Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Homok és beton: egy magyar város négy évtizede: [Kecskemét]
műveiről, alkotásairól nevezték el. llymódon keresztelhettek el utcát a folyóktól távol fekvő Kecskeméten a gőzhajóról. Hanem ahogy jön egyik év a másikra, úgy fogy a tanácsi bérlakások száma, s úgy növekszik azoké, melyek a lakók tulajdonába kerülnek, tehát — tanácsi kiutalás alapján ugyan — megvásárolhatók, jelentős — a 70-es évek végén már egy kétszobás lakást számítva 180 ezer forint — összeg lefizetésével, s a fönnmaradó nagyobb hányad 30 évre szóló törlesztésével. A lakásigénylő tehát mind gyakrabban kerül partneri kapcsolatba a takarékpénztárral. A törlesztés és a lakásfenntartás költségei jócskán megterhelik a családi költség- vetést. Az új lakótelepre sok-sok fiatal házaspár költözik, általában a kisebb kereset „rámegy” a lakásra, főleg olyankor, ha a bútort is részletre veszik. S hiába az összkomfort, gyermeknevelésre a lakótelepi lakás — már csupán szűkösségénél fogva is — nem túl alkalmas, hiába illeti meg a gyermeket „vállalókat” legújabban már 40 ezer forint hitelelengedés. Élelmiszer-tartalékolásra lehetőség nincs, a házgyári lakások már jó ideje éléskamra nélkül készülnek. Az élet fenntartásáról tehát naponta kell gondoskodni, az itt lakók a szó szoros értelmében egyik napról a másikra élnek; szűkösen, kicsinyeskedve, bezárkózva, egymással is nehezen ismerkedve, llymódon a Széchenyi- város immár semmiben sem különbözik az ország, vagy akár a tágasabb világ lakótelepeitől. A Széchenyivárost, végleges kiépülése után 40 ezer lakosra méretezik. Most lehetnek „félúton”, ami annyit jelent, hogy immár minden ötödik kecskeméti e betonvázas emberi hangyabolyban lakik. Zsugorodik a Máriahegy, s nő, burjánzik a lakótelep. De mindez viszonylag kevés kertségi ház szanálásával megoldható, azonban az Árpádváros új I ikónegyedének a kiépítéséhez egy teljes régi városrészt le kellett rombolni. Igaz, nem volt érte nagy kár; sok volt a dohos, nedves, kellő komfort nélküli lakás. De a „betonmennyország” ezzel Kecskemét szívéig nyomult előre. S már korábban kiépült a belváros kelet—nyugat irányú, körúttól körútig tartó tengelye, az út kanyarulatait követő kilencemeletes szalagházzal, átellenben egymásba kapaszkodó, fűrészfogas rendszerű házsorral, az új üzletközponttal második virágkorát kezdi élni a Leninváros, nem szólva arról, hogy immár lassan egy évtizede, hogy visszaállították hajdanvolt funkciójába a városközpont kis sétálóutcáját, a Kéttemplom-közt, két oldalán az üzletsorral. A főtérről kitiltott gépjármű-forgalmat az egyirányú „kiskörútra” terelték. Ezúttal sem folytatom a leltárt. .. Egyhangúság, monotónia ... Az időközben Kecskeméten megtelepedett ambiciózus építész-gárda, mintegy ellenpontként sikerrel igyekszik feltámasztani a népi építészet formamegoldásait, s ezeket számos köz- és magánépületen ki is próbálta már. Az előbbiek a különböző művészeti műhelyek székházai, a kerámia-stúdióé, a rajzfilmstúdióé. Egy évtizeden át nyári telepen, tehát időszakosan alkottak a városban a zománcművészek — a keramikusokhoz hasonlóan a világ sok-sok országából érkeznek —, ezúttal szintén állandó telephelyet kapnak. Az új városközpont egy régi paraszt- polgári házában létesült a naiv művészek múzeuma, mellette hasonló stílusban épült fel a játékház és a -múzeum, a századforduló táján épült magyaros-szecessziós Cifrapalotában képtárat rendeztek be. Ugyancsak rangos nemzetközi intézmény a világ- viszonylatban egyedülálló Kodály Intézet; a város nagy szülöttének zenepedagógiai módszereit hivatott elterjeszteni a földkerekség sok-sok országában. Mondják a pesszimisták: Kecskemétet az újabb elsivatagosodás veszélye fenyegeti; a betoné. De mint akkor, ezúttal is útját lehet állni, „meg lehet kötni” —telepítéssel. A művészetek és a tudományok otthonainak idetelepítésével. Az előbbiekéről már volt szó ... A tudományok műhelyei sem gyérek. Sőt a zöld_ 51
