Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - DOKUMENTUM - Kivirágzik a zelnicemeggyfa: levelek Vera Inbernek: Magocs László fordítása
DOKUMENTUM KIVIRÁGZIK A ZELNICEMEGGYFA Levelek Vera Inbernek Az alábbi fordítás a szovjet Állami Irodalmi Múzeumban őrzött levelek alapján készült. A Voproszi Lityeraturi folyóirat 1984/5. számában (187—190. oldal) publikálták azt az anyagot, amelyet A harcmezőről küldött szavak és A nagy hőstett irodalma kötetekben fognak megjelenni a fasizmus feletti győzelem 40. évfordulójára. A fordítás a jelzett helyen közölt anyag alapján készült. VERA INBER részére 1943. II. 18. Üdvözlöm, Tisztelt Vera Mihájlovna! „Kedves fiam, ha a városban jársz, tudd meg Vera Mihájlovna címét, és feltétlen keresd fel”, — ezt parancsolta meg anyám. Nagyon szerettem volna eleget tenni ennek a kérésnek, de a harci feladatok nem tették lehetővé, hogy találkozzam Önnel. A városban mindössze néhány órát töltöttem, utána a harckocsik elrobogtak velünk a frontra, az arcvonalba. Ön kérdezheti, ki az anyám, és miért akarja, hogy találkozzam Önnel. Igyekszem válaszolni: sem én, sem anyám, soha sem nem láttuk és nem ismertük Önt, ám ennek ellenére Ön a mi régi jóbarátunk, akinek csupán most fejezzük ki hálánkat, annyi év elteltével.... Éjszaka volt az arcvonalban. Telefonügyeletet teljesítettem a parancsnoki hadállásban. Sötét volt. A távolból golyószóró ropogása hallatszott, a rakéták vörös tűzijátékot festettek az égre, s szétrobbantak az éj sötétjében. Leváltottak a szolgálatból. Visszamentem a fedezékünkbe, ahol az asztalon már vártak a levelek, az újságok, és egy kisebb halom könyv, folyóiratok. Köztük megtaláltam a PULKOVÓI DÉLKÖR poéma részleteit. Nagyon megörültem, úgy, mintha régi baráttal találkoztam volna! Ekkor megértettem, hogy ez mind így igaz. Milyen kedvesek voltak akkor számomra ezek a sorok! Ön, mint a takács, úgy szőtte az okos, szívhez szóló szavakat, melyek milliónyi tündöklő szikraként szálltak szerteszét, s örömöt, boldogságot terjesztettek, a harcolni, győzni akarás érzését. Kedves volt számomra mindez, hiszen minden megpróbáltatást Önnel együtt éltem át. A poémában Ön nagyszerűen ötvözi az egyszerű ember keserűségét a leningrádiak tömeges hősiességével. (...). Bízom abban, hogy még találkozom Önnel, és elmondhatom mindazt, amit nem lehetséges levélben megírni, mert sokféle dologról szeretnék beszélni, de nem elegendő a papiros. Bocsásson meg, hogy levelemmel zavartam. Erőt, egészséget kívánok, s azt, hogy alkosson még sok, nagyszerű művet! Front Gavriil Grigorjevics Lekutszkij II Inber Elvtársnő! 1943. IV. 10. Az „ír(odalom) és művészet” lap április 3-i számában olvastam az SZSZP1 most zajló üléséről, olvastam I. Ehrenburg, (N.) Aszejev és az Ön által publikált hozzászólásokat. Bizonyára Ön sok levelet kap, én is ki akarom fejezni véleményemet arról, hogy mennyire hatásos e nehéz, kemény időszakban a mi szovjet poéziánk és prózánk. Ön jól válaszolta N. Aszejevnek, hogy a katonai hátizsákokban ott vannak az Ön levelei is, és hogy a verselés régi formájának alkalmazása nem jelenti azt, hogy a poézia maradi. Nekem kezdetben szintén különösnek tűnt FOMA SZMISZLOV- megjelenése, de meg kell Önnek mondjam, hogy harcosaink élvezettel hallgatják, mivel a mutatványosok tréfás rigmusainak nyelvezetét sokkal jobban értik, mint mondjuk, Aszejev eredeti formájú, de nem minden harcos által érthető verseit. Tvardovszkij VASZILlj TYORKINJÁT pedig vöröskatonáink, akik Szmo73
