Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 11. szám - MŰHELY - Ohati Nagy László: Muharay Elemér életútja

S legalábbis figyelemreméltó — számomra maradéktalanul meggyőző — Szabó Pálnak az említett életrajzában tett megállapítása: „Muharay elképzelése egészen tiszta ügy volt, annyira tiszta, hogy ma sem, de holnap sem lehet mást csinálni. De nem is kell. A szocialista kultúra és műveltség a népi kultúrában és műveltségben annyi­ra benne van, hogy szinte kiált a szocializmus után.” S falvaink, tanyaközpontjaink élete, a fiatalság jó közérzetű helybenmaradásának ügye is az együtteseknek az eddiginél sokkal erőteljesebb fölkarolását, újak születésé­nek a serkentését teszi szükségessé. Szorosan összefügg vagy összefügghet ezzel a népi-nemzeti kultúra egy másik kiter­jedése is. Balogh Edgár 1984 nyarán, az egykori Györffy-kollégisták baráti találkozóján nyomatékosan hangsúlyozta egyebek között a kultúregyüttesek különleges fontosságát a határainkon kívül élő magyarság közérzete, közösség-érzete, identitásának megőr­zése dolgában. Vass Lajos mozgalmának határon túli eredményeiről is. Az érdeklődők tudják, hogy táncegyütteseinknek, kórusainknak milyen nagy sikereik vannak, nemcsak a magyar anyanyelvűek, leszármazottak, hanem a másajkúak körében is. Az eddiginél jobban lehetne és kellene gyümölcsöztetnünk az ilyen lehetőségeket. Muharay Elemér ébresztése a mi látásunkat is élesítheti. FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK: BUDA FERENC (főmunkatárs) FŰZI LÁSZLÓ GOÓR IMRE KOMÁROMI ATTILA KOVÁCS ISTVÁN PINTÉR LAJOS SÜMEGI GYÖRGY 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom