Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - MŰVÉSZET - Ékszer lett az Életfa: Szervátiusz Tiborral beszélget Eke Károly
arányokra. Ebből adtam meg a jellegét ennek a két alaknak. Ez a két alak, a férfi és a nő, mereven állnak egymás mellett. Külső megnyilvánulásuk a népi faragásokból táplálkozik, azok egyszerű naivságából és lapos formai megnyilvánulásaiból. Ezek az alakok erősen emlékeztetnek a kunbabákra. A kun-babák a török népekáltal lakott területeken régen is, de még ma is megtalálhatók, kultikus jellegű bálványok és pont ilyen lapos, tömör, merev tartásé alakok. Leningrádban láttam a múzeumban életemben először kunbabákat, s azért örvendtem meg nekik és azért használom fel szobrászatomban, mert tulajdonképpen ezek a kunbabák az egyetlen plasztikai megnyilatkozások, amelyek hozzánk, illetve rokon népeinkhez fűződnek. Itt a szomszédban kunok is élnek és köztudott, hogy más helyütt is találtak kunbabákat, de a kunok is faragtak ilyeneket, és mindenütt Ázsiában, az Ural keleti részén is találtak ilyen bálványokat. A török népek által faragott bálványok is ilyenek, ezért fordulok hozzájuk, hiszen nyilvánvaló, hogy a magyarság származásának egyik fontos és jelentős része a török származás. Azonkívül formailag felhasználtam azokat a népi elemeket, amelyeket itt Csongrád környékén találtam, a menyecske-és legényfejes dudafejeket, ezektől inspirálva faragtam a férfi és a nő fejét. — Azt mondják az itteniek, hogy ezek fabábuk tulajdonképpen. — Valóban igazuk van, ez nem reális kompozíció, nem klasszikusan európai vagy nyugati mértékkel megalkotott szobor, hanem teljesen magyar. Valóban bábu, ahogy az előbb mondottam: bálvány — és nem a nyugati kultúrára emlékeztet, ahhoz semmi köze nincs. Ez teljes mértékben, a legkisebb részétől az egységéig magyar és ősi vonatkozású. A mézeskalácsra, vagy a nép által faragott bálványokra, vagy a pásztorbotokra, a dudafejekre, vagy esetleg akár az erdélyi kopjafákra emlékeztet. Az én célom az, ha magyarul beszélünk, akkor tudnunk kell azt is, hogy nekünk nemcsak a nyelv az anyanyelvűnk, hanem ahogy már Kodály is megmondta, a zene is éppen olyan anyanyelvűnk, mint a beszéd. De éppen ilyen anyanyelvűnk és régente sokkal inkább az volt, a magyarság művészeti megnyilvánulása is. Én ezt magyarul akartam elmondani. Ennek a magyar népnek, aki itt él. És nem mai nyugati nyelven és nem régi nyugati nyelven, nem görög nyelven. Hát ezt kellene megszokni és megérteni és ezért nem görög Vénuszra emlékeztető nő áll ezen a szobron és nem egy Apolló, hanem egy kun-babára emlékeztető, népi faragásra emlékeztető ősi kultúránkon alapuló itteni, csongrádi parasztnő és parasztférfi. — Az egész kompozíció csúcsa egy kopjafa. Ez érzelmi villámhárítója is ennek a műnek, vagy nem? — Igen. A kopjafa csúcsának a tetejében a napkorong áll. A napkorong szintén ősi jele, ősi szimbóluma a magyarságnak. Annak idején még imádtuk is a napot. Ennek a felismerésnek a kifejezője ez a forgó napkorong, amely fent ragyog és jelzi az életet. Ugyanazt jelképezi, amit a két ember, az emberpár, amit maga az Életfa is jelképez. Ezt a napkorongot Erdélyben ma is megtalálhatjuk, akármelyik székelykapun rajta van, sőt, még ma is faragják. Nem kiveszett szimbólum tehát. Itt utalok arra is, hogy ez a kompozíció nemcsak a csongrádi kultúrára, hagyományra, magyar jellegre utal, hanem az egész magyar területen lévő magyarság népi és hagyományos ősi kincsére, azzal, hogy felhasználtam ezeket az Erdélyben lévő kopjafaelemeket is. Azonban ilyen kopjafaelemeket itt is találtak, csongrádi és kunsági és más alföldi vonatkozásúakat is. — Sőt, a rovásírás is jelen van ezen az alkotáson. — Igen. A rovásírás tulajdonképpen a török népek írása. Valószínű, hogy itt is használták még nemrég is. Feledésbe mént már, kiment a divatból, de azért még ma is megvan. Régi templomok fagerendáiban ma is megtalálható, még a múlt században is használták. Megvan az abc-je, olvasható. A Tudományos Akadémia által is jóváhagyott abc ismeretes. Nagyon szeretem, minden szobromban írok rovásírással, mert gyönyörű 85
