Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény
ZÁM TIBOR ANYAJEGY* Te, Jákó, talán éppen azért, mert elég későn jutottál fel a Parnasszusra, elég hamar megtanultad, hogy ne siess el semmit, és senkit ne siettess. Ez volt a készülődés kora. Tartózkodásod a dolgok menetébe való cselekvőleges beavatkozástól védettséget nyújtott ahhoz, hogy a saját munkáidon zavartalanul pepecselj; hogy sokat dolgozz, és sokat selejtezz, de amit szorgos munkával bevégzel, attól a legfanyalgóbb kritikus se tagadhassa mega „példás műgonddal íródott” minősítést. Csak jóval később és véletlenül ismerted fel, hogy milyen borzasztó következményekkel jár feladnia az embernek az alkatára szabott eszmét: a tartózkodást, a be nem avatkozás filozófiáját. A történet előzményeihez tartozik a negyven fokos meleg, a szomorúságodat is el- bágyasztó forróság, a levegő bitumen szagú remegése, a többi úrvezető agresszivitása, akik a hőségtől elhülyülten 100—120-as sebességgel húztak el melletted, hajmeresztő vakmerőséggel előzgették egymást, s nem érzékelték, mekkora kockázatot vállalnak magukra és kényszerítenek egymásra. Te, Jákó beálltál 65-re, s akárhova kívántak is, nem engedtél az erőszaknak, nem voltál hajlandó az idióták diktálta „közlekedési ritmust” felvenni, s ellenálltál hosszúnyakú üvegeid csábításának is, bár nagyon vágytál már lezuhanyozni magadról az úti port és verítéket, hogy azután jól hűtött, fanyar borokkal lelkedből is kiáztasd e nehéz nap fekete foltját. Viharos előélted zűrzavarai megtanítottak a szemfüles, jól helyezkedő pályatársak elismerésére; olykor-olykor, különösen a megélhetés fillérre kiszámított hétköznapjaiban irigyelted is őket, persze sajátosan, megvetéssel elegyesen; de akkor nem, és semmi pénzért nem cserélted volna fel bankókat termő sikereikkel alkatodat: a vele született s növekedéssel növekvő anyajegyet, amit az okosok „szociális érzékenység”- nek mondanak, noha igen hamar rá kellett jönnöd, hogy ennek a „tartásnak”, „életideának” az irodalmi élet tőzsdéjén mindig alacsony volt az árfolyama. A fekete vasárnap histórikuma megértéséhez, kárhozatának tárgyilagos megítéléséhez hozzátartozik még a 22-es szám, amely azért volt ravasz, mert a vele való sokszori találkozás gyakran semmit sem mondott, de sokszor baljós előjeleket, eseményeket vonzott magához olyan tömegben, hogy amikor többszöri észlelés után dátumozni kezdted a 22-es vonzatait, majd végigtekintetted a listát, úgy érezted magad, mint a villával sarokba szorított kutya. Előbb defenzív taktikával próbáltad elhárítani a szám- misztikát, de ennek totális csődjéről megbizonyosodva úgy gondoltad, hogy a másik végleten kell próbálkoznod: el kell fogadnod a 22-es kihívásait, hogy közömbösíthesd járulékait. Ezen a napon, 1976. június 22-én mondanod sem kellene, hogy a 22-es kilométerkőnél vetted fel azt a lányt, aki az egyszeri és véletlen találkozás után fekete tintával írta fel a fátumát a 22-es hírhedtségeit tartalmazó listára. Életed utolsó pillanatában is úgy fogod látni, mint akkor: hátával és saruja egyik talpával támasztja a kilométerkövet; felső testével kissé előre dőlve nézi a semmit, nem integet az előtte elhúzó kocsiknak. Lerítt róla, hogy sóher, de rutinos országjáró, aki a ráérőst alakítja, kifinomult ember- ismerettel kíméli magát a sorozatos visszautasításoktól: tudja, hogy a vasárnap száguldozó úrvezetők úgysem vennék fel, mert ezen a napon a feleségükkel, gyermekükkel, anyósukkal és kutyájukkal furikáznak, s zord közönnyel, legfeljebb titkon ácsingózva néznek keresztül a legvonzóbb küllemű feminákon, akiknek máskor a hitvá* Az egy éve elhunyt író hagyatékából. 3
