Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Képzelt beszélgetés Mokry-Mészáros Dezsővel

Újabb szenvedélyemből következett, hogy prehisztorikus festő lettem. Törekvésemben megerősítettek kutatásaim, melyeket tovább folytattam. Későbbi kerámiaművészetem és szobrászkodásom egyik indítéka a Sajó parti horgászások idején gyűjtött régészeti anyag és az Indiában látottak. íme: agórcsövi tanulmányoké mikrokozmosz és a makrokozmosz után szigorúan — ha csupán művészi szempontból is — földünkbe kapaszkodtam.

— Meg kellett fognod a kapanyelet.

— Anyám 1917 decemberében, apám 1918 februárjában lelkűkben az irántam érzett aggódással szálltak sírba. Egyedül maradtam. Elővéve a gazdasági akadémiai oklevelet, szőlőmivelő lettem. Megéreztem a jól végzett fizikai munka utáni elégedettséget. A bortermés jövedelméből megéltem valahogy. Aztán a cseh, meg a román megszállás következett, a forradalom elbukott. Borba fojtottam bánatomat.

Egy szomorú halászkalandom akadt ez idő tájt, amikor a hivatalnokok lelketlenségét megismertem. Harcsára horgásztam, s a mélyvízben megakadt a horgom. Egy öregasz- szony holttestét fogtam ki, s jelentettem a bírónak s a jegyzőnek. Ezek megnézvén, látták, hogy idegen. Hogy ne legyen további gondjuk véle, megparancsolták a közelbeli kondásnak, hogy lökje vissza a folyóba. Ma is előttem van, amint az öregasszony újabb útra indul az árban. Vasárnapi harangszó hallott a faluból. Levettem a kalapomat.

— Nehéz körülmények között éltél. Elkeseredésedben az ital s a cigányzene vígasztalt.

— Igazában csak 1929-ben vigasztalódtam meg, amikor Bódogh Erzsébet hozzám jött élettársul. Munkakedvemet is visszaadta. A festészet mellett ekkor kezdtem foglalkozni a kerámiával. 1924-től munkáimat ismét kiállíthattam a Nemzeti Szalonban s egyebütt. Nyáron Miskolcon, télen Pesten éltünk. Több művészeti és társadalmi egyesület tagjává választott.

Erzsébet igazi művészfeleségnek bizonyult. Külföldi utazásainkon eljutottunk Itália különböző vidékeire, ifjúságom régi színhelyeire, az olasz és osztrák Alpokba. Múzeumokat látogattunk;Törökország elbűvölt bennünket: nem az utcarészletek,de a történelem fogható emlékei. Érkezésünkkor tisztelgő látogatást tettünk az ottani magyar követnél, aki mindaddig rendkívül barátságos volt, míg el nem mondtam neki, hogy tapasztalataimat Bajcsy-Zsilinszky Endre Előőrs című lapjában fogom közzétenni.

— Napod újból feljövőben volt.

— Dr. Rózsa Miklós, aki most a Képzőművészek Új Társaságának lett az igazgatója, önálló kiállításra hívott a Tamás Galériába. Földünk őskora, ősállatok és az ősember művészete szerepeltek itt bemutatott festményeimen, szobraimon és égetett agyagedényeimen. A tárlatnak nagy erkölcsi sikere volt a hazai lapokban, de néhány jelentős külföldi újságban is terjedelmes cikkekben méltattak.

Pesti társaságom művészekből, míg a miskolci szegényparasztokból, zsellérekből, szőlő pásztorokból állt. Aztán a művészektől elmaradtam. Igazából úgy éreztem, nem vagyunk egymáshoz illők: nem értettem céljaikat, bár a kiállításokon együtt szerepeltünk.

1938-ban szőlőnket eladtuk. Mivel az újabb háború közeledtén a bemutatók meg- gyérültek, okleveles gazdászként is „talajtalan” lettem. Amikor 1948-ban Miskolcra költöztünk, egy fazekasmesterrel társultam munkára. Ő adta az anyagot, s végezte az égetést. Telenként terveket, rajzokat készítettem, majd lapos, korong alakú dísztárgyakat munkáltunk, melyeken magyar népművészeti díszítmények, népi jelenetek voltak, de akadt köztük rovásírásos, kínai díszítéses és lepkedíszes.

— Látom leírtad, mely egyesületeknek voltál tagja.

— Igen, s feltüntettem tagságom kezdetének évszámait. Számon tartottak a budapesti Művészházban (1910—), a Nemzeti Szalonban (1924—), a Képzőművészek Új Társaságában (1930—), a Magyar Képírók Társaságában (1931—), a Tücsök Művészeti Szövet84