Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Autio, Eero: A "Felhő-csónak"-ének és a sziklarajzok jávorszarvast és csónakot együttesen megjelenítő ábrázolásai: fordította Kádár György
eprűszerű kiszélesedésben végződő kép tartozik, melyeknek jelentését viszont nem tudjuk, így az egész együttes valóban nehezen értelmezhető. Az arhangelszki ó-zalavrugai sziklarajzok legbelső alakzatai közt három majdnem háromméteres nagyságú vadrén található, hátterükben pedig hét, emberekkel teli csónak. V. I. Ravdonikas már a 30-as években felfigyelt a karjalai sziklaképeken a vadrén és a csónak együttes előfordulására. Bár teljes részletességgel nem tért ki az Ó-Zalavrugában talált rajzokra, de Linevszkij véleményét („jávorvadászat csónakból”) elutasítva mondja, hogy szerinte a nagy képek e csoportja mágikus rénhajtást ábrázol. A csónakok szerepére azonban fejtegetéseiből nem derül fény. A szibériai sziklarajz-művészet legjelesebb kutatója A. P. Okladnyikov, — akinek magyarázatai a következő képek kapcsán döntő fontosságúak lesznek — sok arhangelszki csónakképet, realizmusuk ellenére is mitologikusnak tart. Az ő, szibériai sziklaképekről szóló értelmezései rámutatnak arra, hogy az egykori művésznek milyen szándéka volt azzal, hogy a vadrént olyan nagynak ábrázolta, s hogy a háttérbe helyezett csónakokban több mint száz férfit rajzolt. A rajz valószínűleg ie. 1500—1300 előtt készült. A szibériai sziklarajzokon a rén vagy a jávor gyakran fordul elő együttesen. Okladnyikov szerint a jávor és a vadrén az észak-eurázsiai népek népművészetében és hitvilágában a Nappal hozhatók összefüggésbe. Úgy képzelték, hogy a „naprén” vagy „napjávor” a mennybolt mentén fut, majd este elmerülnek az alsó világba, a holtak birodalmába, ahonnan reggel felbukkanva folytatják örökös útjukat. Bár a hiedelem gyökerei a messzi kőkorszakba nyúlnak vissza, a vadrén és a jávor mégis csak a bronzkorban fejlődtek a Nap szimbólumává a déli népektől érkező hatásra. A vadrén, kedvelt Nap-szimbólumként bronzból öntött tárgyakon jelenik meg. A vaskorszakra a füves pusztákon ugyanez „naplóvá” változott. A sziklarajzokon a napállatra utaló jelek: a rajznak más elemeihez viszonyítva aránytalanul nagy mérete, az állat körvonalain belülre elhelyezett napsugarakat ábrázoló csíkok, a fejből kiinduló rövid vonalak, az állat törzsébe vagy a közvetlen közelébe rajzolt napot mutató kép vagy jel. A csónaknak „naphajó”-szimbóluma Szibériában egész a Csendes-óceánig megtalálható, ahogyan azt A. A. Formozov szemléletesen bemutatta. Tematikus anyagként azonban Okladnyikov szerint csak viszonylag későn, a neolitikumban jelenik meg, s csak a bronzkorra válik általánossá. A csónakképek közül a jávor-elejűek „(hirvikeulainen”) újabbak, mint az egyszerű hajóorral („hirvikeula”) felszereltek. Az értelmezése: a csónak és az abban függőleges vonalkákkal ábrázolt emberalakok az Ozirisz-hajóhoz hasonlítható vízi közlekedési eszközt és az azzal alvilágra menő ősapákat ábrázolják. Bizonyítékok találhatók az értelmezéshez úgy a szájhagyományoan, mint a népi tárgyi világban, ill. a régészeti leletekben. A jávor vagy rén és a csónak együttes megjelenése Okladnyikov értelmezésében az alvilágra utal. Az egykori ember az élő természetet és az abban élők, ill.a halottak világát egymástól elválaszthatatlan egységben szemlélte. A születés és a halál ugyanazon eseményláncolat részei. Ehhez kapcsolódott a halál utáni életbe vetett hit is. Szibériai sámánénekekben előfordul olyan anyag, melyben a jávor vagy a vadrén egy csónakot követ a holtak birodalmának folyójába, hogy a következő nap reggelén aranyszarvakkal felemelkedve a mennybolton keletről nyugatra végigfussanak. Okladnyikov szerint ugyancsak ez az anyag nyert kifejezést Tom sziklarajzain. A szibériai sziklarajzokról, ill.az azoknak az értelmezéseiről nyert adatok közvetlenül alkalmazhatók a karjalai, ill. a finnországi sziklarajzokra. Az ó-zalavrugai nagyméretű vadrének és azok hátterében ábrázolt csónakok jelképinek és mitologikusnak tekinthetők, amihez ugyanakkor még hozzájárul a középpontban elhelyezett emberalak, mellette a kígyó, a kép nagyméretű alakjainak a kisebbekkel való tudatos szembeállítása, a számszimbolika: a hat és a hét, valamint az oldalt elhelyezett vadrének csoportosítása. így tehát a Linevszkij és Ravdonikas által előadott értelmezésekről le kell mondanunk, s olyat kell találnunk, melyben az egész együttesnek az egyes elemei értelmesen kapcsolódnak egymáshoz. Ezt az ilyen új értelmezést, a mitológia felhasználásának szükségességét is kiemelve, Ju. A. Savva- tejev mutatta ve. Astuvansalmi környékének jávor- és csónakegyütteseit is jelképes és mitologikus ábrázolásoknak tarthatjuk. Ezeknek legnyugatabbra talált darabja megdöbbentően hasonlít a szibériai sziklarajzokra. Az egyezés alapján lehetőség nyílik a kompozíció emberalakjainak értelmezésére. Ismeretes az a Tómból származó kép, mely a „napjávort” ábrázolja, amint az „alsó világ” folyójába alámerül. Ha ez a naplementét ábrázolja, akkor az astuvansalmi legkeletibb sziklarajza kifejezheti a vízből kiemelkedő „napjávort”. Ha az állat lábai és hátsó teste a szikla széttöredezésekor nem semmisültek volna meg, úgy valószínűleg — legalábbis egy — a háttól a bordázatig húzódó vonalat is láthatnánk. A napfelkeltének csak a felső testtel, a tulajdonképpeni törzzsel való szimbolizálása elterjedt volt a dél-svédországi sziklarajzokon is. Astuvansalmi e legnyugatibb kompozíciójának hiedelemvilágát már régtől fogva az erdő gazdasszonyának, vagy a lappok Jukseli Ijas Vénasszonyának gyanított alakjával együtt, elegendő alapot adnak arra, hogy az egész festett sziklaképet ikonosztáziaként vizsgáljuk. Ez gyakorlatilag egy új értelmezés kidolgozását jelenti. Ez nem lesz könnyű, mint pl. az utánfestés következtében kialakult látszólagos együttes, valamint a pusztulás okozta felismerhetetlenség miatt. * * * 27
