Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Andrassew Iván - Pál János: Prolilét-ra: részlet

Már semmit nem tudtam megfogni. Amíg letettem, nyugton volt. De amint fölemeltem valamit, már így járt a kezem. Vagy három-négy nap után már írni se tudtam. Mert addig, letámasztott kézzel valahogy megcsináltam a leckét.

Én megbízható gyerek voltam. Mindig minden feladatot elvégeztem. Jó, tanulni nem tanultam, mert megéltem abból, amit az órán hallottam. De a leckét mindig megcsináltam. Azt gondoltam, hogy velem szemben ez a követelmény .. . teljesítettem is.

Nem ment az írás. De elmentem az iskolába. Az egyik osztálytársam vitt haza. A velem egykorú gyerek látta meg, hogy beteg vagyok. Anyám meg akart pofozni, a haverom meg hazahozott, lefektetett és megvárta, amíg anyám megérkezett. Ő elvitt az orvoshoz. Onnan azonnal kórházba. Az orvos is íratott velem.

Valószínű, hogy a súlyemeléstől kaptam. Valami reumás láz volt. A túlerőltetéstől. Annyira legyengítettem a szervezetemet, hogy nem tudtam a betegségnek ellenállni. Más talán simán átvészelte volna, de én hülyére hajtottam magam. Nagyon akartam . ..

Nagyon megrémisztették anyámékat az orvosok. Kímélő életmód, tornából teljesen fölmentve, se bicikli, se futás, se semmi. Kézenfogva a gyereket... Én is odavoltam. „Hát most így lesz ez mindig?” Talán akkor gondolkodtam el először az életem értelméről. Azt mondták, hogy tizennyolc éves koromig injekcióra kell járni. Akkor voltam tizenegy.

Nem hallgattam senkire. Elkezdtem újra gyerekeskedni. Mondtam, hát lesz, ami lesz, de nem fogok egész nap ücsörögni meg feküdni. És híztam. Megint visszahíztam!

Elkezdtem futkosni, mászni, mozogni. Szépen, fokozatosan rendbejöttem. Akkor még tovább! Tegyünk rá! Szépen, nyugodtan. Expandereztem meg minden. A melós- gyereknek mi volt az ideálja? A szép, nagydarab, izmos hapsi. És én mindent megtettem azért, hogy fölgyúrjam magam. Sikerült is.

Sőt, utána megint elmentem sportolni. Holott úgy tiltottak el örökre, hogy „neked aztán isten bizony nem szabad fizikai munkát végezni, mert nagyon drágán megfizetsz.”

Eddig még nem fizettem. Lehet, hogy majd ezután. Bár azt megállapítják mindenhol, hogy a szívem lényegesen nagyobb a normálisnál. Legalább többen férnek bele.

VI

Akit közülünk kiemelnek, annak azért olyan rossz a helyzete, mert az érzelmeiben köztünk marad. Tőlünk jött, velünk ért szót, igazán nekünk tudja elmondani a bánatát.

A főnökének azért nem, mert az a réteg nem fogadja be igazán. Mit tudom én . . . egy mérnök a felettese, aki soha nem volt fizikai munkás. Mindig megmarad az a három-négy lépés távolság, mindkét fél részéről. Ha pertut isznak, vagy ha együtt berúgnak, akkor is.

Mert a főnöke eleve hülyének tartja. Ez komolyan így van. Meggyőződésem, hogy bizonyos rétegeknél a homo sapiens a diplomával kezdődik. Emberszámba sem vesz. Az ő szemében ballaszt vagyok, amire szüksége van a társadalomnak.

Persze ez emberenként is változó. De a legegyszerűbb olyan életszemléletet. . . filozófiát, dumát legyártani, hogy mondjuk ... én sváb vagyok, és dögölj meg, mert te tót vagy. És lám: én mennyivel különb vagyok! Ugyanez áll a végzettségre is. Egy diplomás szakbarbár, aki unintelligens, képtelen megmozdulni is az emberek között — de diplomás! — föladja az újságba, hogy „diplomás diplomás feleséget keres.” Özönlenek a levelek.

Érted? Rangban házasodni,rangban barátkozni, ez a sikk. Hiába „a miénk a hatalom”, meg a rétegpolitika, engem, a melóst nem fognak elfogadni. Soha. Ezt nagyon komolyan mondom.

34