Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - MŰVÉSZET - Ékszer lett az Életfa: Szervátiusz Tiborral beszélget Eke Károly

MŰVÉSZET

ÉKSZER LETT AZ ÉLETFA

Szervátiusz Tiborral

beszélget

Eke Károly

Szervátiusz Tiborral először az ihlet óráiban találkoztam. A tér kispadján ült és tekintete satuba fogta, pillantása végig-végigpásztázta a teret. A fenséges alkotás vagy a gyötrelem lebegett felette? Elkészült a szobor: 1984 augusztus 11-én szombat tíz órakor adta át a közönségnek Mendele Ferenc, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója.

Ahol a Körös a Tiszába ömlik, az ősi halászfalu közepén, Csongrádon, másodszor az avatáson találkoztunk. De akkor már harmadik napja állt a gyönyörűséges fa, a körötte csoportosulóknak fennen hirdetve a dolgos emberpár szépségét, örökkévalóságát, elmúlását.

Áradoztak a kérdések. A választ nem győztem sem szóval, sem álmodozással. Milyen jó lett volna, ha akkor oda toppan Szervátiusz. De a szép napon az avatásra megérkezett. Beszéljen hát gyökerükig bontva ki az igazságokat...

* * *

— Különösen az esik jól, hogy hallom: kezdik megszokni és megszeretni a szobrot, az Életfát.

— Nem így kezdődött. A kezdet az volt, hogy nem értették.

— Minden új alkotással ez szokott történni. Kezdetben nem értik. Azt hiszem, hogy az a jó, ha fokozatosan szeretik meg és szokják meg. Nem jó szerintem az az alkotás, amelyik egyszeriben tetszik és azután üressé válik. Az a jó, ha az elején nehezen lehet megbarátkozni vele, de azután egyre inkább.

— Ez a szobor a helyére illik, pontosan ide való, erre a kis térre.

— Igen, mert tulajdonképpen itt született, ezen a téren. Amikor eljöttem Csong- rádra, megbízást kaptam, hogy a város egyik új településére készítsek szobrot. Meg is néztem a helyet, elmentem a Bökénybe, de nem találtam alkalmasnak a helyet. Az a

83