Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - MŰHELY - Ohati Nagy László: Muharay Elemér életútja
örömükben. Felejthetetlen nagy élmény volt ezt látni és még csak megerősítette bennünk az elhatározást, hogy nem szabad a munkában ellankadni, hanem újult erővel kell törni a cél, az ötezer faluszínpad felállítása felé!” A bemutatónak a Szabad Szón túlmenően is igen jelentős sajtója volt, külföldi lapok is foglalkoztak vele. Száli Cselőtei József, az együttes egyik tagja összegyűjtötte az erre vonatkozó — föltehetően — teljes sajtó- és egyéb dokumentumanyagot. Az anyag Csáder Dezsőék — ügyvéd—tanár házaspár, Fót múltjának kiváló ismerői — tulajdonában várja, hogy a művelődéstörténeti földolgozás fontos része legyen. Ötezer színpad — ez volt az álom. Ennyi együttes, amely azután szövetkezetbe képes tömörülni. Ez gondoskodhat kiadványokról, előadási anyagokról, s tanácsokat is nyújthat a legkitűnőbb írók, művészek, alkotók bevonásával. Hiszen egyébként is ez volt az a korszak, amikor — Gulyás Pál szavaival élve — „fény esett a parasztba”. Csakhogy a fóti bemutató nem mindenki tetszését nyerte el. Azt is Szabó Pál írta meg említett életrajzában, hogy báró Wlassics kultusz-államtitkár fölháborodva nézte végig, Muharay bevezető előadásától kezdődően. Föltehetően nem egyedül neki voltak kifogásai. Muharay Elemért hamarosan az ország minden falujából kitiltották, mondván, hogy „illetéktelenül avatkozott a népművelésbe”! (Nehéz a gondolattársítást legyűrni: Muharay nevét ma utca viseli Foton, emléktábla hirdeti az ottani Vörösmarty Művelődési Ház falán — hányán tudnak az államtitkár Öméltósága egykori létezéséről?) A teljesen váratlan csapás ezúttal sem törte meg, sőt megacélozta erejét. A budapesti fiatalság felé fordult. S ettől kezdve két és fél éven át az e sorokat író krónikás is a környezetébe tartozhatott. Előzménye és története a következő. EVILÁGI ANGYALOK FÖLDJE A Frangepán utcai református templom alagsorában működött az Angyalföldi Református Ifjúsági Egyesület és testvér-szervezete, a Leányegyesület. Vasárnap délutánonként közös „világi” összejöveteleket tartottunk. Társasjáték, baráti beszélgetés, pingpong, sakk, népdalozás töltötte ki ezeket a találkozókat. A fiatalság jelentős része igen élénken érdeklődött Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Karácsony Sándor és a népi írók művei, működése iránt. Amikor valamelyikük valahol előadást tartott, föltétlenül odakeveredtünk, s hazafelé baktatva aprólékosan megvitattuk az elhangzottakat. Lassan a legtöbbükkel személyesen is megismerkedtünk, főként Püski Sándorék Szerb utcai könyvesboltjában, amely egyben kiadóvállalatul is szolgált. Választott vezetőnk Töltési Imre, az egyesület elnöke volt. A legtöbbünknél négy-öt esztendővel idősebb, a református gimnáziumban érettségizett, s ezen túlmenően is művelt, jó kiállású ifjú. Apja — eredetileg szatmári parasztember, majd éveken át amerikás magyar — szatócsüzletében családtagként dolgozott, így szükség szerint napközben is szabaddá tehette magát. Szervező-, kapcsolatteremtő készsége ebből adódóan folyamatosan érvényesült. Töltési megkereste Gidófalvy Lajos zászlóst is, a XIII. kerületi leventeszervezet egyik vezetőjét. Ő a későbbi hős angyalföldi KISKA-parancsnok, aki 1944 végén a németek elleni tűzharcban esik el, s a demokratikus hadsereg holta után őrnaggyá lépteti elő. Nevét utca és emléktábla viseli Angyalföldön. Megegyeztek, hogy néhányan a — számunkra is kötelező—heti leventefoglalkozás helyett népdalokat tanítunk a különböző kiképzési alkalmakon. így is lett. Gidófalvy vagy tiszttársa, Tószegi Mihály hadnagy, nem ritkán Töltési rövid, lelkes bevezetője, magyarázata után régebbi osztálytársam és továbbra is kebelbarátom, Bagdi György 55
