Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - SZEMLE - Bakonyi István: Beszélgetések Pilinszky Jánossal: [könyvismertetés]
vallomásoknak, de úgy, hogy elénk áll az esendő is. Többször említi, hogy nem érzi magát igazán költőnek, a versírás tiszta állapota előtt és után nagyon is hétköznapi lényként mozog a világban. Az irodalommal való kapcsolata sem zökkenő- mentes. Többször is olvashatjuk, hogy gyermekkorában a Toldit „gyereknyúzásra” szánt olvasmánynak tartotta, és csak később nyitották rá a szemét a költészetre olyan modern szerzők, mint Poe, Valéryés mások. Természetesen szó van Dosztojevszkijről is, akinek néhány verset is szánt Pilinszky. Példaképei hasonlóképpen esendők voltak, az a Simone Weil is, akit lényegében a költő ismertetett meg a magyar olvasóval. És beszél az interjúk alanya a családjáról, neveltetéséről, körülményeiről is: „És nagyon érzékeny gyerekvoltam.” Ez is kulcsmondat, hiszen Pilinszky mindhalálig őrizte gyermeki érzékenységét. Láthatjuk tehát, hogy számos érdekes adalékot találunk ebben a könyvben. így van ez a rádióbeszélgetésekben, melyek közül pl. a Krassó László által készítettben arra is futja a költő erejéből, hogy feltűnően dicsérje a riportert. S így van ez a jóbarát Maár Gyula készítette televíziós portréfilm szövegében is. Olvassa az ember az i nterjúk sorát, és érzi, hogy azért valami hiányzik. És rájön, hogy Pilinszky hangja az, ami pótolhatatlan. A „szenvedő misztikus” hangja, melyet őriz emlékezetünk, a hangszalag és a lemez. Nem volt hivatásos versmondó, de ki merne versenyezni versmondásának titkos erejével? S a hang hiánya sajnos végleges. (Magvető, 1983) BAKONYI ISTVÁN 95
