Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Niedermüller Péter: Játék és kultúra: a néprajzi megközelítés lehetőségei
mények bizonyos elemei olyan mérvű esetlegességet mutatnak, hogy még egy korlátozott mértékű általánosítás — az osztályozás — során is el kell tekinteni ezek értékelésétől. Nem véletlen, hogy csak most térünk át a hazai kísérletek ismertetésére. A magyar kutatók osztályozásai ugyanis a lehető legközvetlenebbül kötődnek a népi gyermekjátékokhoz, a néprajzi módszerekhez. Valamiféle általánosításra irányuló törekvést csak a legritkább esetben találunk. Közös jellemzőjük az, hogy nem teljesen egyértelmű tartalmi szempontok alapján csoportosítják a játékokat, s olyan játékfajtákról beszélnek, mint testedző játékok, nevettető játékok, fogócskák stb. Nyilvánvaló, hogy itt nem osztályozásról, hanem valamiféle egyszerű csoportosításról van szó. A hazai felosztási kísérletek másik jellemzője az, hogy nem a játéktevékenység egészére, hanem annak csak egy részére vonatkoznak. Itt elsősorban a különböző mozgásos játékokról van szó, amely játéktípust már többször érdemben felosztották, osztályokra, — pl. énekes-táncos, dramatikus, sportszerű játékok stb. —, amit aztán kisebb csoportokra bontanak fel. Noha ezek a felosztások tulajdonképpen a játékeseményeknek csak a nem verbális összetevőit kívánják figyelembe venni, lényegében soha nem tudnak elszakadni a játékok szövegeitől, s a verbális összetevők sajátosságai akarva-akaratlanul visszatükröződnek az osztályozási kísérletekben. Befejezésül két olyan osztályozási rendszerről kell szólnunk, amely a játéktevékenység egészét figyelembe veszi: LAJOS Árpád felosztása lényegében a korábbi kezdeményezések, tematikus csoportosítások összefoglalása, kiegészítése. Ez teljes — vagy legalábbis annak tűnő — rendszer, amely azonban esetleges, mivel tudatosan kötődik az egyedi játékeseményekhez. Lényegesen elmélyültebb MARKÓ Imre Lehel méltatlanul ritkán említett módszere. MARKÓ osztályozási alapjait a játékban részt vevő személyek, a játék eszközei, a játék megjelenési formája, illetve a játéktársadalom rendje jelenti. Ez az osztályozás több szempontból is rendkívül sikeresnek mondható, mivel megtalálta a helyes arányt az általános és konkrét kategóriák, a formai és tartalmi jellemzők, valamint a lényegi és másodlagos elemek között. Mindebből látható tehát, hogy a játékok felosztása során azok a szempontrendszerek a legmegfelelőbbek, amelyek nemcsak a játékok struktúrájára, hanem azok társadalmi vonatkozásaira is tekintettel vannak. Ily módon is kifejezést nyer az a tény, hogy a játékok a legerősebben kötődnek a társadalmi kontextushoz. Á játékok osztályozása akkor nyer tartalmat, amikor a szerkezeti elemek technikai jellegű megkülönböztetésén túl az egyes összetevők és elemek társadalmi vonatkozásait is felvillantja. Éppen ezért a továbbiakban nekünk is a játékok társadalmi vonatkozásaira kell a figyelmet fordítanunk. A játékok társadalmi vonatkozásai A különböző kultúra- és társadalomelméleti, illetve antropológiai kézikönyvek már többször rámutattak arra, hogy a hagyományos kultúrák, de általában minden csoportkultúra elsődleges, és egyik legfontosabb célja olyan magyarázat-, akció- és eszközrendszer kidolgozása és fenntartása, amelyek a leghatékonyabb módon szolgálják az individuumoknak a kultúrába való beépülését, egyén és kultúra azonosulását. A falusi közösség, a falusi kultúra számára is létfontosságú minden olyan mechanizmus működése, amelyek elősegítik a felnövekvő egyének kultúrába való beilleszkedését, csökkentették az individuumok és a kultúra közötti összeütközéseket. A falusi kultúrának számos olyan intézménye, eszméje és tevékenységi rendszere volt, amelyek alapvetően ezt a célt szolgálták. Ezek között azért volt kitüntetett jelentősége a játéknak, mert a 32
