Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás - I. rész
hogy anya megfőzte a teát, amit mindig is jobban szerettem, mint a tehéntejet, jó pirítós kenyérrel, ami úgy ropog az ember foga alatt, mint a mogyoró, és jobb íze van, mint a vajaskenyérnek. Nem tudom, írt-e már apám, Laci szeret-e még szoknyában lenni fiú léttire, a rekvirálókelvitték-e a két fotelt, amit zabráltam, anyám használja-e a mozsár- törőt, amit elcseréltem a legkedvesebb játékommal, hogy tudja mivel megtörni a száraz kenyeret, amiből prézlit csinál a gombócra, Ica tud-e már menni, aki beleesett a paralízisbe, akit én segítettem anyámmal megfordítani az ágyban, amikor anya vizesruhával törölgette róla az izzadtságot, mert nagyon szenvedett, és fájdalmában úgy ragyogtak rajta az izzadtsággyöngyök, mint a gyémánt, jár-e még anyám éjfélekig a fogolyvonatokat várni, hátha valakitől hírt hall apámról, hogy látták-e, hallottak-e róla, ismerik-e. Most nem érünk rá, majd hajövünk, nincs időnk. Csak nem képzeled, hogy beállók a házatok elé, és megvárom, még te megeszed a pirítós kenyeret. Nekem elég lenne csak annyi, hogy benézzek az ablakon, hogy bekopogjak, hogy lásson anyám. Majd ha jövünk, több időnk lesz, úgyis oda akarom adni a szalonnát, mert már négyhetivel tartozom. Anyád jobban örül annak, mint neked, ő azt várja, nem téged. Tudja, te jó helyen vagy, és nem éhezel, mint a többi. Beletörődtem, jó, majd ha visszafele jövünk, az a pár óra már semmi, majd elszalad. A piacon találkoztunk nagyapámmal, aki boldogan vállalta hazavinni anyámnak a szalonnát. De kipendültél, úgy nézel ki, mint egy kis gazdafiú! Jöjjön Hegedűs bácsi, igyunk egy kis forralt bort! A lovaknak a külső istrángját levettem a hámról, és mindig azt lestem, nem jön-e anyám valamerről. Még ismerőst se láttam, akitől megtudhatta volna anyám, hogy itthon jártam, hogy erre jártam, és csak az üres utcákkal találkoztam, ahol ha ment is valaki, az nekem senkim se volt. Nem ugorhattam senki nyakába, se örömmel, se sírva. A lovakon felfele állt a szőr, betakartam őket, fáztak, és milyen borzalmas a hideg. Egyszer megpillantom a gazdát, ballag; a cifra ostort suhogtatta, éles hurkákat csapott vele a hóbuckákra. Szinte éreztem, hogy felsikolt a hó, mert fájt neki. A hónak nincs vére, nem tud kicsordulni. A kutya jutott eszembe, és láttam, amint a szép sűrű fekete bundáján nyomot hagytak a suhintásaim. De tudom, ő nem énrám neheztelt, nekem ütni kellett, nem tehetek róla, kiskutyám, nekem ütni kellett, nekem is fájt, hidd el... Nincs semmi baj? — kérdezi a gazda. Nincs, a lovakat betakartam, ne fázzanak. Ha fázol, szaladgálj — mondta a gazda, de a lovakra két szemed. Egy-két óra múlva itt vagyok! Nagyapám hazavihette a szalonnát, mert amikor visszafele jöttünk, mondtam én a gazdának, hol forduljon be, melyik úton, de hiába mondtam, a szeme be volt hunyva és énekelt: Száguldanak a paripák/ Megölelem a Marikát/ Ha nem nekem másnak adják/ Megölöm az anyját-apját/. A lovak kocorásztak, már az utcánk túlsó vége fele jártunk. Amikor odaértünk a sarokházhoz, megláttam anyámat, kis csomagot szorongatott a kezében, és odajött teljesen a kőút mellé. Amikor a gazda meglátta anyámat, közécsapott a lovaknak, akik gyors futásba kezdtek. A lovak után a kocsi egyik oldalból a másikba kalimpált, anyám integetett utánunk. Nem mertem leugrani a kocsiról, a lovak vágtattak, mint a szél. Amíg csak lehetett látni anyámat, mind a két kezemmel integettem. Ő ott állt az út szélén, és sírt, és tudom, hogy mondogatta, gyere ide kisfiam, gyere, nem bántalak soha-soha többé. Most se mehettem oda, most se, pedig tudom, most meg akart simogatni, el akarta mondani, mit írt apám, hogy nemsoká ő is hazajön, mert már nincs háború, és eljött hozzánk a tanító úr, hogy mikor megyek már, mert a gyerekek mindig kérdezik, hogy mi van velem, hogy beteg vagyok, mért nem járok iskolába, hogy szerettek velem játszani, különösen király-király adj katonát, mert én el tudtam szakítani a legerősebb sort is, és Kocsis Jóska üzeni nekem, hogy a melaszos görhét elcseréli velem a tejporossal, hogy Deák Feri már nem haragszik rám, amiért véletlenül birkózás közben betörtem az orrát, és énekórán is részt vehetek, mert Zetcz Jóska megtanít majd szolmizálni, és lehetek majd vigyázó is a szünetben, 12
