Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Temesi Ferenc: Por: regényrészlet
egy nyári konyha és egy asztalosműhely között. A mester fütyörészett és izzadt munka közben. Átmönne ide szömbe a kocsmába egy korsó sörért?, kérdezte huncut, zöldesszürke szemét rám függesztve. Csak annyit mondjon, hogy a Sanyi bának lösz, folytatta választ se várva. Jó, mondtam. Az első korsó után átküldött egy másodikért. A második után bizalmasan elmondta, hogy „annak idején” a felesége anyját is „mögdömöckölte” az istállóban, és attól kezdve neki „arany élete volt”. A harmadik korsó után így szólt: Mög kéne ~ a disznót. Ügyé segít? Tudtam, hogy ez lesz az utolsó próba, melyet ha kiállók, kívánságom teljesülni fog, mint a mesében. A mester kiengedett egy tömpe orrú, kerek hátú süldőt az ólból. Vasvillával, lapáttal beszorítottuk az udvar sarkába. A disznó apró szeme rémültem pislogott, a mester meg rámkiáltott: Na most emejje mög a farkáná fogva! Minden erőmmel megemeltem az állat hátulját, amely így nem tudott elrugaszkodni: a mester meg villámgyorsan drótkarikát húzott a Iába közé fogott disznó orrába, és egy fogóval jól megcsavarta a végét. Na, most má fődurhadd az ólat, mondta neki, és elégedetten köpött egyet. A süldő annyira meg volt rémülve, hogy magától visszament az ólba. A mester cigarettára gyújtott a műhelyben. Lássuk azt a dzsekit, intett, és a maradék anyagok halma alól előhúzott egy üveg bort. dudaverseny Az utolsó porlódi ~-t Bek Bista (-» ) rendezte a századfordulón, a „Hétválasztó” különszobájában. Igazi hírességek vettek rajta részt: Sziráki Sándor tápai, Vízi Mátyás röszkei, Barabás Faragó István alsóvárosi juhászok. Bürgés Wolford István, aki nevét megcáfolva kanász volt, kanászkürttel vett részt a versenyben. Az igazi esélyes azonban nem állatokkal foglalkozó ember volt — kinek szinte foglalkozásával kellett hogy járjon a dudatudomány —, hanem Csonka Bukusza Tanács Ignác, akinek a Boszorkánysziget alatt garatolt a paprikatöltő malomja. Először Sziráki zendített rá; hujju, juhh, duhogott a kecskebőrből kieresztett levegő, de bánatosan, mintha a megfojtott kecske szólna belőle. Sziráki a „De szeretnék akkor olyan urat látni" című dalt választotta. Vízi Mátyás kisasszonyfejű dudájából, melynek japán szemvágású feje hasonlatos volt egy elfelejtett pogány istenéhez, csak úgy süvöltöttek a hangok, mint a pusztai szél. Barabás Faragó, az alsóvárosi juhász, a „Hej Jula, Jula, szól a duda, duda kezdetű dalra maga is táncra perdült, sőt a dudaszóra énekelt is. Az apraját is szépen cifrázta: mindenki előtt világos volt, hogy eddig ő volt a legjobb. A Bürgés Wolford kanászkürtjének rekedt nyers visongása már csak bevezetőként szolgálhatott a fő attrakcióhoz. Bukusza széles mellkasé, bivalynyakú férfi volt, sárgás szeme a semmibe révedt. Megköpte a tenyerét, és bort töltött a sípszárba, hogy dagadjon. Ő is magába vett jócskán a paprikás borból. Kecskefejű, fekete dudája most még úgy nézett ki, mint egy nyaláb bőrcsomó. Akkurátus gonddal fújta föl, és rákezdett. A fújtató a bal hóna alatt, a mellén az összekötő, ráadásul még egy bőrszíjjal rögzítette a hangszert a derekára. A szemét félig lehunyta, két könyöke serényen dolgozott, ujjai futkároztak a hat lyukon. A Kossuth Lajos azt üzente kezdetű nótát választotta, amely tudvalevőleg a porlódi honvé43
