Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 7. szám - KRÓNIKA - Híreink

PÁLYÁZATI EREDMÉNYHIRDETÉS. A Bács- Kiskun megyei Tanács VB Művelődési Osztálya és a Kecskeméti Katona József Színház dráma­pályázatot írt ki hazánk felszabadulása 40. évfor­dulója tiszteletére. A pályázatra 39 mű érkezett be, amelyek közül az alábbiak részesülnek díja­zásban: I. díj (a bíráló bizottság döntése alapján a díjat nem adjuk ki) II. díjban részesül megosztva: H. Barta Lajos: Másodíziglen Kriszt György: Luxuskórház című műve III. díjban részesül megosztva: Nagy Piroska: Mesepalota „Hazám, hazám” jeligével a Díszpolgárok című mű. (Kérjük, hogy a jeligés pályázat írója jelent­kezzen). A díjak ünnepélyes átadásáról a pályá­zókat egyénileg értesítik. * * * * JÁRITZ JÓZSA festményeit bemutató kiállítást rendeztek Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A kiállítást Szabó Attila, a Bács-Kiskun megyei Tanács Művelődési Osztályának vezetője nyitotta meg 1985. május 23-án. * * ■* KÖRNYEZETÉPÍTÉS AZ ISKOLÁBAN címmel nyílt kiállítás 1985. május 23-án a Szórakaténusz Já­tékműhely és Múzeumban. A kiállítás megnyitóját Fekete György belsőépítész tartotta. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT MEGYEI MEGNYI­TÓJÁT Kiskunhalason tartották 1985. május 31-én. Az ünnepséget Dr. Szabó Miklós, az MSZMP Városi Bizottságának első titkára nyi­totta meg, az ünnepség vendégei Gyurkovics Tibor, Mándy Iván voltak. A vendégeket Pomo- gáts Béla irodalomtörténész mutatta be, a mű­sorban Fabó Györgyi színművész és Hatvani Zol­tán előadóművész működött közre. — Gazdag rendezvényei voltak az idén másodízben meg­rendezett Kecskeméti Könyvnapnak is. Előbb az írószövetség Duna—Tisza közi csoportjának ér­tekezletére került sor, majd a Kecskeméti Ga­léria dísztermében a 60 éve született Nagy Lász­lóra emlékeztek az írócsoport tagjai s a szép számban egybegyűltek. A költőről Kiss Ferenc tartott előadást, majd Buda Ferenc, Kiss Bene­dek, Kocsis István, Kovács István, Utassy József olvasta fel írását. Este a Forrás fiatal költőinek estjét rendezték meg Ünnep a faházban cím­mel az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Az eseten Agócs Sándor, Csikós Zsuzsa, Dobozi Eszter, Józsa Fábián, Tábori Kálmán, Túrái Kamill olvasta fel verseit, a házigazda szerepét Buda Fe­renc és Kozmács István töltötte be. — Az ünne­pi könyvhét alkalmából Forrás-estet rendezett Kalocsán a Városi Könyvtár 1985. június 3-án. Az eseten Hatvani Dániel főszerkesztő, Buda Ferenc és Fűzi László beszélt folyóiratunk mun­kájáról. — 1985. június 6-án Solton Hatvani Dá­niel részvételével rendeztek írnó—olvasó talál­kozót. E SZÁMUNK SZERZŐI Albertini Béla fotóesztéta, a zsámbéki Tanítóképző Főiskola főigazgató-helyettese; Bakonyi István irodalomtörténész, középiskolai tanár (Székesfehérvár); Balázs Géza tudományos ösz­töndíjas (ELTE, Budapest); Bodnár Zsuzsa néprajzos-muzeológus (Nyíregyháza); Beke György író (Kolozsvár); Bényei József költő, újságíró (Debrecen); Demény János zenetörténész (Buda­pest); Fabó Kinga tudományos munkatárs (MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest) Goór Im­re költő, a Forrás szerkesztője; Görömbei András irodalomtörténész, egyetemi docens (KLTE, Debrecen); Hatvani Dániel a Forrás főszerkesztője; Hegyes Zoltán újságíró, szociográfus (Buda­pest): Hell István tanár, költő (Zsámbék); Hideg Antal költő (Kecskemét); Katona Imre nép­rajzkutató, egyetemi tanár (ELTE, Budapest); Kelemen Lajos költő (Kaposvár); Kőváry E. Péter író, újságíró (Békéscsaba); Kovács István költő, történész (ÉLTE, Budapest); Mezey László Miklós irodalomtörténész, könyvtáros (Budapest); Orbán József költő, újságíró (MTI) Budapest); Pa­rancs János költő, szerkesztő (Magvető Könyvkiadó, Budapest); Szekér Endre a Forrás főszer­kesztő-helyettese; Tüskés Tibor irodalomtörténész, kritikus (Pécs) — i/.i-Jyi/. ... .-V . • . A f? • £■ >• lí''1 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom