Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény
Barátnőd bámulatosan lezser volt az előre megbeszélt találkák figyelmetlenül hagyásában, noha előbb égre-földre megesküdött, hogy pontos lesz (,,a te kedvedért”), az egy nap és egy hónap közötti pontatlanságát végig megőrizte, sőt neki állt följebb, ha megkésett érkezésének időpontjában hiába támaszkodott a csengőre. Ha nem rajzszögeztél cédulát az ajtóra, hogy hol vagy és mikor jössz haza, akkor ő írta ki araszos betűkkel a „szoknyavadász” trágárabbnál trágárabb szinonimáit; alvilági zsargonját ótestamentumi átkokkal tűzdelte, amin az egész ház röhögött, miközben ő az állomás „Nem dohányzók” részére fenntartott várótermében dekkolt; nappal összetolt székeken szunyáit, éjszaka tanult; jegyzetelt, szótározott, kollokviumokra, szigorlatokra, nyelvvizsgákra készült, az automatákból kiköpött száraz szendvicseken, híg-fekete löttyökön, kétforintos tejeken vegetált, és amikor három-négy nap után végre találkoztatok, a szokásos rítussal üdvözölt, s köszönetét mondott, hogy „egy kicsit késtél”, mert távolléted alatt elvégezhette az időszerű oskolai teendőket. A felajánlott másodkulcsot felháborodottan utasította vissza („nem rontom jóhíremet egy rosszhírű férfi lakásában”), s ne csábítsam őt lebzselésre, mert egy kényelmes ágy áldozataként éjt-napot átaludna, és távollétedben a többi kurucok elűzése kimerítené az igazságtalan háború fogalmát. . . „Tehát a hét végén!” ígéret, ritus, mert akkor még nem sejtettétek, hogy ez volt az utolsó előtti találkozás; azután huszonkét nap múlva szinte egyszerre értetek az ajtó elé. Te kissé bárgyún, fáradtan néztél rá, mert négy vármegyével odébb bogozgattál egy szövevényes ügyet ,a „Korrupció keresztbe-hosz- szába” című könyvedhez. (Nem sok eredménnyel.) Barátnőd azonban nem vett tudomást testi-lelki roggyantságodról; átfogta a nyakadat, szertartásosan köszöntött, szeme fényes-feketén ragyogott, bent pedig közölte, hogy „anyukának már alig van fórja”. A gonoszul elhagyott kislány rövidesen a sarkába tapos s ha utoléri, vagy bekövetkezik a heppiend vagy vérbe mártózik a halef. A rugós kés pengéje halk, fémes kattanással ugrott ki nyeléből, majd csúszott hangtalanul vissza. A „kismester” ott, a józsefvárosi szuterénben nagyon ért bizonyos műtárgyak készítéséhez. . . . Amikor legnagyobb volt a fürdőszobai csobogás, odalopóztál a sportszatyorhoz, kicsented belőle a józsefvárosi kismester remekét, a könyvespolc mögé bújtattad, majd a papírvágó fakéssel játszadozva, mint egy mintadiák felmondtad magadban az elbocsátó okoskodás minden szavában hazug szövegét; ez szólt a huszonkét év korkülönbségről, ami eleve perspektívátlanná teszi kettőtök viszonyát; azután a te korodban az ember már fél a szüzektől meg a betöretlen vadlovaktól, mert már hozzákényelmese- dett a megszelídített fiatal csikókhoz, a jámboran poroszkáló pacikhoz, amelyek el-el- bóklásznak hozzád, de nem a te istállódban eszik az abrakot... A testi kapcsolat áttranszponálása szellemivé szintúgy kilátástalan, mert köztetek két ellentétes folyamat megy végbe; barátnőd rendkívül fogékony, napról-napra okosodik, míg számodra egyre több dolgok válnak érdektelenné, unalmassá, nemcsak azért, mert az írásra koncentrálsz inkább, mint az olvasásra, hanem azért is, mert te egy olyan életkor kezdetén vagy, amikor az ember már tunyul, lustul, felejt. Egy ideig még meghallgatja az okosokat, de Bocskó Mária nem éri be azzal, hogy meghallgassák: olyan a habitusa, hogy csak akkor „érzi magát”, ha örökös vitában élesíti eszét s edzi elméjét; ergo, itt, nálad, veled hontalanság várna rá, mert neked ugyan vannak gondolataid, van véleményed (már arról, amiről), de azt nem osztod. Ámbár: félsz kitenni magad a megvetésre biggyedő szájnak, amivel barátnőd, nagyon rövid türelmi idő után bemondaná az unalmast. A búcsúztató bármilyen szépen is hangzott volna, nem hangzott el, mert a gurgu- lázást követő félmondat után torkon vágatott azzal, hogy „széljegyzet szükségtelen”. .. Mennyire nem ismered a nők lelki világát, gondoltad rezignáltan, de mint az alvajáró mentél a szoba közepére, ahova ez a nő intett; ahol testközelből átfogta a nyakadat, 17
