Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Vekerdi László: "Mondd meg, mi nyugtalanít, megmondom, mi vagy"

berfölötti szépségük, ábrázolásuk monumentális módja istenekké avatja. Sehol semmi véletlenszerű, közönséges, kicsinyes. A kompozíció egyensúlya, minden oldalon való lezártsága és önmagában való befejezettsége kizár minden zavaró asszociációt, vagy a természettel való összehasonlítást. Ugyanezt érzi a gótikus kátédrálisok portálai előtt, melyeket a szentek sorfala díszít, s középen Krisztus és Mária alakja választ el. Az egyes alakok karaktérizáltak, emberiek, olykor csúnyák, a természeti jelenség mégis teljesen átalakult bennünk plasztikusan monumentális formává: a modell eltűnt, a szobrászat elve érvényesült.” Ellenben a Donatello plasztikáival díszített firenzei Campanile előtt óhatatlanul valami kínos zavarás bizonytalanság fogja el a szemlélőt: első pillanatban még azt sem érti, hogyan kerültek az alakoka templomhoz tartozó épületre. „Amikor az ember jobban szeümgyre veszi a szobrokat, honnan a kényelmetlenség tartós érzése velük szemben: az alakok úgy állanak, mintha véletlenül maradtak volna abban a pózban: ruházatuk kerülni akarja az elrendezettség látszatát; egész lényük a modell individuális sajátságait viseli magán.” Itt még nem azonosult a forma a tartalommal, a plasztikus probléma tulajdonképpen még el van rejtve a formátlan masszában. „Az anyag már itt volna, már él, már mozog, már tülekedik végső formájáért, melyben örökre megnyugodjon, de azt még nem érte el. Mindaz, ami benne érthető, az anyag sajátságaiból, súlyából, nehézségéből következik; nem a monumentális kompozíció s a plasztikus forma ideájából. Magától értetődő mint anyag, de nem mint szobor.” Nem lehet magából és önmagában megérteni, mert a forma elvált benne a tartalom- tóI.Tanácstalanul állunk előtte, történelmi magyarázatra szorul. Éppen az efféle történelmi magyarázat fogja aztán kibontani az itt felsejlő csírából később Fülep jelentésfogalmát. Ehhez azonban az kellett, hogy 1914-ben végleg hazajöjjön, s az elkövetkező években megírja Magyar művészet-ét.

Enigmatikus és bámulatos kicsi könyv a Magyar művészet, mélységeinek és lehetőségeinek kiaknázásától ma lényegében épp olyan távol vagyunk, mint közvetlenül megjelenése, megjelenései után. Még leggyakrabban tán a „korreláció” fogalmát idézik belőle; mi is erre szorítkozunk, bár inkább a használatát próbáljuk elemezni, mintsem magát a fogalmat. A korreláció használata ugyanis a kulcs Fülep művészetfilozófiájához, legalábbis ha a fejlődését kívánjuk nyomon követni. Híven érzékletes gondolkozásához, Fülep persze itt sem holmi elvont fogalomból indul ki, hanem a „magyar” jelző „művészettel” kapcsolatos használhatóságának általános vizsgálatából. Mi a feltétele, hogy építészet, szobrászat, festészet egyáltalában magyarnak legyen nevezhető? Mit jelent ez a szóhasználat? Egyáltalában mi az értelme a nemzeti művészetnek? Létezik-e ilyen, vagy éppen csak ilyen létezik? Nyilvánvaló, hogy önmagában nemzeti művészetről beszélni értelmetlen; a kifejezés csak az egyetemessel összefüggésben használható. De nem úgy, hogy minél kevesebb valamiben a nemzeti, annál egyetemesebb. Ellenkezőleg, egyetemessé csakis nemzeti mivoltában válhat a műalkotás; nemzeti és egyetemes elválaszthatatlanul áthatja egymást és óhatatlanul feltételezi. Az egyik változása szükségképpen a másik változásával jár, de nem holmi fordított arányosság formájában. Inkább olyasféle összefüggésre gondoljunk, mint a kvantummechanika hullám-részecske dualitása: ugyanaz a valami bizonyos esetekben így, másokban amúgy mutatkozik, és ha tetszik, azt is mondhatjuk, hogy éppen ezáltal a kapcsolt kétféleség által válik érthetővé. Fülep az ilyen összefüggést korrelációnak, korrelativ viszonynak nevezte, és ilyen korrelációt ismert fel egyetemes és nemzeti, általában közösségi és különös között. De az egyetemes és a nemzeti korrelációja — ezt hangsúlyozta az egész munkásságából tán leginkább ismert plasztikus görög példával — a művészet szempontjából csak akkor jelentős, ha a formára vonatkozik. A téma, a tárgy, a művészet anyaga nem lehet korrelációban az egyetemes merőben formai princípiumával. „Csak magának a formának nemzeti voltára vonatkozhatik a tétel, hogy korrelativ viszonyban van az

59