Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - MŰHELY - Mezey László Miklós: Öt közös esztendő: Fábry Zoltán és Szántó György
veled, hogy a Magyar ökörcsorda baromi butasága lehetetlenné teszi, hogy a Periszkópot továbbra is megjelentessem. Miután a befolyó összegekből még a nyomda- és klisészámlákat sem tudom fizetni, elhatároztam, hogy lemondok minden további .áttörésről’. (...) A lap megszűnésének fő oka a szlovákiai magyarság és Budapest részvétlensége, amely keresztezte és felborította minden számításomat.”15 Hasonlóan kiábrándult hangon számol be Mihályi Ödönnek, aki szintén a halódó lap szlovákiai munkatársa „Értesítem, hogy a Periszkóp megszűnt, főleg Csehszlovákia és Magyar- ország teljés részvétlensége miatt. (...) Most, hogy a lap nincs, nagyon is érzi az új művészi gárda, hogy mit vesztett benne, és ráeszmél, hogy segítenie kellett volna engem az adminisztrációban. Én pedig ráeszmélek, hogy sokkal okosabb Nick Cartert írni és kiadni, mint Periszkópot.”16 Csupán pillanatnyi elkeseredése íratta le Szántóval ezt az utolsó mondatot? Pályájának későbbi alakulását ismerve állítható: aligha. Néhány év múltán az aradi író enged a bestseller, a lektűr csábításának, s a 30-as évek elejétől kezdve műveinek színvonala nagyon-nagyon egyenetlenné válik. Ha a Periszkóp meg is szűnik, nem szakad meg a két író barátsága. 1926-ban a Brassói Lapok kiadásában lát napvilágot Szántó Bábeltornya című regénye. Szinte természetes, hogy nagyon várja Fábry baráti kritikáját, aki azonban most hallgat. „Apropó, egy szót sem írtál a könyvről. Nem hiszem, hogy ez volna róla a kritikád, de nem értem a dolgot, több mint egy hónapja, hogy a könyvet elküldtem neked. Elveszett volna a postán?” — tudakozódik Szántó.17 Fábry levélválasz helyett megírja a kért ismertetést, de nem olyat, amilyent pályatársa várt tőle. Bár elemzésében újra csak az emberirodalom nagyra tartott vonulatába állítja a regényt, mégis kénytelen megállapítani: „A Sebastianus-regény után ez a könyv nem tudja felmelegíteni az embert.”18 Fábry azt kifogásolja, hogy a történeti keretbe ágyazott örök emberi probléma fölborítja a belső szerkezeti egységet. A lelki tartalom és a művészi külső eltérést mutat, s az alkotó szellem teljes élményét kéri számon a szerzőtől. Elismeri a könyv „festői” szépségét, zenébe futó nyelvi megformálását, de megállapítja, hogy a felületi színezés nem takarhatja el a teljes élmény hiányát. Egyszerűen kevésnek tartja ezt a könyvet korábbi regényéhez viszonyítva. „Sebastianus útja elvégeztetett. Nincs más mérték, Szántó György maga adta kezünkbe. Sebastianus akarta, követelte, hogy így beszéljek. Másképp nem lehet.” Fábry mintha mentegetőzne az utolsó sorokban. Ami nagy szó, ha tekintetbe vesszük, hogy Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig című regényéről milyen lesújtó bírálatot írt néhány hónappal azelőtt ugyanezeken az újsághasábokon.19 Móriczot eszmei megrekedéssel vádolja, művét egyszerűen „kvaterkaregénynek” minősíti — ami nála a leglebecsülőbb irodalmi jelzők egyike—.amely „bacillusveszélyt” jelent a magyar irodalomra nézve .. . Szántó nem neheztel a bírálatért, bár kétségtelenül fájdalmasan érinti: „Nincs ugyan semmi különösebb írnivalóm, csak azért írok, nehogy azt hidd, hogy A Reggelben megjelent szigorú bírálatod miatt neheztelek. A könyvvel különben szép irodalmi sikerem volt, ha ennyi elég volna, akkor nem panaszkodhatnám.”20 A közvetlen együttműködés ekkoriban megszakad közöttük, a levélváltások is megritkulnak. Szántó Fábry munkásságáról szinte csak Dienes László Korunkjában megjelenő cikkeiből értesül. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy a kolozsvári folyóiratban megjelenő első szlovákiai magyar szerző éppen Fábry, aki majd e lapnak is a szlovensz- kói szerkesztője lesz. A mind erősebben balfelé tájékozódó és lassan marxista gondolkodóvá érő Fábry cikkei nagy hatással vannak rá. „Nagy örömmel olvasom cikkeidet a Korunkban. Minden sorod szeretet, másokat átkarolás, egyéniség, feláldozás” — írja neki.21 84