Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - MŰHELY - Fodor István: A honfoglalás - régészeti nézőpontból

épült földváraink.) környékének régészeti vizsgálata. A szabolcsi földvár mellett például előkerült egy igen gazdag közösség temetője, továbbá a fegyveres várkatonaság, a köznép, a szomszédos Tímár nevű szolgáltatófalu népességének temetője, az ugyancsak szomszédos Kisfalud Árpád-kori falutelepülése, a XI. században épült — ma is álló — háromhajós kis bazilika, nem beszélve a grandiózus földvár megkutatásáról. Alighanem az ilyen jellegű vizsgálatok járnak majd a jövőben számottevő új eredményekkel X—XI. századi társadalmunk.kutatása terén.

Társadalmukhoz hasonlóan a honfoglalók gazdálkodása is hosszú ideig vita tárgya volt, s az ma is. A korábbi, mondhatni egyöntetű nomád szemlélet után újabban többen amellett törtek lándzsát, hogy honszerző eleink szinte egytől egyig földművelők voltak, s a nomadizmushoz szinte alig volt közük. Nyilvánvaló, hogy a fentebb említett falutelepülések, amelyek közül egy-kettőt jórészt már sikerült fel is tárni (pl. Dobozon) kétségtelenné teszik, hogy honfoglalóink igen jelentős földműves tömegeket hoztak magukkal az új hazába. Érthető ez, hiszen a korábbi levédiai hazában (a szaltovói műveltség területén) éppen a nomádok megtelepedésének folyamata érhető tetten a régészeti emlékanyagban. Nem véletlen tehát, hogy a mi legkorábbi falvaink a szaltovói- akkal két tojásként hasonlítanak egymásra. Ugyanakkor kár lenne tagadni a korábbi nomád életforma és gazdálkodás jelenlétét a X. századi Magyarországon. S itt nem csupán a nagy számban előkerült lovassírra gondolok, hanem arra, hogy e legkorábbi, de még a kora Árpád-kori falutelepüléseinken is, tanúi vagyunk a nomád életmód számos eleme szívós továbbélésének. Természetes, hogy az új hazában — amely természeti viszonyainál fogva sem alkalmas a valódi vándorló-legeltető gazdálkodásra — a nomád életmód mind szűkebb területre szorul vissza. Régészetünk nagy adóssága, hogy e korai települések felkutatása és feltárása terén még csak a kezdő lépéseket tette meg. Az egykori gazdálkodás valódi arculatának megismerése pedig enélkül jobbára csak hiú ábránd marad.

Honfoglalóink Kárpát-medencén belüli megtelepedésének kérdései 150 esztendő múltán is gyakran vitatottak. E viták azonban nézetem szerint nem ritkán mesterkéltek, vagy tudományon kívüli szelek izzítják parazsukat. Lényegében honfoglaláskori emlékek azon a területen kerültek elő, amelyet Kniezsa István 1938-as nevezetes munkájában a XI. századi magyar nyelvhatárral körbevon. A magyarság akkori életmódjának és hagyományainak megfelelően elsősorban az alföldi és a dombos-lankás területeket szállta meg. A hegyvidékeken (pl. Erdélyben) csak a széles folyóvölgyekben és a stratégiailag fontos helyeken telepedett meg. 902-től azonban ettől függetlenül az egész Kárpát-medencét szilárdan a kezükben tartották. S ezen a ponton sok vitánk van ma is a szomszédságunkban élő barátainkkal, akik e távoli történelmi múlt vizsgálatakor sem tudják elvonni tekintetüket az első világháború után kialakult határoktól. Román kollégáink például úgy vélik, hogy a honfoglaló magyarok csak éppen egy kis sóért vonultak be Erdélybe, de legott ki is jöttek onnét (ahol szerintük — mondanom sem kell — akkor már főként a forrásokban sehol sem szereplő, románok éltek), majd Árpád-házi királyaink „kolonizálták” az Erdőntúli országot. Egyes kárpátaljai helytörténészek pedig kínos erőlködéssel igyekeznek igazolni, hogy a Kijevi Rusz határa a tatárjárásig Tokajnál húzódott, számot sem vetve többek között azzal a makacs ténnyel, hogy Neszter ősi krónikája e határt a Kárpátoknál (a „Magyar-Hegyekben”) jelöli meg, s éppen az inkriminált területen került elő a legtöbb gazdag honfoglaló magyar sírlelet Rakamaztól Szolyváig.

A sort nem folytatom a fölöttébb merész „nagymorva” és „nagybolgár” elképzelésekkel, mivel a kutatók objektív, józan többsége szomszédainknál is tiszteli a tényeket, s ebbéli nézetének — ha teheti — hangot is ad. Nem lehetünk eléggé hálásak pl. szlovákiai kollégáinknak, akik számos fontos honfoglaláskori temetőt tártak fel, s tet69