Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - Kunszabó Ferenc: "Szállásainkon éhínség, fegyver, vakhit és kolera dúlt": részlet egy készülő dokumentum-regényből
a frontkor félbemaradt betakarítást folytató parasztokat néha megriasztották-megra- bolták kósza banditák, sőt, olykor a város külterületein is rémületet okoztak. Milyen megnyugtató érzés volt, mikor például egy reggel, iskolába menet három akasztott embert láttunk a főtéren. Borzalmas látvány, de bátorító jel. A város régi vezetése, kivéve néhány, valóban jobboldali személyt, visszaállott. Tovább működött a választott főbíró, törvénybíró és esküdtek. A szovjet tisztekkel való beszélgetésekben gyakran fölmerült, hogy milyen politikai rendszer alakulhat Magyarországon. A felelet mindig az volt, hogy fasiszta nem, egyébként olyan, amilyet az állampolgárok kívánnak általános, titkos választások útján. Sokan nem hitték ezt. Azt ugyanis, hogy a kommunista Szovjetunió majd polgári pártok indulását engedélyezi. Akkor mi nem vettük figyelembe, mert nem is nagyon tudtuk, hogy Moszkvának Teheránban és Jaltában lefektetett egyezsége van szövetségeseivel, de lényegesebb a hitetlenségben, hogy nem értettük gondolkodásukat, ezért nem tudtuk kiszámítani közeli s távoli várható magatartásukat. Hogy ebből milyen félreértések és bajok keletkeztek, az ország háború utáni fejlődésében, az ma már gyakori és elégséges elemzések tárgya, témánk folytatásául álljon itt mindjárt, hogy milyen megütközést keltett bennünk, mikor meghallottuk, hogy a városparancsnokságon egy tiszt kijelentette: Horthy Miklós egyelőre a magyar állam törvényes fője, s Moszkva tárgyalna is vele, ha tudná, hol van!... Még hogy Moszkva Horthyval?! Nekünk, a bátori szegénységnek már elegünk volt belőle! — Erre a részletre rímel egyébként, hogy a szintén október végén fölszabadult Baján a szovjet városparancsnok a kormányzó képét visszaakasztatta a falra, mondván, hogy Moszkva nem akarja megváltoztatni sem Magyarország államformáját, sem társadalmi, gazdasági rendjét. Másik tény, hogy mikor a bátori baloldali érzelmű emberek a kommunista párt szervezéséhez fogtak 1944 novemberében, a városparancsnokság a polgári pártok megalakítását is szorgalmazta, hogy ne boruljon föl a helyi politikai egyensúly. Álmél- kodva hallották ezt is sokan, aztán, gondolatban legalábbis, összekacsintani véltek a szovjet századossal: Persze, alakuljanak, de hát a hatalom a miénk, nemde? Miénk, akik a múlt rendszerben annyi hátrányt, üldöztetést szenvedtünk ezért az új világért! ... így gondolkodtak sokan, és a hetek, hónapok múltával egyre többen. Nincstelenek, kik politikával gyakorlatban soha nem foglalkoztak, éppen ezért a felszabadulás utáni első hetekben még csak álltak, figyeltek, azok 1945 januárjára, februárjára tüzes kommunisták lettek, s megragadt bennem egy mondat: „aki szegénynek született, azt az Isten is kommunistának teremtette!” A demokratikus pártok és a szak- szervezetek részvételével megalakított helyi nemzeti bizottságban a viták 1945 tavaszán, a földosztás előkészítése idején élénkültek meg. Tudniillik, addig a Kisgazdapárt, a Parasztpárt, sőt a Szociáldemokrata is, rendszerint visszavonult az erélyes fellépésű kommunista vezetők elől. A földosztás témájánál azonban nem tehették, hiszen a Kommunista Párt tagsága csekély volt, azaz, a polgári pártok tömegeiben sokkal több volt a jogos földigénylő ... Ki kapjon földet, ki mennyit kapjon, s milyen szempontok szerint? Azért volt ez éles viták tárgya, mert a földosztó rendelet csak március végén jelent meg, a végrehajtási utasítás pedig még később, s ezek is hagytak eldöntendő kérdéseket — ráadásul Nyírbátorban már akkor javában vitatkoztak erről, mikor a debreceni ideiglenes nemzetgyűlés még csak előkészítette a törvényjavaslatot, s ott is jeles viták közepette. Nos, mikor a bátori nemzeti bizottságban egy-egy kérdés körül hevültek az indulatok, akkor a kommunista vezetők, sőt, olykor a szociáldemokraták is, el-elpanasz- kodták magukat a szovjet tiszteknek, felemlegetve, hogy ez vagy az a nemzeti bizott27
