Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Aczél György: Az iskolareform - nemzeti ügy
A gyereket nem idilli világra kell fölkészíteni, hanem a nehézségekkel, konfliktusokkal teli valóságra. De azt hiszem, könnyebben viseli el majd a nehézségeket, akinek harmonikus gyerekkora reá méretezett követelményekkel és felelősséggel telt el. S József Attila-i értelemben az a „meglett ember”, a valóban érett felnőtt, aki maga is így, követelve és tisztelve fordul a gyerekhez. A FOLYTONOSSÁG — ÚJRAFOGALMAZÁS Néha nem könnyű tudomásul venni, hogy az értékes örökség sorsa nemcsak az elsajátítás, hanem az „átsajátítás”, az újrafogalmazás is. Meggyőződésem, hogy ez a folytonosság és újrafogalmazás a maga egységében érvényesül majd abban is, ahogyan a fiatalok továbbviszik a szocializmus ügyét. A gyerekeknek és a fiataloknak a mainál sokkal nagyobb, aktív részvételt kell lehetővé tenni saját ügyeik intézésében, a család, az iskola, a munkahely ügyeinek az intézésében, a társadalmi szervezetek közös gondjainak gyakorlati megoldásában. Ne egyszerűen beilleszkedést, alkalmazkodást követeljünk oktatási és nevelési intézményeinkben, hanem aktív, cselekvő részvételt! Kinyilatkozás és kioktatás helyett oktatás, odafigyelés kell, meg kell érteni a fiatalokat. A fiatalok szigorú pillantása, kritikus gondolkodása, új utakat kereső elégedetlensége természetes jelenség. Féljünk mi a túl korán simulékonyan elsajátított „kettős könyveléstől”, amelyben a közéletre és a magánéletre szóló gondolkodás és magatartás cinikusan elkülönül; az olyan „jólétre orientáltságtól”, amely idejekorán kiöli a gyerekekből a kíváncsiságot, a kockázatvállalást, a küzdésre érdemes célokat! A fiatalok joggal utasítjákvissza, ha azt mondjuk, hogy nekik könnyű dolguk van, hisz „beleülnek a készbe”, valójában a szocialista társadalomban még szinte minden a kezdetén tart, és az a világ, amelyben ma tájékozódni, helytállni kell, nem mindennapi erkölcsi, világnézeti, szellemi és fizikai próbatételek elé állítják mindazokat, akik részt vesznek benne. Én azt hiszem, a legjobb megoldás az, ha a mai fiataloknak fölidézzük Eötvösnek A falu jegyzőjében írt sorait: „Hiszem, hogy az emberi nem oly haladásra képes, melyről még fogalmunk sincs, és a jólétnek és szellemi hatalomnak olyan fokára emelkedhetik, mely legvérmesebb reményeinket felül múlja.” Végül szeretnék visszaemlékezni arra a huszonöt évvel ezelőtti napra, amikor itt járhattam a frissen felsőoktatási intézménnyé avatott tanítóképzőben. Szeretnék tisztelettel adózni mindazoknak, akik pedagógusok és a sok ezer fiatalnak, vagy ma már nem is olyan fiatalnak, akik innen kikerülve az ország különböző tájain tanítanak, és megállják a helyüket. Bízom abban, hogy másfél évtized múlva a kétezredik év küszöbén esetleg eszükbe jut, amit Eötvös mondott Kölcsey sírjánál: „jó, ha mindenki látja, hogy tettei a nemzet által nem felejtetnek el, ... jó emlékoszlopot rakni a jövő nemzedékeknek útmutatóul.” Én remélem, hogy akik innen kikerülnek, életükkel ilyen „emberi útmutatók” lesznek, és az ezredfordulón azt mondhatják majd — a sok lány kedvéért hadd alakítsam át kissé a költő szavait —: Ez jó mulatság, embermunka volt. 11
