Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - Ladik Katalin: A bőr odaragad: Bukott angyalok: Erdőtűz: versek
LADIK KATALIN A BŐR ODARAGAD A mezőn nincs vad. A párduc ég. Megtörtént a forradalom. Fent: tűz, szépség. Lent: égbolt, férfi. A tűz oda ragad a hajkoronához. Felüvölt a vadállat naplementekor. Nincs nő és nincs férfi. Gyűlölet van. Üres az égbolt. BUKOTT ANGYALOK Merőn néz, el sem mozdul a pókhálóból Leáldozó égitest. Odaviszi a máglyához. Az elágazó titkok kertjében Fekete növényektől fuldokló műtőasztalon Emberszagú angyal. Sötét fátyol alatt hullámzik Nyálkás boldogságba torkollva Hozzásimul és könyörgőn néz rá. Nem hisz már az állandó, abszolút szerelemben. Most, hogy e dísztelen időzónában végre rátalált Felkészülve a végső ítéletre lecsatolja szárnyait Fáradtan, becsapva, átöleli vérbírája Ködszerű, szertefoszló lábait. Egyre távolabb egymástól a kijelölt csillagpályán Két egymásért üvöltő szörnyeteg. ERDŐTŰZ A puha üvegfalon túl Sápadtan lángra ébredve riadt növény Tükör előtt áll, mely a belső tüzekre irányul. Gyökereitől, hogy szabadulna Molunat ég! Útburkoló erotika tavaszi, illatos máglyákon. „Hol a kutyák virágként fölötted átrohannak fekszel s a bimbók mind felvonjanak.” 34
