Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Niedermüller Péter: Játék és kultúra: a néprajzi megközelítés lehetőségei
nyék tartalmi ismerete, a kultúrában való élés kereteinek felismerése. Tehát a játéktevékenység térben és időben egyaránt jellemzi a kultúra kereteit, és az individuumnak ezen kereteken belüli lehetőségeit. A játéknak ezek a vonatkozásai egy-egy játékesemény során rejtve maradnak, nem tudatosulnak, ami azonban nem jelenti azt, hogy másodlagos jelentőségűek. A fogalomnak ezek a jellemzői döntő jelentőségűek, éspedig éppen akkor, amikor a játékot más jellegű akciókkal állítjuk szembe. Hiszen a játék is társadalmi akció; a játéknak is vannak szubjektumai (a játszók), objektumai (amit játszanak, szerepek), kódjai (tárgyi, verbális, gesztusbeli stb.) térbeli és időbeli keretei. Mindezeknek az általános és sajátos vonásoknak a figyelembevételével a gyermekjátékok következő definícióját fogalmazhatjuk meg: a gyermekjátékok egy meghatározott életkori csoportnak a természeti és társadalmi környezettel való, minden külső kényszert nélkülöző, nem produktív, ikonikus jellegű, térben és időben szakadatlanul megnyilvánuló akciósorozata, amelynek elsődleges, noha gyakran implicit célja az individuum kultúrától (társadalmi csoporttól) való függőségi rendszerének kialakítása. Egyszerűbben fogalmazva: o játék a kultúrával való azonosulásnak, a kulturális adaptációnak, a szocializációnak fizikai és ideológiai objektivációja. A játékok felosztása, csoportosítása Az eddigiek során már többször hangsúlyoztuk, mennyire összetett, sokrétű jelenséget takar a játék, a gyermekjáték fogalma. Éppen ezért törvényszerű, hogy a kutatás már igen korán kísérletet tett ennek a kategóriának a rendezésére, a különböző formájú és tartalmú cselekmények osztályozására, rendszerbe foglalására. Ezt a feladatot különösen nehezítette két, egymással összefüggő tény. A társadalomtudományok a mai napig nem dolgoztak ki olyan módszert vagy eljárást, amelyek segítségével viszonylag egyértelműen és megbízhatóan lehetne osztályozni a verbális és nem verbális elemekből építkező akciókat, akciótípusokat. Másrészt — és ez a népi gyermekjátékok osztályozásának sajátos nehézsége — a változatok nagy száma, a különböző formák és hasonló tartalmak — vagy fordítva — szinte áttekinthetetlen halmaza miatt eleve reménytelen vállalkozásnak tetszett mindenféle rendszeralkotási kísérlet. így a kultúra más, ilyen jellegű tartományaihoz — szokások, dramatikus játékok stb. — hasonlóan a gyermek- játékoknak sincs elfogadott osztályozási rendje, felosztási módja, de még egységes szempontrendszere sem. A különböző filozófiai, szociológiai, vagy antropológiai játékelméleteket elsősorban a nagy átfogó kategóriák használata, az azokkal történő osztályozás jellemzi. Az egyik legáltalánosabb felosztási kísérlet az ismert francia kutató, Roger CAILLOIS nevéhez fűződik. Felfogása szerint a játék annyira bonyolult és összetett módját jelenti az emberi tevékenységnek, hogy osztályozása során nincs másra lehetőségünk, minthogy igen általános fogalmak segítségével a különböző irányultságokat jelöljük. Ennek értelmében megkülönböztet versengő (Agron), szerencse (Ales), utánzó (Mimiory) játékokat, valamint olyan játéktípusokat, amelyek a teljes átélésen, a bódulaton, a mámoron alapulnak (llinx). Az osztályozás további lépéseként ezekbe a kategóriákba leírásszerűen besorolja az egyes, egyedi játékeseményeket. Az ilyen típusú osztályozási kísérletnek éppen ez az utóbbi mozzanata a legvitathatóbb, mivel nem határozza meg a besorolás objektív kritériumait. Másrészt ezek az igen általános kategóriák egyszerűen alkalmatlanoka jelenségek megragadására, s ezért további, kiegészítő szempontok alkalmazásá30
