Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - SZEMLE - Katona Imre: Népeink tartós együttélése: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon: szerk.: Kunt Ernő-Szabadfalvi József-Viga Gyula: [könyvismertetés]
beolvadáshoz 3—4—5 nemzedék is kellett. Tájunkon a magyarság volt ugyan összességében többségi, de falvanként, falucsoportonként lehetett nemzetiségi túlsúly is, így a beolvadás nem arányos, de nem is egyoldalú folyamat: nemcsak magyarosodás, hanem „nemzetiségesedés” is zajlott. Ha a vallási egyöntetűség közös tudati szinten tartotta az eltérő nyelvű nemzetiségieket, az összeolvadás meggyorsult, bármelyik tényező viszonylagos (helyhez, időhöz kötött) eltérése esetén e homogenizálódás jelentősen lefékeződött. A kötet szerzői ennek minden változatára említenek példákat. Az együttélő népek kapcsolatrendszerei is megváltoztak térben-időben és társadalmi bontásban, valóságos hierarchia alakult ki: felületiek maradtak pl. az alkalmi (vásár, vándormunka, termékcsere stb.) kapcsolatok, de viseleti és egyéb elemek átadására-átvételére ezek is alkalmasak voltak. (A társadalmi-vallási homogenitás erősebb volt, mint a nemzeti-nyelvi különbözés, és ez a többségi nép számára beolvasztással való létszámgyarapodást is jelentett.) Az átadás-átvétel formájában zajló tartósabb kölcsönhatás legtöbb esetben (talán a cigányságot kivéve) korántsem egyoldalú folyamat, hanem kölcsönös, mint pl. magyar—szlovák viszonylatban a tárgyi (anyagi) kultúra és a folklór számos elemének cseréje bizonyítja. Az átadó rendszerint valamivel kedvezőbb helyzetben szokott lenni, pl. a polgárosultabb németség vagy magyarság hatással volt más nemzetiségekre (viseleti és szokás vonatkozásokban olvashatunk jellemző példákat), esetenként fordítva. Akármily kedvezőtlen helyzetben van is egy átvevő csoport (pl. a cigányok), az az átvétel akkor is csak a saját szűrőjén keresztül érvényesül. Új, messziről érkezett és gazdaságitársadalmi szempontból betagolódó nemzetiségi egy-egy döntő fontosságú átvétel esetén egész életvitelét felcseréli. (Itt Északkelet-Magyaror- szágon pl. a németek többsége, akik a falvak nagyobb részében számbeli kisebbséget képeztek.) Tanulságos a teljesnek vélt felolvadás-beolvadás egy-egy konkrét esete is: a magyarságba szinte nyomtalanul beolvadt nemzetiségieket elárulhatja élénk szellemhitük, mivel a magyarok inkább emberfeletti személyekben (ördöngös kocsis, táltos, boszorkány stb.) hisznek, és csak kevéssé a démonfélékben. Ugyancsak jellemző a kétoldalú szűrő (befogadás, ill elutasítás) működése is: a ránk jellemző halottlátó-hiedelemrendszert egyetlen nemzetiség sem fogadta be, a táltost már inkább, mi viszont átvettünk ünnepi és egyéb rituális szokásokat anélkül, hogy a hozzájuk kapcsolódó hiedelem-, ill. eredetmagyarázó mondákat ismernénk. A kisszámú, alig ismert hazai lengyelség beolvadása utóbb felgyorsult, konyhájuk pl. majd 3/4 részben már magyarrá vált, de az igazán egyszerű zsíros-pirítós kenyér szokását nem vették át, mivel „pazarlásnak” vélik fogyasztását. E példákat százával lehetne szaporítani. Még egy fontos felismerésről ne feledkezzünk meg: nem minden hasonlóság átadásátvétel eredménye, hiszen a Kárpát-medence népei nagyon közel állanak egymáshoz. Külön kell szólnunk a soha államot, vagy akár kis faluközösséget sem alkotó, tételes vallással, egyházi intézménnyel nem rendelkező, családok laza csoportjában élő, folyton vándorló és kiegészítő foglalkozást űző vagy éppen parazitaként is élt cigányságról. „Eredeti” kultúrája nagyon háttérbe szorult, saját nyelvét a többségi környezetéével nagyobbrészt már felcserélte. Kevés a kétnyelvű, még kevesebb a csak cigányul tudó csoport, mégsem beszélhetünk beolvadásról. Endo- gám együttlakásuk, bizonyos fokú társadalmon- kívüliségük továbbra is külön tartja őket. Teljesen nyitottak lévén, állandó környezeti hatásoknak vannak ugyan kitéve, de ezeket saját kis társadal- mukon-csoportjaikon belül nem hagyományozzák, hanem mindig új és új impulzusokat fogadnak be mindenkori környezetüktől; két kultúrában élnek. E hatások nem feltétlenül jelentik a leg- újabb-legfejlettebb szinteket, ehhez hasonló fejlettségű saját szint kellene, hanem majd mindig inkább a felületi, felszínes, olykor éppenséggel az alvilági befolyást, és még ezek az új elemek is esetenként egy-két évtizedes késéssel vernek ideiglenes gyökeret körükben. Mivel a cigányság egyes csoportjai térben és foglalkozás, valamint nyelv szerint is erősen tagoltak, nem homogenizálódhattak saját államukon, faluközösségeiken vagy vallásukon belül, ezért az átvett „javakat” sem adják tovább más csoportbelieknek, hanem mindegyik időnként a maga esetleges környezetéből szerzi be, így vannak román, magyar, német stb. cigányok is. Az átvett javakat magukhoz idomítják, szelektálják, soha nem úgy élnek vele, mint átadóik, és időben-térben is rendszerint kevesebb ideig hordozzák magukkal. A legalsó vékony rétegeket kivéve, a cigányfolklór lényegében nemzetiségektől, népektől átvett és cigá- nyosított folklór, s ez nemcsak az anyanyelvi, hanem a magyar vagy szlovák nyelvű „cigányfolklórra” is érvényes. Fennmaradásuk egyik titka tehát a társadalmonkívüliség, amely teljes nyitottsággal, tökéletes alkalmazkodással ellensúlyozódik. Mindezek miatt általában nagyon nehéz (állandóbb jellegű) etnikus jellemzőt, vagy akár kulturális határt is meghatározni, az érintkezésből- együttélésből adódó (kölcsön-)hatásokat lemérni, a fokozatokat, a tér- és időbeli mozgást megállapítani, különösen az etnikai-nyelvi-vallási szempontból feltűnően kevert, társadalmilag rendkívül éles tagoltságé Kárpát-medence népei körében. Néprajztudományunk azonban sorra megbirkózik e legnehezebb és éppen azért legfontosabb kérdésekkel is. Idegen tükörben is a magunk képét látjuk és látják szomszédaink is! (A Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványai, XV., Miskolc, 1984.) KATONA IMRE 91
