Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Kriston Vízi József: Adalékok a bukovinai székelyek játékkultúrájához
hintát, ahogy ott nevezték: a kislápintát. „Miközben a kisgyermeket lingázták vagy a nagyobbacska magamagát löködte, ilyeneket mondogattak lendületre: Hinta, lápinta, káposztába malacka, rúgd ki pap macskáját!” Ismert volt az „Egy üveg alma, ... tíz üveg alma” sorokkal közkedvelt hintáztató is, amelynek ha a végére értek, a gyermek társának vagy testvérének adta át a helyet. De mondták ezt is: Hinta, lápinta, kicsi kutya lefosta, nagy kutya felnyalta. Zsi-zsu, lápinta, zsupp, be a pokolba! E lengőhinta jóval teherbíróbb változatát, valamint a földbe vert cölöptengelyen forgó cserkabolát a legények nagcsütörtökön ácsolták össze vagy erdőből vágott, vagy kölcsönbe kért fatörzsekből. A húsvéti nagymise után használatos állványos lápintát a legények bandája a falu közepén, egy-egy utca végén vagy kereszteződésénél lévő ház előtt állította föl. A,,deszka-lábkán mindig egy pár állott és hajtotta magát, a többiek nézdigélték. Akiéből volt a fa, az mindegyik után egy veres tojást kapott. De ha nem akartak leszállni, a többiek ezt mondták: elég vót egy kotlott (záp) tojásér. A hadiki legények, vót, hogy húsvéthétfő estéjén a leányos ház kiskapuját elvitték a híd alá, a hegyekbe vagy a nagylápinta tetejébe.” A serdülő fiatalok körforgója is több helyen, a hídnál és az útkereszteződéseknél állott a faluban. Ezt és a nagylápintát a húsvétot követő kedden bontották el mulatság közben; ilyenkor táncoltak is, míg néhány legény a hozzájuk való fát visszaadta annak, akitől kérték. A Garán és Érden lakó idősebbek még emlékeznek arra, hogy a bácskai Hadikligeten a bíró háza előtt (1942), majd 1946- ban Bonyhád-Varasdon Hajnal Lajosék háza előtt is állítottak az ifjak húsvéti hintákat. A bukovinai székelyek játékkincsének egyik, a többihez képest eddig leginkább dokumentált területe az énekes-táncos játékok köre. Az Andrásfalváról, Hadikfalváról, Istensegítsről és Józseffalváról származó első dallamjegyzések Kodály Zoltán (1914) és Bállá Péter (1933) tollából származnak, s így kerültek be a Magyar Népzene Tára első, „Gyermekjátékok” címet viselő kötetébe.11 Túlnyomó többségüket leányok párcserélő énekes-táncos körjátékai alkotják. Pl. a magyar nyelvterületen széles körben ismert „Hol jártál, Szent Érzsébet?.. .”, „Érik a meggyfa, hajlik az ága”, „Kit adsz, kit adsz, királybíróm?...”, „Kis kacsa fürdőn (vagy: „Kis kocsi fímlik” — sic!), fekete tóba”, „Pünkösdi rózsa . . .”, „Piros alma, telelő, telelő ..stb. Kifordulós körjátékként főként az andrásfalviak közt volt kedvenc az „Ostoráng, ostoráng, ostorángi céra .. ,”12 valamint a „Lánc, lánc, eszterlánc .. kezdetű. A sokfelé ismert „Méz, méz, méz ...” kezdősorú játék a dal többszöri ismétlésével, s a körben és azon kívül lévő két különálló párbeszédes cselekményével a felelgetős fogyasztó-gyarapodó körjátékok sorához kapcsolódik. 13 Az énekes sorjátékok közül legkedveltebb a „Bújj, bújj, zöld ág...” kezdetű volt, amit a nagyobb leányok vasárnap délutánonként jártak. „Megyünk kapuzni, mondtuk, s összekapaszkodott a sok-sok leánka meg a nagyobbak végig az utcán, 39
