Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Lezsák Sándor: Békebeli éjszaka: [könyvismertetés]
néni, a lánynevelő intézet nyugdíjas igazgatónője (akinek kései kíváncsiskodása a könyv kiindulópontja lesz). Aztán Mari, aki tizenhárom éves korában „megfogta a villanyvezetéket” (vagyis: megerőszakolták) és el se akarja engedni többé. S végül — hogy megszakítsuk a felsorolást egy ugyancsak érdekes „mesélővei” — igen kedves a fakerekű biciklivel kísérletező fantaszta, akivel a nevelődő rezonőrt ezen az író-alapanyagnak kiváló pályán szerencséjére összehozta a sorsa. Sárándi József műve végefelé azt írja, hogy története „kerekségre törekvő”. Ez tény, ezért gondolom szabályos (közelebbről „nevelődési”) regénybe kívánkozónak epizódjait. Ő maga nem segítette eléggé anyagát a kerekedésben. Szereplőit sokszor hűtlenül el-elhagyogatja, hogy később (váratlanul) informatív mondatokban zárja le túltengésüket. Egységes cselekményt nem konstruál köréjük:amitcsináltak, arról korrektül értesít bennünket. A helyzeteket s körülményeket hol vázolja (kocsmák), hol nem, (setét écca- ka). Az írások szemszöge és hangvétele háromféle: jóízű sztorizással tűnnek fel a legmozgalmasabbak (lásd: tömegverekedés, kergetőzés). Szellemi önfejlődésről is szót ejtő, szabályos emlékezések sorolhatók a második csoportjukba. (Ezek csapnak át egyszer-kétszer a fölemlegetett majdnem- lírába.) Ironikus stiklimesélésnek nevezhetők a harmadik réteg hozadékai. Ezek kerülnek (viszonylag) közel a hagyományos tárcanovellákhoz. Ironikus a kis kötet függeléke is. Levélváltás ez a „több epizódból építkező költői esszé” szerzője, bizonyos Jozef G. költő és Toboz István western- gomi lakos között. Utóbbi felpanaszolja, hogy ráismert önmagára és mindazt, ami róla szól, a becsületébe gázolónak tartja. Összefoglalónak a recenzens megjegyzi: eléggé tanácstalan abban, hogy hová kell (szükségszerűen) vezessen a prózaíró Sárándi József útja. Lehet, hogy sohasem fog tiszta műfajképletekkel dolgozni! Lehet, de — gyakorlásul, önfegyelmezésül — nem ártana olykor ilyesminek is nekifognia. (Magvető 1984) ISZLAI ZOLTÁN LEZSÁK SÁNDOR: BÉKEBELI ÉJSZAKA Nem volt már egészen fiatal Lezsák Sándor, mire első verseskötete megjelent (Lezsák 1949- ben született), de azok közé a ritka kivételek közé tartozik, akiket jó szívvel emlegetnek a költészet kedvelői, akik bizonyos ismertségre tesznek szert már az első könyv közreadása előtt. Olyan irodalmi életben, ahol az első könyv megjelenéséig nemigen tekintenek írónak senkit, komoly oka kell, hogy legyen a kivételezésnek. Ilyen komoly ok csak egy lehet: a kétségbevonhatatlanul jó versek sora. S Lezsák Sándor ilyen jó verseket ír, kötetében szám szerint 48-at ad közre. E versek színvonalát leginkább talán azzal lehet érzékeltetni, hogy a legszigorúbb megítélés is érvényesnek tekintheti mindegyiket, azaz nincsenek méltatlanul gyenge darabjai. Első kötetnél azt szoktuk meg, főleg ha a szerző túl van már a harmincadik évén, hogy mintegy válogatott kötetet kapunk, amely az egy-másfél évtizedes pályakezdés útját mutatja fel. Nem tudom, pontosan mennyi verset is írt Lezsák Sándor, de publikálni sokkal többet nemigen publikált annál, mint amennyit a kötetében közreadott. Vagy jól elrejtette az íróasztalfiókjában korai zsengéit, vagy mindjárt viszonylag készen szólalt meg. Természetes az is, ha első kötetek versein a választott mesterek ujja nyomát fedezi fel az olvasó. A mesterek kétségbevonhatatlanul fellelhetők itt is, de Lezsák már túl van a kezdeti szakaszon, nem mesterremeket akar készíteni valakinek az útmutatása szerint, hanem a saját útját járja, s ehhez a saját úthoz keresi és találja meg azokat az elődöket és kortársakat, akikkel a leginkább tud azonosulni. Mindenekelőtt Illyés Gyula, Nagy László és Csoóri Sándor költészete említendő. Néhány éve, a Szavak piacán című antológiában megjelent versei alapján még úgy véltem, hogy Lezsák Sándor egyelőre inkább alakváltó költő, aki a maga képére formálja a választott mestereket, de nehéz lenne eldönteni, hogy melyik is a saját igazi hangja. A teljesebb anyag, az eddigi „életmű” ismeretében vissza kell vonnom ezt az állítást. A Békebeli éjszaka saját hangú költő műve, jó néhány olyan verssel, amelyre vissza-visszalapoz az ember, s amelyeket előbb- utóbb végérvényesen megjegyez magának. Ez a kötet Kiss Benedek, Utassy József, Kiss Anna, Nagy Gáspár, Veress Miklós pályakezdésének színvonalát idézi emlékezetünkbe. Mi e költészet alapja? Akárhonnan közelítünk, a költői világszemlélet szinte mindig egy alapellentmondást állít a középpontba. Egy olyant, amelyik a huszadik századi lírában rendre ismétlődik. Ez az ellentmondás a teljességre törekvő élet és az ezt lehetetlenné tevő lefokozott, korlátozott lét feloldhatatlan kettősségéből származik. Más-más helyzetben, másfelől közelítve, de József Attila, Pilinszky János, Nagy László költé- zsetében is mozgató erő volt ez az ellentmondás. S ezen az úton jár Lezsák Sándor is. A kötetet nyitó erőteljes vers, a Március a képek és a gondolat síkján is hangsúlyosan indítja el ezt az ellentmondást, de úgy, hogy a reménynek, a bizakodásnak ad erősebb hangsúlyt. Romlik a tél, március szellőztet, s az évszakváltás ősi képe tisztulást, tavaszi Respublicát hoz. Az embernek magában kell hordoznia a teljességet, Személye Köztársaságát, pontosabban ezt kell megvalósítania élete során, ezt kell felmutatnia a többiek előtt, ha költő, akkor fokozott őszinteséggel: „úgy élek már... védtelen mél92
