Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Képzelt beszélgetés Mokry-Mészáros Dezsővel

csúcsba mélyedt. Talán a művészi összhang kedvéért — az emberek itt ma is ádámkosz- tümben járnak. Fügefalevél helyett övék az ágyékkötőjük meg a hitük. Bráhma és Buddha követői. Szegények mint a templom egere.

Röviden itteni életemről: Egy raktárnoknál lakom, aki a svájci áruforgalmat bonyolítja. Csodálkozik, hogy ide merészkedtem, hiszen nem tudok angolul. Ecket ő képviseli. Kitanít, ha elkalandozom, mint találjam föl magamat, miként éljek. Hogyan csomagoljam gyűjtésem darabjait, melyek parafaládákban Svájcba hajóznak. Fizetésemet tőle kapom. Elmélyít a bogárgyűjtés kereskedelmi ügyeiben. Általános ismereteket sajátíttat el velem az itteni rég- és közelebbi múlt történetéből, néprajzából, állat- és növényvilágáról; veszélyekről, kereskedelemről. A helyi hatalmas anyagot rejtő múzeum német nyelvű kiadványai és szóbeli ismertetései segítenek a tanulásban. Tájékoztatnak a régészeti, néprajzi, állat- és növénytani anyagok gyűjtésének gazdaságosságáról. A sokféle új kissé megriaszt, de rendkívüli izgalmat is okoz.

Munkához látok. Elbűvöl az, hogy itt van a legtöbb vadon élő és étkezésre alkalmas növény Ázsiában. A tengerpart mentén a halak, a rákok s a tenger gyümölcsei néven emlegetett kagylók világa, melyekből a part népe —a kenyeret helyettesítő rizslepény- nyel, táplálékát kapja.

Jól zárható spirituszos bádogedénnyel, lepkehálóval s egyéb felszereléssel járom az ültetvényeket, az erdőket. Néha pár napi járásra elbarangolok. Ilyenkor kávébirtok- felügyelők házában kapok ételt, éjjeli szállást. Angol nyelvismeret híjánj általában nem barátságosak, csupán hasonnyelvű igazolványomra vannak tekintettel. Kíváncsiságom sokszor vezet oly utakra a dzsungelekben, melyeknek csapásain szegény bennszülöttre, olykor szent emberre találok. Mutogatásokkal értekezünk, s barátságban válunk el.

Tanúja voltam annak, hogy a híres gyöngyhalászat hogyan hanyatlik, s hogy csökken a drágakőkeresés. Eltűntek Ceylonról már a maharadzsák is.

Sántikáló bennszülöttet látok. Egyik lábfeje hiányzik. Óriáskagylóba lépett, mire az héjait bezárva megcsonkította a szerencsétlent.

Legendát hallok az Óriás-Polipról, mely a sziget alatti barlangból kikelve feljön összeszedni a bárkáikból a halászokat. Képes megállítani kisebb hajókat, gőzösöket. Ilyenkor felmarkolja a hajófenékbe menekült, megrémült népet, s velük, mint fészekből kiragadott madárfiókákkal barlangjába visszatér. De, mert az emberevés megüli a gyomrát, ily dologra ritkán vetemedik. Jövetelét rettentő vihar jelzi.

Kirándulásaimat annak ellenére folytattam, hogy az utazás a számos járványos be- tegség miatt tiltva volt. Láttam vasútépítést, melyen kínaiak dolgoztak, akik úgy vetődtek ide, mint a mi szegényparasztságunk Amerikába.

Bolyongásaim közben kisebb-nagyobb pagodákhoz, vihárákhoz is elérkeztem, ahol szent emberek éltek. Nem szívesen, de ők is adtak szálláshelyet, melynek hossza kétméteres lehetett, s a mi fogalmaink szerint ajtó-ablak nélküli odúnak nevezhető. Ebben két-két vaskampóhoz hálót feszítettek ki, melyeknek szénafészkébe fekhetett a vendég. Ki-bejáráskor kötéllétrán lehetett közlekedni, amit a tornászmutatvány után magához húzott az odúlakó. Enni nem adtak, ők maguk növényi ételt fogyasztottak. Itt a földön hálni veszedelmes. Mint mondják: „a hatodik fán a hetedik ágba” kapaszkodva kell töltenie a vándornak az éjszakát, úgy, hogy derekát a fa törzséhez kötözze.

Más a helyzet a hotelekben, ahol változatos szobákban angol módra lehet enni, inni, aludni. Legfeljebb a néhány napra szabadságolt tengerész dáridózása okoz gondot, mert ilyennel az idegen — és a helyi rendőrség — gyakran találkozhat. A piacokon sokféle ennivalót végigkóstolhat, s közben jóllakhat az éhes idegen.

81