Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Haider Edit: A "libajáték": jegyzetek egy társasjáték születéséről
A világ útvesztőjének ábrázolása Comenius művében város képében jelenik meg a vándor előtt. A város keleti részén található az élet kapuja, alatta megy át mindenki, aki a világra érkezik. A második kapu a szétválás kapuja. Belőle a sors rendelése szerint mindenki bekerül a hat félkörben futó utca valamelyikébe, és ezáltal válik a .házias rend’, a kézművesek, a tudósok, a papok, a hivatali fensőbbségek és a világi ügyintézők rendje, s végül a lovagi rend tagjává. Nyugat felé emelkedik a szerencse vára, melynek ura a Véletlen, a különleges emberek laknak ott, akik gazdagságot, gyönyört és dicsőséget élveznek. A középen lévő tér mindenkié, ennek a közepén, a mindenség tengelyében van a világ királynőjének, a Bölcsességnek avagy Hívságnak a székhelye. A téren együtt vannak a világ minden nyelvű, nemzetű, életkorú, rendű, rangú és foglalkozású emberei. Cselekedeteiket a képmutatás, a félreértés, a haszontalan dolgokkal való foglalkozás, az állhatatlanság, a kevélység és a felfuvalkodottság jellemzi. Körülöttük szörnyű rendetlenség utalkodik, az egész tér, de az utcák is tele vannak gödrökkel, vízmosta árkokkal, mindenféle akadályokkal, de senki sem tesz semmit ez ellen. Hősünk a sok kaland után utolsónak pillantja meg a Halált, éles kaszájával, íjával, akinek figyelmeztetésére senki sem ügyel. Mire vándorútja végére ér, vezetői kíséretében bejárva a város minden részét, önbizalma megtörik, s úgy látja, hogy nyomorult az egész emberi nem. Az emberi értelem és igazság fénye nem világítja be a világ útvesztőit. Ekkor jön a fordulat, teljes elkeseredésében egy hangot hall a háta mögül: „Térj vissza1 — hangzik háromszor — térj vissza, ahonnan jöttél, a szíved hajlékába és zárd be az ajtót magad mögött!” A társadalombíráló allegória utópiával zárul, melyben Ariadné fonala az Istenhez vezet. Ha megvonjuk a párhuzamot A világ útvesztője és a „libajáték” között, láthatjuk, hogy Comenius műve abból az életérzésből fakad, amely a játéknak is vezérlő elve. A libajáték rajzolata ovális alakú spirál, amely hatvanhárom mezőből áll. A játék célja a 63. mező, vagyis a középpont elérése, tehát az a játékos győz, aki a játéktáblán jelölt szimbolikus akadályokat legyőzve leghamarabb a középpontba jut. A játék az emberi életutat ábrázolja, ugyanis az ókori számszimbolika az ember életében minden hetedik és kilencedik évet veszélyesnek tart, így a legveszélyesebb a kettő szorzata,6 ezen túl minden esztendő az istenek ajándéka. A játékban két dobókockával dobnak és a kezdetén a résztvevők között meghatározott számú zsetont osztanak szét. A győztes végül elnyeri a büntetések, megpróbáltatások és a mások túlhaladása alkalmával a játékosoktól a kasszába összegyűjtött zsetonokat. A játékosok a dobókockák szemeinek összeadott pontszámai szerint haladnak, és a sors kiszámíthatatlansága vezérli őket a játéktábla szerencsés vagy szerencsétlen állomásaira. A játéktábla minden ötödik, illetve minden negyedik mezejében (4+5 = 9, 9x7 = 63) egy hátra vagy egy előre néző liba van. Ha ilyen mezőre ér a játékos, annyival megy előre, illetve a hátra néző libára lépve annyival lép vissza, amennyit előzőleg dobott. Szerepel még egy általános szabály, amely az egész játékban végig érvényes: ha valakit megelőznek, vagy arra a mezőre lépnek, ahol már áll valaki, akkor az előre jutó játékos fizet egy zsetont, a másik pedig visszalép társa előző helyére. 25
