örmény, perzsa eredetű szabadfogású birkózás fortélyait is, bár a magyar ember inkább az „ölre” birkózást kedvelte. Csakúgy, mint a szlávok. Anonymus gestáiban találkozunk először a Botond-legendával, mikor is az apró termetű, de roppant erejű magyar vitéz birkózásban legyőzte a bizánci vár fokán hetvenkedő görög óriást. Előtte — erejét bizonyítandó — jókora rést vágott buzogányával a vár bronzkapuján, amelyet később valóságos csodaként mutogattak a bizánciak. A St. Gallen-i kalandban a magyarok — miután ettek-ittak — játékos virtuskodásba kezdtek. (Jenő vitézei, már egymást gyomrozzák" — írja Arany János). A reneszánsz idején Mátyás király budai és visegrádi palotájában gyakorta rendeztek birkózóversenyeket, többnyire olasz komédiások részvételével. Galeotto Marzio Mátyás híres humanistája maga is kitűnő birkózó volt. Nagy Czirok László a magyar puszták „csikónyíró ünnepeiről” szóló írásában tesz említést a „veti emberekről” (vetélkedő, virtuskodó). A birkózás, mint népünk virtusának megnyilvánulása, más erőfitogtató játékok, mutatványok közös megnyilvánulásaként központi helyen szerepel. (Vékaemelés, istrángszaggatás, hordóemelés, botvívás, fokospárbaj, karikásostor párbaj stb.).

Az „ölre” birkózás lényege tulajdonképpen abban rejlik, hogy a küzdőfelek egymást kölcsönösen keresztfogással átkarolják. Igyekeznek társuk derekát minél szorosabban maguk felé húzni, hogy az egyensúlyát vesztett ellenfelet irtózatos emeléssel, dobással kétvállra teríthessék. Az ölrebirkózásnak nem volt soha szervezett versenyrendszere hazánkban, csak mint ösztönös vetélkedési forma dívott a falusi (tanyasi) emberek körében.

1885-ben Hamvay István tollából közöl egy cikket a „Hercules” című sportláp, amelyben a szerző húsz pontban foglalja össze a „magyar birkózás” (az ölre) szabályait. Ezekben az években több budapesti egyesület (BBTE, MOTESZ, Hungária SC, MAC) rendezett versenyeket, de ezek a versenyek érdektelenség miatt hamarosan feledésbe merültek, a sokkal látványosabb „francia és olasz birkózás” mellett. Ezeknek kitűnő propagandát jelentettek a tétre menő cirkuszi mérkőzések. Ekkor került a köztudatba a „díjbirkózó" kifejezés. Ebben az időben kezd tért hódítani a versenybirkózás a cirkuszok porondján és ez nagyobb látványosságot jelent, mint a „se hús, se hal” jelzőkkel illetett „ölrebirkózás”.

A hagyomány azért hagyomány maradt. Éppen napjainkban dívik legjobban. A Népsport két kitűnő újságírója (Szekeres István és Kaszás Sándor) kezdeményezésére „másodvirágzását” éli az „ölre” grundbirkózás néven. A diákság körében egyre jobban elterjed, már bajnokságokat is rendeznek belőle Budapesten és a vidéki városokban (Kecskemét, Szeged, Salgótarján, Debrecen stb.). Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az 1950-es években Kárpáti Károly birkózó, olimpiai bajnokunk, a BHSE mesteredzője és a miskolci Filácz Gyula edző is megpróbálkozott „térbirkózás” néven felújítani és elterjeszteni az egykori ölrebirkózást. Borsod megye több járásában, a bányászfalvak erős emberei kedvteléssel űzték ezt a birkózási formát, melynek lényege egy 2 méter hosszú és 1 méter széles téglalap alakú területen zajló küzdelem volt; innen kellett kihúzni, kitolni az ellenfelet.

Az 1960-as években Bács-Kiskun megyében, a dunavecsei járásban rendezett munkás-paraszt-katona ifjúsági találkozókon e sorok írója is rendezett népi birkózóversenyeket körbirkózás néven. 5 méter átmérőjű körből kellett az ellenfelet kívülre juttatni úgy, hogy a gáncsolás, durva eldobás tilos volt. Győzött, aki háromszor kivitte ellenfelét a körből. Mint küzdőjátékot, ma is sikerrel alkalmazom a birkózóedzéseken és a sportiskolái kiválasztásban.

A körbirkózás, vagya követőim szerint megalkotottgrundbirkózásszabályai azonosak. Eltérést mindössze az jelent, hogy a grundbirkózásban az is legyőzött, akit kiemelnek, és legalább 3 másodpercig a levegőben tartanak úgy, hogy talpai nem érintik a földet. Reméljük, hogy a grundbirkózást, mint kiváló erőfejlesztő gyakorlatot és jellemnevelő módszert, beépítik az általános és középiskolai testnevelési tantervi követelményekbe is.

48