Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - Keresztury Dezső: Egy élet jelképe: Csöndes vita: versek
KERESZTURY DEZSŐ EGY ÉLET JELKÉPE — Jóbarát halálára — Siklott, perdült: fényárny, habpihe, folt? Valaki egyszerre hívta, küldte. Ki? Miért? Hová? — Sejtelme se volt; apró halként sodródott lebukva, fölmerülve. Röpülni vágyott, láng szíve szárnyat bontott, s forgó egek alatt meglátta fájva-boldogan, hogy embersokaság a nagy folyam, melyben kín s ujjongás egymásba omlott, a fényt föl falták iszapos ínyű gondok. — Mert együttérzett vígakkal, bánkódókkal, szíve túlcsordult: iszonyú volt a látvány; Égen, Földön túlról, s át minden érchatáron az Ős-EMLÉK-VALAKI mint jós-álom azt jelentette mind parancsolóbban: „Készülj, énekelj, leszel te is égi bárány!” CSÖNDES VITA — Megint egy a ronggyá-bitangolt, elcsavargott, hentergett, átaludt napokból! — Biz ez jeles nap volt: sétálva sokminden eszembejut! Persze csak töredék. — Magad is az vagy, pozdorjád sok elpazarolt nap! — De hátha az teszi mégis egésszé az életem: a törmelék-sugalmak egésszé szervülnek: megismeréssé. — Sok segédföltevés, ötletes — ő. Mitől lesz ez majd építőerő? Mit egybehordasz: eszme, kő, faág, zene, szél, dér csak összevisszaság! — A hordalék, ha jósors jár velem, mint mozaikkő, kollázs, vagy akár lánc: egybeáll. — Csupa vad, képtelen ellentmondás, feleselő szabály! — Akkor is bekúszom a félhomályba: az Ür sugárrácsain bújócskázva vizek, vulkánok mélyén járok.
