Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - MŰHELY - Fehér Zoltán: Csicsija babája: egy kétnyelvű falu gyermekfolklórjának szerepe a népi nevelési gyakorlatban
által dúdolt, mondogatott dajkarímek jelentették. Tudományos kísérletekkel sem állíthatnánk össze alkalmasabb hangzókból álló gyakorló szöveget a globális jellegű (dallamot, ritmust, szöveget, sőt mozgást egyszerre nyújtó) anyanyelvtanulás kezdeteihez, mint amilyeneket az altatódalok tartalmaznak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a népi gyakorlat itt is elöl jár, a neveléstudomány csak utólag vizsgálja, s próbálja tudatosan utánozni, mint tette ezt énektanításunk koncepciója, vagy a modern idegen- nyelv-tanítási módszerek. Érdemes tehát a gyermekköltészet pedagógiai szerepét és jelentőségét tanulmányozni. Altatódalokból a Magyar Népzene Tára I. kötete mindössze a Függelékben közöl kettőt, így nem csoda, ha az az általános vélemény alakult ki róluk, hogy a magyar népköltészet igen szegény e műfajcsoportban. A Magyar Rádió Ifjúsági és Gyermekosztályának 1971. évi pályázatára érkezett óriási mennyiségű adat aztán alaposan módosította ezt a felfogást, s ma már az altatódalokat több típusba tudjuk sorolni. Velük kezdődik az anyanyelvtanulás. Csukovszkij szerint ugyanis „a nyelv mindenekelőtt materiális hangalakjával jelenik meg a kisgyermek előtt.” Ezért mondja Sigismund: „Vajon a nyelvtanulást.... nem előzi-e meg az éneklés utánzása? A gyermek a madárhoz hasonlóan könnyebben fogja fel és utánozza az énekhangokat, mint a beszédhangokat.” Az ajakhangok (p, b, m) és a foghangok (t, d) képzését — mint ezt gyermekpszichológusok megfigyelték — a csecsemő szopómozgása közben sajátítja el. S mit látunk az altatódalokban? Kezdő értelmetlen (hangutánzó, játszi képzésű) szavaiban épp ezeket a hangokat találjuk legtöbbször, de gyakori a szintén szopáskor kialakuló ,,cs” jelenléte is. Hogy mindez nem speciálisan magyar sajátosság, bizonyítják a következő bátyai „rác” nyelvű szövegek. Tidide, tidide, Daj! mama, sisice! (Tidide, tidide, Adjál, anya, emlőcskét!) Drem, drem, kobila, sto si tamo dobila Zdrébnoj dala sam joj sena, Iz tranjava korica. (Durmolj, durmolj, kanca, Mit kaptál ott, A vemhesnek adtam szénát a lyukas teknőből.) De milyen nyelven szól ez a lekottázhatatlan dallamú, ezerszer ismételt ringató: Csicsi bel Ááj. Azt tudjuk, hogy a magyar nyelvterület keleti felében jellegzetes altatóformula a „bel, bel, bel” meg a „beli, buba, beli”. Polonyi Pétertől értesültem arról, hogy a Zólyom megyei szlovák altatódalok is gyakran kezdődnek így: „Beli ze mi beli. Moj andelik biely!" (Beli, beli, fehér angyalkám!) A Kínában élő jugaroknál szintén hasonlófunkcióban található e szó.Tu Ja-hsziungfiatal kínai népzene- kutató a Zenei Tanulmányok c. kínai folyóirat 1984. 3. számában Bartókra hivatkozva írja: „Az ősi magyar bölcsődalok speciális kifejezése a »beli« szinte teljesen azonosan hangzik a jugar altatódalok »beli« szócskájával.” Én ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy a bátyai „rác” nyelvben a „beli” azt jelenti: „aludj”. Megjegyzem, hogy a szónak kedveskedő hangulata van. Inkább csak gyerekeknek, fiatalasszonyoknak mondják: Idi, belát! vagy idi belkat! (Menj aludni!) Erre a fogalomra általában a „spavat” igét használják. Ugyancsak közismert az a tény, hogy Dunántúlon és Palócföldön a „csicsija”, „csicsis” kezdetű altatók az általánosak. Bátyán azonban ez a szó is megtalálható, mégpedig magyar és rác szövegkörnyezetben egyaránt. Csicsija, babája, Nincs itthun mamája, Elment a vásárba Szabadszállására. Cici, cici, cici, Tebe majka taréi, Siske ceti dati Kad poides spavati (Csicsi, csicsi, csicsi, Hozzád anya siet, Emlőcskét fog adni, Ha mégy aludni.) A következő altató dallama szintén lejegyezhetetlen: Csicsi buba. Ááj UH ... A III ... betűkkel jelzett rész tökéletlenül képzett „l”-ek sorát jelzi, nyelvpörgetéssel mondják, mint a pulykabosszantóban. A szöveg szókészlete a ,.babanyelv”-hez tartozik, s ki tudja miféle etimológiai titkokat őriz az ősidőkből. Ma a „csicsi”-t és az „áj”-t egyaránt „aludj”-nak „fordítják”. Persze nemcsak a szövegek, de ezek a dallamok is a maguk kis terjedelmű, néhány hangbói álló hangkészletükkel, motívumokból építkező, kaleídoszkópszerűen variálódó laza szerkezetükkel, mint Kodály mondja: „Betekintést engednek a zene őskorába.” A dajkarímek első csoportját egy szép „rác” szövegű altatódallal zárom. Szövegének jelképes értelmét talán a délszláv népköltészetből lehetne megközelíteni. Soko! sedi na granéice Sokol vei Pavo moj U tránjavoj kabanice Hodo vamo dati cuti Zeleno grancicu Az anyanyelvtanulás optimális feltételét az a szeretetkapcsolat biztosítja, amely a csecsemőt az anyához köti. Bár a család és a rokonság minden tagja foglalkozik a kisbabával, a szociális ingerek sokasága közül az anya törődése a legfontosabb. A fürdetés, öltöztetés, pólyázás, táplálás, dajkálás egy78
