Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás - I. rész

anyám kóstolót belőle. A kenyeret jegyre kaptuk, de valahogy be lett osztva a kukoricakenyér mellé, és kijöttünk belőle, ha nehezen is. Az ártézi kút vagy két kilométerre lehetett hozzánk. Anyám vett két horganyzott vödröt, és én naponta hordtam egy nagy hordóba a vizet. A környéken, aki lusta volt, hozzánk jött vizet venni. Tíz fillér volt egy kanna víz. A vállam feltörte a horog, de nem számított, örültem, hogy otthon lehetek. Igaz, a haverok mindig hívtak játszani. A község szélén, a part alatt öt tó volt, odajártunk a békákat csúzlizni a vízparton. Ott fürödtünk, amikor meleg volt a víz, megtanultam úszni a nagyobbaktól. Nyáron elmentünk szedegetni búzát-árpát, ki a határba. Felfedeztük a kenderföldparton az összes dinnyeföldet, legelőbb azt kémleltük ki, amelyik a kukoricás mellett volt. Igaz, nemcsak ezt a területet jártuk be, hanem kicsavarogtunk a földeken keresztül egész a Tiszáig, Óballára. Ha elhagyott tanyára vagy kunyhóra találtunk, azt úgy közelítettük meg, mintha golyószóró lesekedne ránk. Féltünk, főleg a hamis kutyáktól. Nemigen akadt közöttünk olyan, akit ne harapott volna meg valamilyen kutya, vagy a saját vagy a másé. Bíztunk a lábunkban. Ha netán a dinnyecsősz kergetett minket, sokáig úgyse szaladt utánunk, mert legtöbbje idős bácsi volt. Az öreg Kurdicsnak minden évben gyönyörű dinnyéi teremtek. Igaz, két út között terült el a dinnyetábla. A dinnyecsősz már ha mi megjelentünk a kenderparton, rögtön észrevett minket, és elengedte a kutyáit, és kiállt a kunyhó elé. A kutyák már messziről fogadtak bennünket, nem is mertünk arra menni. Mentünk másfele. Egy-egy ilyen dinnyelopás előtt, mire dinnyét ettünk, még tíz kilométert is megtett a csapat. Volt egy betyár becsületünk, amit úgy általában be is tartottunk: ahol őrizetlenül dinnyeföldet találtunk, a dinnyét nem szabad volt összehasogatni. Amelyikünk legjobban értett hozzá, hogy melyik dinnye van megérve, csak az téphette le az indáról, senki más. A sárgadinnyénél más volt a helyzet, mert az ha már ehető, akkor olyan szépen leválik az indáról, hogy alig kell meghúzni. Ritka szerencsének tartottuk az ilyen dinnyetáblát. Egy dinnyénél többet senki nem vihetett haza, mert már az meggyőződés volt, hogy még a négykilós dinnyét se bírta hazáig cipelni az se, aki a legerősebb volt közöttünk. Mert mire hazaértünk, a négykilós dinnye már tizenöt kiló lett, úgy ránk nehezedett. Nem mindig tartotta kedvünk sokat kutyagolni. így egyszer kidolgoztunk egy remek tervet, hogy mégiscsak megdézsmáljuk a Kurdics dinnyéjét. Pénteki napra esett a választásunk, amikor leszedik a szombati piacra a dinnyét, és odahordják a kunyhó elé, ott várja meg a szombat hajnalt, amíg kocsira pakolják. Jó kásás dinnyéje termett a Kurdicsnak. Két részre szakadtunk, és mind a két dűlőre jutott belőlünk. Megbeszéltük, akik nagyon jól tudnak szaladni, azok mennek belül, mi meg kívül, a kisebbjei. Majd ők úgy csinálják, hogy beszaladnak a dinnye közé, és az öreg kergetni fogja majd őket, addig mi a leszedett dinnyéből kettőt-kettőt elemelünk. így is történt. Amíg az öreg kergette a többit a kutyáival együtt, addig mi futás nélkül elemeltük a két-két dinnyét, amivel felspuriztunk a kenderföld partra, be a sűrű kukoricába, ahol megszerveztük a találkát is. Jóllaktunk, mint a duda. Hát így sikerült enni a Kurdics dinnyéjéből, ami jobban ízlett nekünk, mint akárki dinnyéje.

Akadt olyan is, amikor se dinnye nem volt, sőt lóháton kergettek bennünket, de mi a napraforgók között úgy tudtunk szaladni, mint a nyúl, a ló meg rögtön megállt, mert verte a szügyit a napraforgó feje, és fájt neki. Hiába gyötörte a gazda, a ló kifele curik- kolt a napraforgóból. A kukoricásban egymással szemben ültünk, így aztán bármelyik irányból jött volna is valaki, megláttuk, és spuri. Ha valaki felugrott, mindnyájan nekiiramodtunk anélkül, hogy tényleg jött volna-e valaki, aztán jót nevettünk egymáson, és sajnáltuk az otthagyott dinnyét.

A község bármelyik részébe érkezett haza valaki a fogságból, annak több látogatója volt, mint a templomnak. Sokszor olyan dolgokat beszéltek a hazatérők a hozzátarto14