Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Bónis Ferenc: Kodály - a Kalevala bűvöletében
BÓNIS FERENC KODÁLY - A KALEVALA BŰVÖLETÉBEN Életre szóló élmény: e gyakran alkalmazott kifejezésnek, Kodály és a Kalevala kapcsolatáról szólván, valódi értéke van. Akárha ő maga mondta volna — ő, aki olykor azzal képesztette el olvasóját, hogy eredeti jelentésük szerint használta anyanyelvének szavait. A finnek nemzeti eposzával, finn nyelven, egyetemi tanulmányai során ismerkedett meg Kodály. Hogy Kalevala-dallamok egyaránt hatottak zeneszerzői, pedagógiai és tudományos munkájára: köztudomású. Szerepelnek az 1943-ban és a következő esztendőben megjelentetett Iskolai Énekgyűjteményben, kétszólamú kompozíciókként pedig, a rokonság erőteljes hangsúlyozásával, a Bicinia Hungarica sorozatában. És két Kalevala-dallam ihlette 1944-ben Kodály Vejnemöjnen muzsikál című kórusát is: kevés számú hangszerkíséretes karműveinek egyikét. A finn kultúrával, a finn kultúra nagy műveivel és nagy művelőivel való találkozásai mindazonáltal mélyebb nyomokat hagytak benne, mint e néhány adat alapján sejthetnénk. Ennek fontos, bizonyítéka életének utolsó beszéde, melyet a Visszatekintés poszthumusz III. kötetében, a hátrahagyott írások és prózai megnyilatkozások között publikálunk majd, a jeles évforduló tiszteletére azonban először ehelyütt teszünk közzé. E beszéd 1967. február 17-én, a Finn Köztársaság budapesti nagykövetségén hangzott el. Urho Kekkonen finn köztársasági elnök a Fehér Rózsa I. fokozatának parancsnoki érdemrendjét adományozta Kodálynak. A magas kitüntetést Érdem Olavi Raustila nagykövet kis ünnepségen, méltató szavak kíséretében nyújtotta át a zeneszerzőnek. Kodály itt és ekkor — tizenhét nappal halála előtt — szólalt meg utoljára a nyilvánosság előtt. Német nyelvű beszédben mondott köszönetét a megtiszteltetésért, finn nyelven idézve a Kalevala kezdetét. Szavait hangfelvétel rögzítette, ennek egyik példányát a Magyar Rádió archívuma, másolatát a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet könyvtára őrzi. Mielőtt kommentálnánk-elemeznénk Kodály szavait: következzék a beszéd teljes szövege, e sorok írójának fordításában. Hiányos finn tudásom, sajnos, nem teszi lehetővé, hogy finnül válaszoljak önnek, excellenciás uram. De hatvanöt év előtti egyetemi tanulmányaim néhány foszlánya még megmaradt bennem: Mieleni minun tekevi, aivoni ajattelevi, lähteäni laulamanan, saa’ani sanelemahan . .. (Mostan kedvem kerekedik, elmém azon töprenkedik, hogy már dalra kéne kelni, ideje volna énekelni.) Nem csupán a nyelvtanulás emléke ez számomra, hanem mintegy mottója, jelszava egész életemnek. Mert életem során mindig azt tettem, amit e szavak mondanak. Hálát kell adnunk a finneknek, mert három dologban mindig is példát mutattak nekünk, ösztönöztek bennünket. Először is a tudomány terén, aztán művészileg és emberileg. ^ Itt most se idő, se alkalom nincs rá, hogy részletezzem a finnek tudományos érdemeit. Úgyis tudja mindenki, hogy a nagy finn nyelvtudomány és néprajztudomány mintaképe volt a mi nyelvtudományunknak. Ami a művészetet illeti: amikor fiatalon, még mint diák először hallottam A tuonelai hattyút, azt gondoltam, hogy ilyesfélét kellene csinálni nekünk is. Ha tudnánk! A magam tudományáról, a népdalkutatásról pedig elmondhatom, hogy elhunyt barátunk, llmari Krohn volt legjobb ösztönzőnk és példaképünk. Tőle — és az összes többi finn tudóstól — tanultuk azt a szívósságot, az igazság felderítésének azt a kérlelhetetlen szigorát, melynek a finn tudomány minden téren ragyogó példáját adta. Mindent egybevetve: még egy tanulságot köszönhetünk a finneknek. Azt, hogy kis népnek is joga van az élethez. És hogy ezt a jogát a nép egyes fiainak hozzáértő, derekas munkájával bizonyíthatja a legjobban. E tekintetben a finnek — valamennyi, akit csak megismerhettünk — emberileg is példaképeink. Becsületességben, őszinteségben, szavahihetőségben — még németül sem lelem meg a jó szót — szívesen követnénk őket. Csak tudnánk! 42
