Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - MŰHELY - Szabó László: Az oszét-jász rokonság néprajzos szemmel
Oszétiában és a tőle északra elterülő síkságon élnek. E térségben laknak — valószínűleg a terület legészakibb részén — azok a csoportjaik is, akiket jászok néven később a népvándorlás egyik utolsó hulláma hazánkba sodor. Amikor tehát jászaink rokonait, rokonainak kultúráját akarjuk meghatározni, s keressük az egybevetésre alkalmas pontokat, akkor tudomásul kell vennünk, hogy egy ősi kaukázusi, helyi kialakulásé bronzkori kultúrával összeolvadt szkíta, alán, ászi, iráni jellegű, s iráni nyelven megszólaló emlékanyaggal fogunk találkozni. A szovjet kutatók kimutatták, hogy a kábán kultúra számos eleme (lovas temetkezés: szalmával kitömött lóbőr), a szarvas és farkas totemállatként való tisztelete, kultusza (a szaka iráni törzs neve szarvast jelent, s az oszétben szog-nak hangzik; az egyik mondabeli törzs a farkasok fiainak tartja magát nemzeti eposzukban: uar-hag nemzetség — az oszétben az uar farkast jelent) tovább él a későbbi korszakokban, s a mai őszét hiedelemvilágban. Az őszét nép őstörténetének rendkívül gazdag forrásaként tartják számon Hérodotosz (kb. i. e. 484—425.) művét, aki a szkítákat írta le részletesen, s szokásaik, hiedelmeik a később keletkezett Nart eposz történeteiben, motívumaiban rendre felbukkannak, ugyanakkor e feljegyzéseknek, eposzbeli anyagnak a jó része régészetiig is hitelesíthető. (V. ö.: Abaev, V. I. i. m. 49. — Kaloev, B. A., 1971.17—25. — Tyehov, B. V., i. m„ 152—154.; 136—137. — Abaev, V. I.—Kaloev, B. A.: Szkazanijá 0 nartah. Oszetyinszkij eposz. Moszkva, 1978. — Kuznyeccv, V. A.: Nartszkij eposz 1 nyekatorüe voproszü isztorii oszetyinszkaga naroda. Ordzsonikidze, 1980. — Djume- zil, Zs.: Oszetyinszkij eposz i mifologijá. Moszkva, 1976.) Hérodotosz szkítákról szóló leírása, a későbbi keletkezésű, de szkíta—alán—őszét folytonosságot bizonyító Nart eposzból származó részletek nemcsak az oszétek, de a jászok őstörténetének is forrásai. Kérdés azonban az, hogy sikerül-e még alapos munkával megfelelő jászsági néprajzi anyaghoz jutni, s sikerül-e belőle valamit úgy elkülöníteni, hogy az megkülönböztethető legyen a magyar anyag egészétől, s összehasonlításra is alkalmas anyagként funkcionáljon. Az őszét kutatók saját anyaguk gondos elemzésével, nagy arányú gyűjtéseikkel ezekhez az ősforrásokhoz közelebb jutottak. Természetesen helyzetük is könnyebb volt, mert itt egy nagyjából helyben maradt, nyelvét megőrzött nép folyamatos múltját kutathatták, s nem egy sok hányattatáson átment néptöredék esetleg fennmaradt, meglehetősen későn felismert jelentőségű kulturális törmelékét kellett átvizsgálniuk. 6. A X—XII. század között bekövetkezett szétválás, jász elsodortatás után a kialakult, immár oszétnak tekinthető nép története sem volt nyugalmas. Valószínűleg még az együttélés idején, talán a kunok megjelenése előtt felveszik az oszétek — s ma már tudjuk, hogy a magyarországi jászok is — a bizánci kereszténységet (v. ö.: Kaloev, B. A.: 1971. 27. 283—286. — Kuznyecov, V. A.: Zoduesztvo feudalnoj Alanii. Ordzsonikidze, 1977. 11—14. — Szabó L„ 1979. I. 84—101. — Selmeczi L: A négyszállási jász temető. In.: Comm. Arch. Hung., 1981.) A jászok, mint bizánci keresztények telepednek be hazánkba, de túlzottan sok és mély hagyományt nem hozhattak mégsem magukkal. Igazolja ezt az is, hogy az oszétek—midőn később a tatárok tartósan elvágták őket Bizánctól — régi hitviláguk és az újonnan felvett hit valamilyen sajátos, semmihez sem hasonlítható keverékét hozták létre. Hazánkban pedig a bizánci keresztény jászokat a római egyház pogánynak minősítette, s újravaló megkereszte- lésükért küzd. (Kaloev, B. A. 1971.283—289; 257—270.—Szabó L: 1979.1.143—165.) Selmeczi László ásatásai azonban azt bizonyítják, hogy talán mégsem haszontalan ebbe az irányba kiterjeszteni az összehasonlító vizsgálatokat a jövőben. Az immár kialakult, földművelő, s bizánci kereszténnyé lett őszét népet a szovjet kutatók szerint Juliánusz barát első útja alkalmával még helyükön találta, s úgy vélik 63
