Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás - I. rész
anyám a szalonnáért és a tojásért. Már az első fuvarnál befogtak hordani a kúpba a kukoricaszárat. A gazda hamar ledobálta, a kocsiderékban hatalmas marhatökök voltak, azt is el kellett hordani. El ne ejts egyet se, te, mert elreped és megrohad, érted? Nem szóltam semmit. Érted? — kérdezi ismét a gazda. Értem, igen értem. Amíg én segítettem pakolni, anyámat elküldte a gazdaasszony, mert szerinte rosszabb, ha búcsúzkodással megy el anyám, és hagy ott két olyan idegenre, akit soha életemben nem láttam. Anyád elment, mondja az asszony. Összeszorult a torkom, majd megfulladtam. Talán úgy is történik, ha nem tud belőlem kitörni a zokogás. A gazda kivitt a kukoricaföldre. Szárat már nem hoztunk, csak egy kocsi tököt. Amikorra visszaértünk, kezdett szürkülni. A vacsora nem kellett. Tán nem ízlik? — kérdezte a gazda, különbet ettél otthon? Hagyjad már a gyereket — szólt az asszony az urára, neked se esne jól. Eljött a fekvés ideje. A kemencepadka deszkával volt bevonva. Csak nem gondolod, hogy itt alszik velem egy szobában? Ráadásul behoztad neki azt a bolhafészket takarónak! Na, bújj le! — szólt rám a gazda, és aludj, mert reggel korán kelünk. Lebújtam én rögtön, betakartam a fejem, és sirdogáltam. Haragudtam anyámra, amiért eldobott, talán már sohase mehetek haza, soha. Ha hazamegyek, visszahoznak, ez szörnyű. Talán beszélgettem is magamban, amikor az asszony mondja az urának: te, ez a gyerek beteg, nem egészséges, azért hagyta itt az anyja is olyan könnyen. Jól nézünk ki, ha itt marad a nyakunkon! Nincs elég bajunk. Majd meglátom, egy pár napig itt tartom, és ha tényleg beteges valami, akkor hazaviszem az öreg Hegedűsnek, majd ő hazaviszi az anyjához. Azt se tudom, az hol lakik. Nem éreztem én semmi bajomat. Reggel nagyon korán keltünk. Mielőtt befogott a gazda, megkavartam a moslékot a malacoknak, a hízóknak odaöntöttem a darát, szénát húztam, a teheneknek a jó leveles csutkaszárból vittem a jászolba, az aprójószágot kiengedtem az ólakból, a kacsák külön ólban aludtak, a csirkék is, a tyúkok is. Rengeteg pulyka volt, a birkák szabadon aludtak egy fedetlen fészer alatt. Amint megtudtam, egy öreg ember volt előttem a cselédjük, de tán a szalonna bőrét megette össze- rágatlan, és megülte a gyomrát, és meghalt. Az istálló ablaka nagyon kicsi kis ablak volt, az alatt egy vacok árválkodott. A gazda meg volt elégedve a munkámmal. Mondta a gazdaasszonynak, hogy meg vagyok elégedve Istvánnal. Igaz, össze-vissza csikargatott a tökinda, amit a kukoricaföldön összegyűjtöttem, és a gazda az elégette. Azért kell így, mert szántáskor kikezdi a lovak csülkeit, és csak botladoznak benne a lovak. A nagy fekete füst olyannak tűnt, mintha a lelkemből szállna a magasba. Te nem félsz éjszaka, gyerek? — kérdi a gazda. Dehogynem, mondani akartam, félek nagyon is, félek mindentől, félek mindenkitől, mert az életben ami gonoszság létezik, én mindegyiken átestem. Nem tudom megkülönböztetni a jó embert a rossztól, mert azt tudom, hogy milyen a rossz, milyen a gyilkos, milyen a sátán, de azt nem tudom, milyen a jó, milyen a jó ember, még olyat nem láttam, még olyan énhozzám nem szólt, nem simogatott, nem adott jó szót senki soha. Apám se. Kisfiam csak akkor voltam neki, ha részegen hazahozta magát, és mindenki reszketett. Mindannyian féltünk tőle, akihez nem mertünk odamenni, mert egyik pillanatról a másikra ellökött magától, és visszament inni, mert anyám nem várta a kapuban, nem szaladt elébe, mert ő nekünk élt és értünk, meg ehhez hasonlóak. Már rettegtünk, amikor ünnep jött vagy vasárnap. Ha nem gyúlt a lámpa, amire elhúzta a zenész a nótáját, ránkverte az ablakot. A gyerekek lila szájjal dideregtek a ház közepén, amikor anyám kinyitotta az ajtót, Otthon egy fillér se maradt vagy nem volt, de az utolsó százas belekerült a vonóba. Nem szeretek senkit, hiszen nincs senkim, kitől félnék? A szellemektől? Simon Kálmántól, aki ránkhozta sokszor a szívbajt is? Nagyapámtól, aki az utolsó kurva miatt meg akarta ölni nagyanyámat? A sötétségtől, mert eltakarja mindazt a gonoszt, aki bántani akar engem, nem félek — mondom a gazdának. Tudtam, miért kérdezi. Azt akarja, hogy váltsam 9
