Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Mátyás István: Ha majd a vers már nem kell senkinek...: Kiss Dénesről, elfogultan
$ MÁTYÁS ISTVÁN HA MAJD A VERS MÁR NEM KELL SENKINEK... (Kiss Dénesről, elfogultan) Válogatott verseskötete Tűnt nyarak királya címmel jelent meg 1980-ban. Borítójának belső hajtásán olvasható: ,,/r novellákat, kritikákat, játékos tanulmányokat, esszéket a nyelvről. Népszerűek ifjúsági regényei, valamint a gyermekek számára kiadott verseskötetei. Fordít, főként finn költőket. Jelenleg a Népszava irodalmi rovatának egyik szerkesztője. Munkásságáért József Attila-díjjal tüntették ki.” E lexikontömörségű megfogalmazás nagy körvonalakban behatárolja Kiss Dénes írói-alkotói tevékenységét. Ha azonban a részletekbe is belemegyünk, lehetetlen érdemben és arányosan szólni erről a költőemberről, aki eddig több mint húsz könyvet jegyzett, verseket írt felnőtteknek és gyerekeknek, regényeket az ifjúságnak, regényes vallomásokat a vele egykorúaknak, novellákat s tanulmányokat, elfogódott vagy dühös hangú kritikákat, újságcikkeket, játékos, ugyanakkor a további fennmaradásra gondolva, halálosan komoly nyelvészeti elemzéseket, fejtegetéseket. Érdemben és arányosan tehát nem, csak elfogultan lehet szólni róla. Különösen annak, aki évtizednél régebben ismeri, csaknem naponta találkozik és beszélget vele. Mint magam is. Szólok tehát, mert csak ezt vállalhatom, meglehetősen szubjektív kiemelésekkel és elhallgatásokkal. Elmúlt a sólyomidő, vége az utolsó indián nyárnak is, megnőttek az indiánok. Nem rébuszokban beszélek, Kiss Dénes három ifjúsági regényére gondoltam. Az 1970- ben megjelent Kányadombi indiánokra, a két évvel később kiadott Az utolsó indián nyár címűre, az 1973-as Sólyomidő-re. E három könyv mellé tette negyediknek a Mondd a falaknak! címűt az 1970-es évek derekán, amelyből a korábbi főszereplő életének további alakulásával ismerkedhettünk meg. Csakhogy ekkorra már leérettségizett az indián, elérte a felnőttkor határát. Lába új harci ösvényt taposott, a felnőttek életébe vivőt. Harci ösvény az valóban, mert mindnyájunknak meg kell vívni néhány csatát. A felnőtté érés küzdelmek árán történik. Akadnak rendhagyó ütközetek is: néha önmagunkkal kell csatáznunk. Ezek a csaták bennünk zajlanak, mégsem függetlenek a külvilágtól, a kortól és embereitől; barátainktól, szerelmeinktől és idegenektől. Amikor Kiss Dénes a gyermekeknek ír, akkor is a felnőtt szemével néz körül. Elég ehhez elolvasni utóbbi két-három gyermekkönyvét, amelyekben szerszámok nevét és használatát igyekszik megismertetni velük, vagy az emberi kapcsolatokra, azok tisztes formájára próbálja rávezetni őket. S amikor a felnőttekhez szól, akkor sem felejti gyermekkorát; oda nyúl vissza élményekért, példákért. Onnan merít erőt a folytatáshoz. Gyermekkor című versében ekképp fogalmazott: „A gyermekkor tart legtovább: túlszalad az életen." A gyermekkorral összefüggésben a falusi, zalai indíttatás is erőteljesen meghatározza írásainak hangját és hangulatát, mind a mai napig. A természetközelség és a természetes életmód. Az az életforma, amelyik ugyan örökös küzdelem az elemekkel, a termésért, az életért, de áldott is az egymásra utaltság szép példáival. Ahol és amikor még 68
